December 30-án, a Kisvárda Master Good SE otthonában játssza a 2023-as esztendő utolsó mérkőzését a DVSC SCHAEFFLER. Hornyák Dóra visszatér.
2023. december 29., 17:00 - dvsckezilabda.hu (Vida Gyula)

Hosszú és tartalmas év végére tesz pontot a csapat december 30-án a szabolcsi városban. Bajnoki és Magyar Kupa bronzérem, BL-szereplés, rengeteg nagy csata áll a lányok háta mögött, s természetesen nem mindegy, hogy milyen eredménnyel búcsúzunk 2023-tól.
Eddig 25 NB I-es meccset játszottunk a Kisvárda ellen; 19 győzelem mellett háromszor volt döntetlen és háromszor örülhettek két pontnak a szabolcsiak. Alaposan megfiatalított ellenfelünk ebben a szezonban eddig hét pontot szerzett, ezzel a kilencedik helyen áll a tabellán. A Várda két legeredményesebb játékosa Karnik Szabina és a vb-n is szerephez jutó Juhász Gréta, ők ketten a csapat 233 góljából 85-öt szereztek.
A debreceni lányok a rövid karácsonyi szünet után december 26-án már edzettek, s azóta is készülnek az évzáróra. Ott lesz a meccskeretben a csapatkapitány, Hornyák Dóra, aki keresztszalagműtétje után újra százszázalékos állapotban van, s 381 nap után léphet ismét pályára.
"Nagyon vártam már ezt napot, hosszú volt az az egy év, amit kihagytam - mondta az érthetően izgatott Hornyák Dóra. - Nagyon sokat dolgoztam a visszatérésért, néha szenvedtem, néha sírtam, néha kicsit könnyebben mentek a dolgok. Aki már átélte ezt, az tudja, hogy milyen nehéz hónapokig arra várni, hogy végre újra pályára léphess!"
Ami az év utolsó bajnokiját illeti - ami Dodó számára az első lesz 2023-ban - győzelmet vár a DVSC SCHAEFFLER csapatkapitánya.
"Mindenképpen két pontot akarunk szerezni Kisvárdán - mondta Dodó. - Felkészültünk ellenfelünkből, s ha azt csináljuk, amit tudunk akkor nem jelenthet gondot a győzelem megszerzése!"
A Kisvárda Master Good SE - DVSC SCHAEFFLER mérkőzés december 30-án, 18 órakor kezdődik a Kisvárdai Városi Sportcsarnokban (Kisvárda, Flórián tér 6.) A mérkőzést Bócz László és Wiedemann Viktor vezeti majd.
A találkozót az M4 Sport kézi élő youtube csatornáján lehet megnézni.
A mérkőzésre a vendégszektorba szóló belépők 2500 forintba kerülnek. A jegyeket a helyszínen lehet megvásárolni.
Vida Gyula
Forrás: dvsckezilabda.hu
A mérkőzés adatlapja: sportstatisztika.com
tegnap, 16:25
Ismét szoros mérkőzést játszott egymás ellen a DVSC SCHAEFFLER és az OTP Group Buducnost, de csakúgy mint Montenegróban, most is mi örülhettünk a végén. Győzelemmel zártuk a csoportkört. Tovább...
február 21., 16:00
Február 22-én, vasárnap 14 órakor a montenegrói Buducsnoszt Podgorica ellen zárja a BL-csoportkört a DVSC SCHAEFFLER. Tovább...
február 18., 20:01
A meccs elejétől kezdve koncentráltan és magabiztosan kézilabdázott a DVSC SCHAEFFLER és végül 11 gólos győzelmet aratott a Vasas otthonában. Tovább...
február 17., 18:00
Február 18-án, szerdán 18 órakor a Vasas otthonában lép pályára a DVSC SCHAEFFLER. Tovább...
február 15., 18:09
A hazaihoz nagyon hasonló, abszolút kiegyenlített mérkőzésen, ismét egyetlen góllal kaptunk ki a Bistrita csapatatától. A hajrában két kapufát is lőttünk, egy kis szerencse hiányzott a bravúrhoz. Tovább...