Több mint egy hétig újra alaposan foghíjas kerettel készül a DVSC-Aquaticum. Négyen válogatottbeli elfoglaltság miatt hiányoznak, Bognár Barbinak még pihenő kell a mellhártyagyulladás után, s újabb sérülések nehezítik a szakmai stáb dolgát. Borbás Rita térde még csütörtökön sérült meg, s a Győr elleni rangadó után kiderült, hogy eltört Bogdanovics Annamária keze.
2009. október 12., 15:15 (BA)
A hétfői röntgenfelvétel mutatta ki, hogy Anna (képünkön) jobb kézfejében tört el egy csont, rá legalább két hétig nem számíthat Bakó Botond. („Már a Fradi elleni meccs óta éreztem, hogy fáj a kezem, aztán pénteken a bemelegítés végén roppant egyet, valószínűleg akkor tört el végleg a csont. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy nem olyan komoly a baj, az ujjamnál tört el egy kis csontdarab. Erre a hétre pihentető sínt kaptam, de ezt le lehet venni, hiszen járok kezelésekre és krémmel is kenegetem” – beszélt sérüléséről Anna.) Borbás Rita sérült térdét is pihentetni kell még hét-nyolc napig (beállósunk a csütörtöki edzésen Szabó Valival ütközött szerencsétlenül, azóta be van dagadva a térde), míg Bognár Barbara mellhártyagyulladása után a héten még biztosan nem edzhet. A csapatot sújtó betegségek megelőzésében, gyógyításában nagy segítségére lehet az a megállapodás, amelynek köszönhetően a játékosok homeopátiás szereket kapnak. Az influenzás időszakban jól jöhet az Oscillococcinum és az Echinacea. Mindkét szer használható preventív megoldásként, illetve a már kialakult betegség gyors gyógyítására.
Visszatérve a hiányzókra, az Európa-bajnoki selejtezőkre készülő magyar felnőtt válogatottnál van csapatkapitányunk Szabó Vali és Bulath Anita, Szalai Babett a junior nemzeti együttessel készül, míg Ivana Lovricra a horvát felnőtt válogatottnál számítanak. Így összesen hét játékos hiányzik, azaz túlzsúfoltságra nem kell majd panaszkodni az edzéseken.
„A sérültek, betegek lábadozása szempontjából jókor jött a bajnoki szünet, a probléma csak az, hogy megint nem tudunk együtt dolgozni, nem épülhet tovább csapatjátékunk, ami most a legfontosabb lenne” – mondta Bakó Botond vezetőedző.
BA
Játékos adatlapja: sportstatisztika.com
A mérkőzés adatlapja: sportstatisztika.com
május 31.
Könnyed győzelemmel búcsúztatta a szezont és Hornyák Dórát a DVSC SCHAEFFLER. Kozármislenyben volt az utolsó tánc, ahol a jól megérdemelt bronzérmet is átvehették a játékosok. Tovább...
május 30.
Vasárnap, 18 órakor a 2025/26-os szezon utolsó mérkőzésén lép pályára a DVSC SCHAEFFLER, a Kozármisleny KA otthonában. Tovább...
május 24.
Újabb szoros meccset játszottunk a Győrrel, de csak megnehezíteni tudtuk a sztárcsapat dolgát. A szezon végén visszavonuló Hornyák Dóra góllal és könnyekkel búcsúzott a Hódostól. Tovább...
május 23.
Mivel az utolsó két forduló minden mérkőzését egyidőben kell elkezdeni, így szokatlan időpontban, vasárnap 18 órakor fogadjuk a Győri Audi ETO KC csapatát a Hódosban. A telt ház garantált. Tovább...
május 16., 17:46
Az első félidőben kiválóan játszott, a folytatásban pedig nagyot küzdött a DVSC SCHAEFFLER, így az utolsó pillanatig megvolt az esélye a győzelemre, de végül a Ferencváros nyert, egy góllal. Tovább...