Szombaton döcögött a szekér, a visszavágón azonban már jól játszva verte meg görög ellenfelét a DVSC-Fórum, s magabiztosan jutott a KEK 3. fordulójába.
2011. november 6., 17:51 (BA)
Már az első percekben látszott, hogy ez teljesen más meccs lesz, mint a szombati volt. Pedig gyakorolhattuk az emberhátrányos játékot, de így is folyamatosan nőtt a különbség, különösen Kazai Anita állította megoldhatatlan feladat elé a görög csapat játékosait. A félidei 20-10 már előrevetítette, hogy sima lesz a folytatás (bár szombaton is vezettünk tíz góllal), s ezúttal a folytatásban is jól kézilabdázott a csapat. Minden benevezett játékosát pályára küldte Köstner Vilmos, s a csak védekezésben szereplő Siska Pálmán kívül mindenki szerzett is gólt, így összesítésben 19 gólos különbséggel múlta felül a Loki a pályaválasztói jogáról lemondó görög bajnokot.
Debrecen, 500 néző. V: Liachovicius, Gecevicius (livánok)
DVSC: TRIFFA – Csáki 2, SOPRONYI 7 (3), Kudor 3, Dakos 2, SZŰCS G. 4, KAZAI 8. Csere: Makai (kapus), Karalyos 2, LÉRÁNT 3, Slakta 3, Szilágyi Á. 2, Varsányi 3 (1), Bohus-Karnik 2, Siska. Edző: Köstner Vilmos.
PATRASZ: – Karagiorga 1, STANKUTÉ 7, Zilinskaité 2, Sztrataki 1, PENEV 5 (1), Sztratu 3. Csere: Szemencsenko (kapus), NIPARAVICIENÉ 6, Evangelidu, Papazoglu 1. Edző: Borisz Csurlevszki
Az eredmény alakulása. 8. p.: 6-2. 20. p.: 14-7. 27. p.: 18-8. 40. p.: 29-15.
Kiállítások: 10, ill 4 perc
Hétméteresek: 5/4, ill. 3/1.
Köstner Vilmos: Ezúttal jobban játszottunk, mint az első mérkőzésen, de még mindig sok ziccert hagytunk ki és védekezésben is sokat hibáztunk.
Borisz Csurlevszki: Nem sikerült megismételnünk a szombati produkciónkat, sajnos csak hét-nyolc játékosom van, s így a jóval erősebb Debrecen ilyen különbséggel is megérdemelten nyert.
Továbbjutott: a DVSC kettős győzelemmel, 72-53-as összesítéssel.
BA
A mérkőzés adatlapja: sportstatisztika.com
május 31.
Könnyed győzelemmel búcsúztatta a szezont és Hornyák Dórát a DVSC SCHAEFFLER. Kozármislenyben volt az utolsó tánc, ahol a jól megérdemelt bronzérmet is átvehették a játékosok. Tovább...
május 30.
Vasárnap, 18 órakor a 2025/26-os szezon utolsó mérkőzésén lép pályára a DVSC SCHAEFFLER, a Kozármisleny KA otthonában. Tovább...
május 24.
Újabb szoros meccset játszottunk a Győrrel, de csak megnehezíteni tudtuk a sztárcsapat dolgát. A szezon végén visszavonuló Hornyák Dóra góllal és könnyekkel búcsúzott a Hódostól. Tovább...
május 23.
Mivel az utolsó két forduló minden mérkőzését egyidőben kell elkezdeni, így szokatlan időpontban, vasárnap 18 órakor fogadjuk a Győri Audi ETO KC csapatát a Hódosban. A telt ház garantált. Tovább...
május 16., 17:46
Az első félidőben kiválóan játszott, a folytatásban pedig nagyot küzdött a DVSC SCHAEFFLER, így az utolsó pillanatig megvolt az esélye a győzelemre, de végül a Ferencváros nyert, egy góllal. Tovább...