Az év legnehezebb feladat vár a DVSC-Fórumra vasárnap, a bajnoki címvédő, BL-döntő Győr otthonában lép pályára a csapat.
2013. január 5., 14:48
Az ETO otthonába a kontinens élcsapatai sem nyerni járnak, következésképpen ezúttal nem közhely, hogy a tisztes helytállás a DVSC-Fórum célja. Ezen a meccsen mutatkozhat be a debreceni együttes két új szerzeménye Vörös Bettina és Simsik Cynthia, mindketten életük első NB I-es felnőtt meccsét játszhatják, így számukra bizonyosan emlékezetes lesz a vasárnap.
Bíró Imre csapata az új esztendő második napján edzésbe állt, s készült nem csak a BL-döntős ellen, hiszen a következő napokban sűrű program vár a lányokra. A győri kirándulás után szerdán a dobogóra pályázó Érd otthonában lép pályára az együttes, jövő szombaton pedig következhet a szezon első hazai találkozója, a Békéscsaba látogat a Hódosba.
Most azonban a Győr elleni mérkőzésre fókuszálnak játékosaink, s reményeink szerint emelt fővel jöhetnek le a pályáról a vasárnap 18 órakor kezdődő meccs végén.
A mérkőzés adatlapja: sportstatisztika.com
szeptember 19.
Egy hely, ahol soha nem mehetsz biztosra! Ez a Váci Városi Sportcsarnok, ahol vasárnap 18 órakor pályára lép a DVSC SKYLINE. A találkozót a Sport1 televíziós csatorna élőben közvetíti. Tovább...
szeptember 12.
Magabiztos győzelemmel mutatkozott be a DVSC SKYLINE hazai pályán. Végig vezetve, 7 góllal vertük az Alba Fehérvárt. Tovább...
szeptember 11.
Az egri győztes rajt után hazai környezetben is bemutatkozik a DVSC SKYLINE együttese. Szombaton, 18 órakor az előző szezonban kiválóan teljesítő Alba Fehérvár lesz a vendég a Hódosban. Tovább...
szeptember 3.
22 gólos győzelmet aratott a DVSC SKYLINE a szezon első mérkőzésén a lelkesen küzdő újonc, Eger otthonában. A pályára lépő hat akadémista összesen 20 gólt szerzett. Tovább...
szeptember 2.
Hét év után játszhat újra elsőosztályú meccset az Eszterházy SC női együttese, nem csoda, hogy nagy a várakozás a hevesi megyeszékhelyen. A helyszín is NB I-es lesz, a Dr. Kemény Ferenc Sportcsarnokban fogadja az újonc a DVSC SKYLINE együttesét. Tovább...