NBI 1999/2000DVSC-Valdor-Dunaferr SE 21-26

Európa legjobbját fogadja a DVSC

Az utolsó hat bajnokiján százszázalékos Lokitól a pontszerzés is bravúr lenne.

2000. március 11. - Hajdú-Bihari Napló (Kozák Zoltán)

Fotó: Czeglédi Zsolt

Kocsikéknak minden trükköt be kell dobniuk

A szezon legnehezebb hazai mérkőzése előtt áll a DVSC-Valdor női kézilabdacsapata. A lányok a címvédő Dunaferrt fogadják vasárnap délután 4 órától a Hódosban.

A két hosszú bajnoki veretlenséggel büszkélkedő gárda összecsapásán - a Dunaferr a legutóbbi nyolc, míg a Loki utolsó hat NB I-es meccsét nyerte meg - a vendégek számára létkérdés a győzelem, az újvárosiak a legkisebb botlás esetén is elveszíthetik aranyérmes reményeiket. A DVSC-Valdor játékosai ezzel szemben nyugodtan készülhetnek a klasszisok egész sorát felvonultató Dunaferr ellen, Borókéktól ugyanis még egy pontszerzés is óriási bravúrnak számítana.

- Ellenfelünk nem véletlenül volt Európa legjobbja a tavalyi idényben, a célunk így nem is lehet más, mint a tisztes helytállás - latolgatta az esélyeket Bíró Imre, a Loki trénere. - Nem tudni, hogy pályára lép-e vasárnap a sérüléssel bajlódó Radulovics, azt mindenesetre nem bánnám, ha úgy játszanánk, hogy az újvárosiaknak szükségük legyen a szerb átlövőre. Sokat számít majd, hogy mit tudunk majd kezdeni a rivális félig nyitott, félig zárt védekezésével. A lányok mind lelkileg, mind pedig fizikailag túltették magukat a fehérvári kupameccsen, s teljes erőbedobással a vasárnapi találkozóra készülnek. A két csapat párharca egyébként húszéves múltra tekint vissza, s a Dunaferr eddig mindössze háromszor tudott bajnoki meccset nyerni a cívisvárosban. Igaz, ebből két győzelem éppen az elmúlt két bajnokságban született, az 1997/98-as idényben 28-20-ra, míg egy éve 31-21-re diadalmaskodtak az újvárosiak. Az ősszel hazai pályán huszonegy góllal győzött a BEK- győztes, ám a Bíró-gárda az azóta eltelt öt hónap alatt alaposan megerősödött.

Reméljük, hogy ez vasárnap délután az eredményben is megmutatkozik majd.


Kozák Zoltán

Forrás: Hajdú-Bihari Napló

A mérkőzés adatlapja: sportstatisztika.com

Friss hírek

szeptember 19.

Vasárnap Vácon folytatjuk

Egy hely, ahol soha nem mehetsz biztosra! Ez a Váci Városi Sportcsarnok, ahol vasárnap 18 órakor pályára lép a DVSC SKYLINE. A találkozót a Sport1 televíziós csatorna élőben közvetíti. Tovább...

szeptember 12.

Megvan az első hazai győzelem is

Magabiztos győzelemmel mutatkozott be a DVSC SKYLINE hazai pályán. Végig vezetve, 7 góllal vertük az Alba Fehérvárt. Tovább...

szeptember 11.

Szombaton premier hazai pályán

Az egri győztes rajt után hazai környezetben is bemutatkozik a DVSC SKYLINE együttese. Szombaton, 18 órakor az előző szezonban kiválóan teljesítő Alba Fehérvár lesz a vendég a Hódosban. Tovább...

szeptember 3.

Győzelem, fiatalos lendülettel

22 gólos győzelmet aratott a DVSC SKYLINE a szezon első mérkőzésén a lelkesen küzdő újonc, Eger otthonában. A pályára lépő hat akadémista összesen 20 gólt szerzett. Tovább...

szeptember 2.

Kézilabdaünnepre készül az újonc Eger

Hét év után játszhat újra elsőosztályú meccset az Eszterházy SC női együttese, nem csoda, hogy nagy a várakozás a hevesi megyeszékhelyen. A helyszín is NB I-es lesz, a Dr. Kemény Ferenc Sportcsarnokban fogadja az újonc a DVSC SKYLINE együttesét. Tovább...