A fiatal debreceni együttes derekasan küzdött és a második félidőben nyújtott nagyszerű teljesítményével közel állt ahhoz, hogy meglepetést okozzon.
1996. szeptember 21. - Hajdú-Bihari Napló
Medgyessy Sándor, a DVSC-Symphonia női kézilabdacsapatának technikai vezetője a horvátországi Szuperkupa-küzdelmek kezdete előtt nyilatkozott. - A tervezettnél később érkezett meg az autóbuszunk, de a kényelmes szállodában kipihenték a lányok a fáradalmakat. Pénteken délelőtt edzettek a mieink, a csarnokban jelen volt a német együttes is, amelynek egyik legjobbja Kiss Éva. Az egykori magyar válogatott sztár elmondta, hogy ők is hasonló cipőben járnak, mint a Loki. Vagyis a gárdájuk készül a bajnokságra, s a Szuperkupa mérkőzéseit fontos állomásnak tartják.
Este már "egymásnak estek" a főszereplők. A Lützellinden 4-2-re elhúzott a találkozó elején, a debreceniek játékában keveredtek a látványos elemek és az elemi hibák. Bár a horvát közönség tapssal jutalmazta Csapó és Borók pompás góljait, rendre két-három góllal a KEK-győztes vezetett.
A folytatásban erőszakosabban és eredményesebben kézilabdáztak Köstner mester tanítványai, akik gyors indításokból és lerohanásokból voltak sikeresek. Feljavult László teljesítménye és a csereként beállt Halcsikra sem lehetett panasz. Izgalmasan alakult a hajrá, fél perccel a vége előtt - 23-22-nél - Virincsik büntetőt hibázott és az ellentámadás végén Servier beállította a végeredményt.
A fiatal debreceni együttes derekasan küzdött és a második félidőben nyújtott nagyszerű teljesítményével közel állt ahhoz, hogy meglepetést okozzon. A másik találkozó lapzártánk után ért véget. A Silcotub Zalau-Koprivnica összecsapás vesztesével mérkőzik ma, szombaton a DVSC-Symphonia a harmadik helyért.
Koprivnica, 1000 néző, vezette: Kalin és Korics (szlovének).
DVSC-Symphonia: SZAMOZVANOVA - Kókainé, BORÓK 6, Virincsik 3, Csirinyi, Csapó 4, LÁSZLÓ 3. Csere: Vas (kapus), HALCSIK 3, Agárdi 2, Sándorné 1. Edző: Köstner Vilmos.
A Lützellinden legjobb dobói: Luca 5, Dizdarovics 4, Servier 4.
Kiállítás: 10, illetve 10 perc.
Hétméteres: 3/3, illetve 1/0.
Köstner Vilmos: - A tapasztalat győzött a rutintalanság felett.
Forrás: Hajdú-Bihari Napló
A mérkőzés adatlapja: sportstatisztika.com
május 31.
Könnyed győzelemmel búcsúztatta a szezont és Hornyák Dórát a DVSC SCHAEFFLER. Kozármislenyben volt az utolsó tánc, ahol a jól megérdemelt bronzérmet is átvehették a játékosok. Tovább...
május 30.
Vasárnap, 18 órakor a 2025/26-os szezon utolsó mérkőzésén lép pályára a DVSC SCHAEFFLER, a Kozármisleny KA otthonában. Tovább...
május 24.
Újabb szoros meccset játszottunk a Győrrel, de csak megnehezíteni tudtuk a sztárcsapat dolgát. A szezon végén visszavonuló Hornyák Dóra góllal és könnyekkel búcsúzott a Hódostól. Tovább...
május 23.
Mivel az utolsó két forduló minden mérkőzését egyidőben kell elkezdeni, így szokatlan időpontban, vasárnap 18 órakor fogadjuk a Győri Audi ETO KC csapatát a Hódosban. A telt ház garantált. Tovább...
május 16., 17:46
Az első félidőben kiválóan játszott, a folytatásban pedig nagyot küzdött a DVSC SCHAEFFLER, így az utolsó pillanatig megvolt az esélye a győzelemre, de végül a Ferencváros nyert, egy góllal. Tovább...