NBI 2022/2023Siófok KC-DVSC-Schaeffler 28-26

Érthetetlen összeomlás

Hornyák Dóra súlyosnak tűnő sérülése ellenére parádés első félidőt produkált a csapat Siófokon. Ám hiba vezettünk kilenc góllal is, végül pont nélkül távoztunk Siófokról.

2022. december 14., 20:45 - dvsckezilabda.hu

Ezt nevezhetjük érthetetlen összeomlásnak.

Hiába volt a második félidő elején kilencgólos az előnyünk, hiába játszottunk sokkal jobban 32 percig, mint a házigazdák, végül vesztesen hagytuk el a Kiss Szilárd Sportcsarnok küzdőterét.

Nagyon rosszul kezdődött, hiszen mindössze 45 másodperc telt el, amikor az első támadásunk végén Hornyák Dóra térde megsérült. Csapatkapitánya nélkül néhány percig tanácstalan volt a debreceni együttes, ám oldódott a görcs. Catherine Gabriel lehúzta a rolót, sok labdát szereztünk a jó védekezésnek köszönhetően, az történt a pályán, amiről álmodni sem nagyon mertünk, így félidőben 18-10-re vezettünk.

A folytatásban is mi szereztük az első gólt, már kilenc gól volt a két csapat között, amikor...

Egyszerűen elvesztettük a fonalat. Kimaradtak a ziccerek, hibáztunk védekezésben, buta kiállításokat szedtünk össze. Az addig tétova házigazdák kezdték elhinni, hogy van visszaút a meccsbe. Amikor pedig közeledtek, vérszemet kaptak, s innen már nem volt visszaút.

Egy megnyert meccsen maradtunk pont nélkül elvesztettük a csapatkapitányunkat, ami jobban fájhat, mint az elmaradt győzelem!

SIÓFOK - DVSC SCHAEFFLER 28-26 (10-18)

Siófok, 500 néző. V: Felhő, Öcsi

SIÓFOK: RAJCSICS - Such 1, PAPP N. 4, DEBRECZENI-KLIVINYI 6 (1), N'Diaye, Milosavljevic 4, MAVSAR 6 (3). Csere: Herczeg L., Csapó Kincső (kapusok), Wald 2, Lakatos R. 3, Kojics 1, Kajdon 1, Sirián. Edző: Uros Bregar

DVSC: GABRIEL - M. Costa 3, Hámori K., Bordás, Hornyák D., Vámos P. 2, Petrus 3. Csere: Torda (kapus), Planéta 4, Töpfner 3 (3), Kácsor 2 (2), Füzi-Tóvizi 1, JOVOVICS 5, Szabó N. 2, Vámos M. 1. Edző: Szilágyi Zoltán

Az eredmény alakulása: 3. perc: 2-2. 12. p.: 3-8. 15. p.: 6-8. 26. p.: 9-17. 32. p.: 10-19. 37. p.: 13-19. 43. p.: 17-20. 46. p.: 20-21. 58. p.: 26-24.

Kiállítások: 6, ill. 14 perc

Hétméteresek: 6/6, ill. 6/5

MESTERMÉRLEG

Uros Bregar: - A bajnokság egyik legjobb csapata ellen nyertünk. Nagyon rossz első félidőt produkáltunk, rengeteg labdát eladtunk, nem védtek a kapusaink. Szünet után minden megváltozott, megtaláltam azt a felállást, amely optimális volt. Lakatos Rita beállítsa sokat jelentett, örülök a jó teljesítményének.

Szilágyi Zoltán: - Csak magunkat, hogy egy ilyen szépen felépített meccset elrontottunk. A parádés első félidő után megálltunk, sok tiszta helyzetet hagytunk ki, a Siófok pedig élt a lehetőséggel. Ey megnyert mérkőzést veszítettünk el.


Forrás: dvsckezilabda.hu

A mérkőzés adatlapja: sportstatisztika.com

Friss hírek

szeptember 3.

Győzelem, fiatalos lendülettel

22 gólos győzelmet aratott a DVSC SKYLINE a szezon első mérkőzésén a lelkesen küzdő újonc, Eger otthonában. A pályára lépő hat akadémista összesen 20 gólt szerzett. Tovább...

szeptember 2.

Kézilabdaünnepre készül az újonc Eger

Hét év után játszhat újra elsőosztályú meccset az Eszterházy SC női együttese, nem csoda, hogy nagy a várakozás a hevesi megyeszékhelyen. A helyszín is NB I-es lesz, a Dr. Kemény Ferenc Sportcsarnokban fogadja az újonc a DVSC SKYLINE együttesét. Tovább...

július 29.

Kovács Anna: "mai napig gyakran álmodok a kézilabdával"

A DVSC egykori ötvenszeres válogatott jobbátlövője 2022-ben tette le végleg a waxos labdát, azóta civil életet él, családot alapított, gyermeket nevel. Anna többek között azt is elárulta, egyéniképzőként talán el tudná magát képzelni a kézilabdában. Tovább...

május 31.

Köszönjük, Dodó!

Könnyed győzelemmel búcsúztatta a szezont és Hornyák Dórát a DVSC SCHAEFFLER. Kozármislenyben volt az utolsó tánc, ahol a jól megérdemelt bronzérmet is átvehették a játékosok. Tovább...

május 30.

Egy szép szezon zárása

Vasárnap, 18 órakor a 2025/26-os szezon utolsó mérkőzésén lép pályára a DVSC SCHAEFFLER, a Kozármisleny KA otthonában. Tovább...