A két rengeteget hibázó, de sokáig fej-fej mellett haladó együttes párharcából a hazaiak kerültek ki győztesen: Fehérvár KC - DVSC 23:20.
2014. szeptember 3., 19:29 (dvsckezi)
A hosszúra nyúlt nyári szünet után a Loki számára a tavalyi 5. helyezett Fehérvár KC elleni összecsapással vette kezdetét a női kézilabda NB I 2014/15-ös pontvadászata.
A rengeteg technikai hibával, eladott labdákkal tarkított mérkőzés első félidejében egyik csapat sem tudott ellépni, végig fej-fej mellett haladt a két gárda. Hazai részről Ishitate, míg a vendégeknél Kudor Kitti vitte a vállán a csapatot. A félidő 12-12-es állással, parázs hangulatban zárult.
A hazai publikum a játékvezetőkre neheztelt egy-két véleményes eset miatt, míg Varga József a zsűriasztallal értekezett nem éppen irodalmi stílusban.
A félidőben a biztonsági szolgálat és a rendőrség bevonult a vendégek szektorába, majd kiürítette a szektort. (A kommentekbe megírhatjátok, hogy mi történt.)
A 38. percben a hazai csapat két gólra növelte előnyét, majd fokozatosan elszakadt a Lokitól. Tíz perccel később, 4 gólos hátránynál időt kért Varga József, és Karnik Szabina vezérletével próbálta ledolgozni hátrányát a Loki. Sikerült felzárkózni két gólra, ám ettől többre nem futotta az erőnkből.
Lajtos Nóra bravúrjai nélkül sokkal nagyobb is lehetett volna a gólkülönbség, az eladott labdák nélkül viszont nem lett volna lehetetlen a pontszerzés sem.
{{1}}
dvsckezi
A mérkőzés adatlapja: sportstatisztika.com
szeptember 3.
22 gólos győzelmet aratott a DVSC SKYLINE a szezon első mérkőzésén a lelkesen küzdő újonc, Eger otthonában. A pályára lépő hat akadémista összesen 20 gólt szerzett. Tovább...
szeptember 2.
Hét év után játszhat újra elsőosztályú meccset az Eszterházy SC női együttese, nem csoda, hogy nagy a várakozás a hevesi megyeszékhelyen. A helyszín is NB I-es lesz, a Dr. Kemény Ferenc Sportcsarnokban fogadja az újonc a DVSC SKYLINE együttesét. Tovább...
július 29.
A DVSC egykori ötvenszeres válogatott jobbátlövője 2022-ben tette le végleg a waxos labdát, azóta civil életet él, családot alapított, gyermeket nevel. Anna többek között azt is elárulta, egyéniképzőként talán el tudná magát képzelni a kézilabdában. Tovább...
május 31.
Könnyed győzelemmel búcsúztatta a szezont és Hornyák Dórát a DVSC SCHAEFFLER. Kozármislenyben volt az utolsó tánc, ahol a jól megérdemelt bronzérmet is átvehették a játékosok. Tovább...
május 30.
Vasárnap, 18 órakor a 2025/26-os szezon utolsó mérkőzésén lép pályára a DVSC SCHAEFFLER, a Kozármisleny KA otthonában. Tovább...