NBI 2012/2013DVSC-Fórum-Siófok KC 29-24

Ésszel, szívvel, hittel

A szezon eddigi legjobb hangulatú meccsén, a szezon eddigi legjobb teljesítményével szerezte meg első hazai győzelmét a DVSC-Fórum.

2012. november 2., 20:10

Ijesztően indult. Kiss Éva mintha kottából olvasta volna lövéseinket, s bár a vendégek is hibáztak, támadásban elléptek 3-0-ra. Aztán rendezte a sorokat a csapat, Kudor Kitti remekül fogta össze a támadójátékot, s a védekezés is egyre hatékonyabb lett. Csak a vendégek balszélsőjével, Erdősi Ildikóval nem bírtunk, ő szerezte a Siófok első hat gólját.

Hullámvasúthoz hasonlított a meccs, 0-3-ról fordítottunk 7-4-re, innen lett 7-8, aztán 9-11-ről, 13-11. Som Ildi remekül követte emberfogással Bogdanovics Annát, Lajtos Nóri egyre több labdát fogott meg, Siska Pálma pedig felváltva lőtte ki a felső sarkokat.

A félidei 14-12 után jött az újabb lejtő a hullámvasúton, fordított a Siófok, de jött az újabb felszálló ág, fordítottunk s elhúztunk. Nóri már szinte önkívületi állapotban védett (szinte mindent), Pálma és Kitti pedig felváltva szórták a gólokat.

A végjátékban már felállva tombolt a Hódos Imre Sportcsarnok közönsége, megszületett a Loki első hazai sikere az új szezonban.

Csak Kazai Anita sérülése rontott egy kicsit a hangulaton, reméljük (s az első diagnózis szerint) Csibe térdének nincs komoly baja.

DVSC-FÓRUM-SIÓFOK KC GALÉRIUS FÜRDŐ 29-24 (14-12)

Debrecen, 1300 néző. V: Dobrovits, Tájok

DVSC: LAJTOS - Varsányi, SOM 2, Bohus-Karnik M. 1, SISKA 7, KUDOR 7 (4), KAZAI 3. Cs: Makai (kapus), Herr A. 2, SLAKTA 4, Dakos 1, Szilágyi Á. 2. Edző: Bíró Imre.

SIÓFOK: Kiss É. - Varga N., Németh Cs. 1, SZALAI B. 3, Seric 1, Bogdanovics 4, ERDŐSI 10 (2). Cs: Futaki, Nagy É. (kapusok), Szabadfi 1, Polics 1, Schneider 2, Termány 1. Edző: Kiss Szilárd.

Az eredmény alakulása. 3. p.: 0-3. 12. p.: 7-4. 16. p.: 7-8. 23. p.: 13-11. 34. p.: 14-15. 45. p.: 23-19. 49. p.. 25-20. 52. p.: 25-24.

Kiállítások: 6, ill. 8 perc

Hétméteresek: 4/4, ill. 4/2

MESTERMÉRLEG

Bíró Imre: – A siófok két győzelem után felszállóágban volt, míg mi két hazai vereség után próbáltunk javítani. Az eltérő lelkiállapotú csapatok csatáját mi nyertük meg, a lányok végig ésszel és szívvel harcoltak.

Kiss Szilárd: – Megérdemelten nyert a hazai együttes.


A mérkőzés adatlapja: sportstatisztika.com

Friss hírek

szeptember 3.

Győzelem, fiatalos lendülettel

22 gólos győzelmet aratott a DVSC SKYLINE a szezon első mérkőzésén a lelkesen küzdő újonc, Eger otthonában. A pályára lépő hat akadémista összesen 20 gólt szerzett. Tovább...

szeptember 2.

Kézilabdaünnepre készül az újonc Eger

Hét év után játszhat újra elsőosztályú meccset az Eszterházy SC női együttese, nem csoda, hogy nagy a várakozás a hevesi megyeszékhelyen. A helyszín is NB I-es lesz, a Dr. Kemény Ferenc Sportcsarnokban fogadja az újonc a DVSC SKYLINE együttesét. Tovább...

július 29.

Kovács Anna: "mai napig gyakran álmodok a kézilabdával"

A DVSC egykori ötvenszeres válogatott jobbátlövője 2022-ben tette le végleg a waxos labdát, azóta civil életet él, családot alapított, gyermeket nevel. Anna többek között azt is elárulta, egyéniképzőként talán el tudná magát képzelni a kézilabdában. Tovább...

május 31.

Köszönjük, Dodó!

Könnyed győzelemmel búcsúztatta a szezont és Hornyák Dórát a DVSC SCHAEFFLER. Kozármislenyben volt az utolsó tánc, ahol a jól megérdemelt bronzérmet is átvehették a játékosok. Tovább...

május 30.

Egy szép szezon zárása

Vasárnap, 18 órakor a 2025/26-os szezon utolsó mérkőzésén lép pályára a DVSC SCHAEFFLER, a Kozármisleny KA otthonában. Tovább...