KEK 2008/2009DVSC-Aquaticum-Otelul Galati 34-29

Esély a revansra

Tizenkét évvel ezelőtt az EHF Kupából a játékvezetők verették ki a Lokit a Galati ellen.

2009. február 7., 06:55 (DZ)

Már nagyon várja játékos, szurkoló és sportvezető is a vasárnapot, amikor ismét nemzetközi összecsapást vívnak lányaink. A KEK nyolcaddöntőjében a román Otelul Galati együttese érkezik a Főnix Csarnokba, ahol reményeink szerint legalább három-négyezer drukker fogja bíztatni Bakó Botond együttesét.

A találkozó előtt egy kicsit természetesen illik foglalkozni a leendő ellenféllel is. Az együttes a szezont két magyar játékossal kezdte. Borbély Zsanett és Jenőfi Katalin neve bizonyára ismerősen cseng a sportág szerelmesei számára. A beállós és az átlövő azóta már nincs a gárda keretében, másik román csapatban folytatják pályafutásukat. A galaciak jelenleg a hetedik helyen állnak hazájuk bajnokságában. Utolsó két hazai mérkőzésüket elveszítették. A gárda nem tűnik verhetetlennek, egy pompásan kézilabdázó Loki megnyugtató előnyt harcolhat ki a visszavágóra.

Az pedig nagyon fontos lehet, mert a múlt azt mutatja, hogy Romániában nem mindig könnyű nyerni idegen csapatoknak. Tizenkét évvel ezelőtt a két együttes az EHF Kupában csapott össze. A debreceni meccsen hárommal nyert a Loki, majd a visszavágón egy eléggé érdekes bíráskodás után éppen néggyel győztek a hazaiak, akik ezzel továbbmentek a sorozatban. Egyes szemtanúk szerint a feketében pompázó sporik úgy fújtak, hogy a DVSC semmiképp sem jöhetett ki jól az összecsapásból. Sokan felháborodtak ezen, de nem volt mit tenni. Most itt az ideje a revansnak, vissza kell vágni a tizenkét évvel ezelőtt történtekért!

A KEK előző körében a bosnyák ZRK Ljubuskit verték ki a románok kettős sikerrel. Erről a párharcról Bognár Barbarát, csapatunk irányítóját kérdeztük.

-Nagyon szeretnénk nyerni vasárnap. Megnyugtató lenne, ha egy nagyarányú győzelmet aratnánk. Reméljük, hogy nem azt a formát mutatjuk, mint a legutóbbi mérkőzéseinken. Jobb játékkal szeretnénk előrukkolni és szórakoztatni akarjuk a közönséget. Pénteken a saját mérkőzésünket néztük vissza, hogy tanuljunk a hibáinkból, majd ma figyeljük meg a Galati együttesét videóról. Kíváncsian várom, hogy milyenek a románok. Egy ilyen nemzetközi mérkőzés mindig másabb, mint egy szokványos bajnoki. Ilyenkor jobban megdobban a hazai játékos szíve. A Főnix hatalmas csarnok és gyönyörű, nagyon várjuk a sok nézőt vasárnap, hogy ismét pokoli legyen a hangulat - vélekedett a kiváló játékos.

A lényeg:

KEK, nyolcaddöntő, 1.mérkőzés:

DVSC-Aquaticum - Otelul Galati (román)

Debrecen, Főnix Csarnok

2009.02.08. 15.00 (TV:Sport 1)

Vezeti: Sylvie Borrotti, Odile Marcet (franciák)

EHF-ellenőr: Vlado Pendic (szerb)

Belépők: 800 ft (diák, nyugdíjas), 1200 ft (felnőtt), az éves bérletek érvényesek - csoportos diákjegy: 3000 ft (minimum 10 fő és 1 kísérő)

Kapunyitás: 13.00 óra.


DZ

A mérkőzés adatlapja: sportstatisztika.com

Friss hírek

szeptember 3.

Győzelem, fiatalos lendülettel

22 gólos győzelmet aratott a DVSC SKYLINE a szezon első mérkőzésén a lelkesen küzdő újonc, Eger otthonában. A pályára lépő hat akadémista összesen 20 gólt szerzett. Tovább...

szeptember 2.

Kézilabdaünnepre készül az újonc Eger

Hét év után játszhat újra elsőosztályú meccset az Eszterházy SC női együttese, nem csoda, hogy nagy a várakozás a hevesi megyeszékhelyen. A helyszín is NB I-es lesz, a Dr. Kemény Ferenc Sportcsarnokban fogadja az újonc a DVSC SKYLINE együttesét. Tovább...

július 29.

Kovács Anna: "mai napig gyakran álmodok a kézilabdával"

A DVSC egykori ötvenszeres válogatott jobbátlövője 2022-ben tette le végleg a waxos labdát, azóta civil életet él, családot alapított, gyermeket nevel. Anna többek között azt is elárulta, egyéniképzőként talán el tudná magát képzelni a kézilabdában. Tovább...

május 31.

Köszönjük, Dodó!

Könnyed győzelemmel búcsúztatta a szezont és Hornyák Dórát a DVSC SCHAEFFLER. Kozármislenyben volt az utolsó tánc, ahol a jól megérdemelt bronzérmet is átvehették a játékosok. Tovább...

május 30.

Egy szép szezon zárása

Vasárnap, 18 órakor a 2025/26-os szezon utolsó mérkőzésén lép pályára a DVSC SCHAEFFLER, a Kozármisleny KA otthonában. Tovább...