NBI 2010/2011ÉTV-Érdi VSE-DVSC-Korvex 26-32

ÉRDekes meccs előtt

Szombaton az újonc Érd otthonában zárja az alapszakaszt a DVSC-Korvex. A tét számunkra a nagyobb!

2011. március 24., 08:44 (BA)

A két csapat őszi bajnokiját simán nyerte 39-27-re a Loki, ezzel együtt Köstner Vilmos óva int az újonc lebecsülésétől.

– Ősszel a sűrű BL-menetelés közepén magabiztosan nyertünk az Érd ellen, s az akkori jó játékunk a nemzetközi meccseknek is volt köszönhető – mondta a DVSC-Korvex vezetőedzője. – Ezzel együtt egy jó csapatot ismertem meg, újonc létükre sok pozitívumot lehet emlegetni velük kapcsolatban, az biztos, hogy színt hoztak az első osztályba, hiszen minden posztra van jó képességű játékosuk. Eldőlt, hogy az érdiek már nem juthatnak be a középmezőny rájátszásába, így számukra nincs tétje a meccsnek, azt pedig korábban is bizonyították, hogy akkor tudnak jól kézilabdázni, ha nincs rajtuk teher. Rajtunk viszont van, hiszen mindenképpen nyernünk kell, s akkor az alapszakaszban nem végezhetünk hátrébb a harmadik helynél. Az utóbbi időszak meccshiányát kompenzálva a múlt héten sokat játszottunk egymás között, csapattaktikai elemeket gyakorolva, e hét elején pedig a válogatottak távollétében fiúkkal edzettünk együtt, s minden alkalommal legalább harminc perces játék szerepelt a programban.


BA

A mérkőzés adatlapja: sportstatisztika.com

Friss hírek

szeptember 3.

Győzelem, fiatalos lendülettel

22 gólos győzelmet aratott a DVSC SKYLINE a szezon első mérkőzésén a lelkesen küzdő újonc, Eger otthonában. A pályára lépő hat akadémista összesen 20 gólt szerzett. Tovább...

szeptember 2.

Kézilabdaünnepre készül az újonc Eger

Hét év után játszhat újra elsőosztályú meccset az Eszterházy SC női együttese, nem csoda, hogy nagy a várakozás a hevesi megyeszékhelyen. A helyszín is NB I-es lesz, a Dr. Kemény Ferenc Sportcsarnokban fogadja az újonc a DVSC SKYLINE együttesét. Tovább...

július 29.

Kovács Anna: "mai napig gyakran álmodok a kézilabdával"

A DVSC egykori ötvenszeres válogatott jobbátlövője 2022-ben tette le végleg a waxos labdát, azóta civil életet él, családot alapított, gyermeket nevel. Anna többek között azt is elárulta, egyéniképzőként talán el tudná magát képzelni a kézilabdában. Tovább...

május 31.

Köszönjük, Dodó!

Könnyed győzelemmel búcsúztatta a szezont és Hornyák Dórát a DVSC SCHAEFFLER. Kozármislenyben volt az utolsó tánc, ahol a jól megérdemelt bronzérmet is átvehették a játékosok. Tovább...

május 30.

Egy szép szezon zárása

Vasárnap, 18 órakor a 2025/26-os szezon utolsó mérkőzésén lép pályára a DVSC SCHAEFFLER, a Kozármisleny KA otthonában. Tovább...