Érmek, hosszú böjt után

Irina Szamozvanova, Virincsik Anasztázia, Jeddi Mária, Csapó Erika, Borók Rita, László Krisztina. Katkó Andrea. A debreceni női kézilabda kissé már éltesebb kedvelőinek emlékezetében még élénken él az a csapat, amelyiknek a nevezettek voltak a kulcsjátékosai. Nos, a velük fémjelzett kétszeres EHF-kupagyőztes Loki volt képes utoljára érmet szerezni Debrecen számára a magyar bajnokságban – egy ezüstöt. 1996-ot írtunk akkor, s norvég Larvik elleni diadal utáni mámoros napokban senki nem hitte volna, hogy böjt következik rá, s ilyen hosszú. Tizenhárom év telt el, mire ismét felléphettek a dobogóra a cívisváros kézis lányai.

A maiak.

Sok mindennek kellett összejönnie ahhoz, hogy sikerüljön. Szükség volt hozzá támogatókra, s egy olyan ügyvezetőre, aki otthonosan mozog ebben a közegben és ért a játékosok nyelvén. De kellett egy fiatal tréner is, aki a székelyek konokságát ifjonti hévvel elegyítve látott munkához rutinos segítőtársával együtt. A Baranyai-Bakó-Medgyessy trió összehozott egy csapatot, egy igazit. Ez persze csak év közben derült ki, mert nyáron még nagy volt az aggodalom, hiszen tízen hagyták el a klubot. De az érkezettek akarata hamar egybeforrt a maradottakéval és a lányok példátlan sorozatot produkáltak: százszázalékos teljesítménnyel nyerték meg az alapszakasz első félidejét a Görbicz-vezérelte győri sztárgárdát is felülmúlva.

Az első vereség a Fradi pályáján már egy tavaszról előrehozott találkozón érte a csapatot, de a reálisan gondolkodva aranyálmot nem kergetők ettől függetlenül is sejtették, hogy a csapat nem áll annyi emberből, hogy az őszi szint ki tudjon tartani az egész szezonon át. Mert elég volt egy-két sérülés – Uhraková részleges, Soós Viki teljes kiesése - és jöttek a gondok, melyek tavasszal a KEK-ben a Galati elleni korai kupabúcsúban öltöttek testet. Ehhez járult néhány formahanyatlás, melyek közül Daniela Crap zuhanása volt a leglátványosabb. Az átlövő jó ősz után, érthetetlenül, alig minősíthető tavaszt produkált. Ezek ellenére a gárda biztos második helyezettként jutott be a felsőházba. Ott aztán már kijött a mentális és fizikai fáradtság a lányokból, akiknek - leginkább a Békéscsaba elleni hazai vereség miatt - végül az ezüst helyett bronz jutott. Ezért a már említett okokon kívül a rájátszás kirívóan méltánytalan rendszere okolható. A szisztéma ugyanis azzal, hogy törli az alapszakasz eredményeit, a gyengébben szereplő csapatokat jutalmazza meg egy újabb eséllyel a jobban teljesítők kárára. Kellett a Fradi előzéséhez még az is, hogy a mezőnyből kiemelkedő Győr éppen BL-döntőjének hetében látogasson a zöld-fehérek otthonába, s energiájával spórolva egy pontot Budapesten hagyjon. De a bajnoki bronz így is megsüvegelendő, főként, ha hozzávesszük a Magyar Kupában kiérdemelt ezüstöt.

A sikerhez többen is igen sokat tettek hozzá. Közülük is az élre kívánkozik Bognár Barbara, aki csere irányítóként kezdte a szezont, s menet közben vált nélkülözhetetlenné, a válogatottba is bejátszva magát. A rutint az ukrán Sinkarenko és az szlovák Uhraková adta hozzá az elegyhez – mindketten vezéregyéniségek voltak akkor is, ha nem játszottak csúcsformában. A kapuban megbízhatóan teljesített Pastrovics Melinda és az egyre inkább felnövő „Kiss-nagy lány”, Éva is gyakorta adott bravúrokat a győzelmekhez. A még mindig csak tizenhét éves Hornyák „Dodó” tovább érett a felnőtt mezőnyben, a nagy küzdő, Szabó Vali repedt bordával sem kért pihenőt, és a két szélső, a villámlábú Stuparicová meg a remek csuklójú Csáki Viki is többször remekelt, mint ahányszor nem. A végjátékra pedig visszatért régi fényében tündökölve Bogdanovics Anna.

Hát így jött össze az ezüst és a bronz, mely az új többségi tulajdonos, Gellén András reményei szerint egy újabb sikerkorszak kezdetét jelenti. Jelentheti is, mert a távozók helyére eddig csupa magyar válogatott játékost igazolt a vezetés. Borbás Rita, Mörtel Renáta és Triffa Ági komoly erősítésnek számít és lesznek még érkezők. Ha minden a tervek szerint alakul, jövőre is kell helyet találni érmeknek a vitrinekben.

Gurbán György

www.deol.hu