Nagy csatában játszott döntetlent a DVSC SCHAEFFLER nagy riválisa, a Motherson-Mosonmagyaróvár otthonában. Ez a pont pedig még nagyon sokat érhet.
2023. február 26. - dvsckezilabda.hu

Két sorozat, s már a meccs előtt biztos volt, hogy az egyik megszakad. A DVSC SCHAEFFLER eddig minden meccsét megnyerte az UFM Arénában, s a debreceni csapat ebben a szezonban még nem szerzett pontot a Duna vonalától nyugatra.
Hatalmas iramban kezdődött a legutóbbi két szezon bronzérmesének csatája az UFM Arénában, mindkét együttes őszinte kézilabdát játszott. Ennek megfelelően hullámzó volt az első harminc perc: gyorsan meglépett két góllal a Mosonmagyaróvár, villámgyorsan fordítottunk, majd újfent a vendéglátóknál volt az előny. Az első húsz percben sokat játszottunk emberhátrányban, de ezt is elbírta a csapat. Igaz Bordás Réka hamar összeszedett két kiállítást, s ez befolyásolta a folytatást, ráadásul az egész héten betegeskedő Vámos Petra erejét még a szokottnál is jobban be kellett osztani a szakmai stábnak. A térdsérülése után újra remek formában kézilabdázó Tóth Gabriella jelentette a legtöbb gondot a debreceni védelemnek. A félidei különbség a kapusteljesítmények tükrében elfogadhatónak tűnt.
Szünet után hamar fordítottunk, hiszen Catherine Gabriel védett, Planéta Szimonetta és Vámos Petra pedig gólt szerzett. Aztán jött az újabb csavar a meccsben, sorozatban kaptuk a kétperces büntetéseket, hosszú ideig játszottunk kettős emberhátrányban, ám ezt a kiállításcunamit is átvészelte a csapat.
A kiélezett végjátékban mindkét együttes igyekezett mozgósítani utolsó erőtartalékait. Az utolsó fél percben előbb Vámos Petra egyenlített, majd Catherine Gabriel védte Tóth Eszter lövését. Így 28-28 lett a vége, s a játékosok reakciójából is látszott, hogy az egy pont számunkra értékesebb.
Így végül mindkét sorozat megszakadt, hiszen már "csak" veretlenek és nem százszázalékosak vagyunk az UFM Arénában, s megvan az első szezonbeli pontunk a Duna túloldaláról...
Mosonmagyaróvár 900 néző. V: Altmár, Horváth M.
MOSONMAGYARÓVÁR: Szemerey - Sztankovics K., LANCZ 8 (3), TÓTH G. 4, Tóth E. 4 (3), STRANNIG ZS. 5. Csere: Mistina (kapus), Ivancok 1, Tóth N. 3, Albek, Kovács P. 1, Csire 1.Edző: Gyurka János
DVSC: Gabriel - Töpfner 4 (2), Kácsor 3 (1), Bordás, PLANÉTA 8 (1), VÁMOS P. 5, PETRUS 3. Csere: Giegerich (kapus), Szabó N. 2, Füzi-Tóvizi 1, Hámori K., M. COSTA 2. Edző: Szilágyi Zoltán
Kiállítások: 6, ill. 12 perc
Hétméteresek: 6/6, ill. 5/4
Gyurka János: - Nagyon jó első félidőt játszottunk, rendben volt a védekezésünk. A folytatást rosszul kezdtük, s bár küzdöttünk, szünet után nem játszottunk jól. A küzdőszelemmel elégedett lehetek. A Debrecen ellen rangadót játszani mindig pirosbetűs ünnep a számunkra.
Szilágyi Zoltán: - Kifejezetten jó, közönségszórakoztató mérkőzés volt, egy remek hangulatú csarnokban Tudtuk, hogy a végletekig kiélezett lehet a meccs, hiszen a Mosonmagyaróvár jó formában van. Nagyot küzdöttünk, de sok helyzetet hagytunk ki. Akadtak problémáink, de a csapat szíve a helyén volt, s így értékes pontot szereztünk.
Forrás: dvsckezilabda.hu
A mérkőzés adatlapja: sportstatisztika.com
május 31.
Könnyed győzelemmel búcsúztatta a szezont és Hornyák Dórát a DVSC SCHAEFFLER. Kozármislenyben volt az utolsó tánc, ahol a jól megérdemelt bronzérmet is átvehették a játékosok. Tovább...
május 30.
Vasárnap, 18 órakor a 2025/26-os szezon utolsó mérkőzésén lép pályára a DVSC SCHAEFFLER, a Kozármisleny KA otthonában. Tovább...
május 24.
Újabb szoros meccset játszottunk a Győrrel, de csak megnehezíteni tudtuk a sztárcsapat dolgát. A szezon végén visszavonuló Hornyák Dóra góllal és könnyekkel búcsúzott a Hódostól. Tovább...
május 23.
Mivel az utolsó két forduló minden mérkőzését egyidőben kell elkezdeni, így szokatlan időpontban, vasárnap 18 órakor fogadjuk a Győri Audi ETO KC csapatát a Hódosban. A telt ház garantált. Tovább...
május 16., 17:46
Az első félidőben kiválóan játszott, a folytatásban pedig nagyot küzdött a DVSC SCHAEFFLER, így az utolsó pillanatig megvolt az esélye a győzelemre, de végül a Ferencváros nyert, egy góllal. Tovább...