Végig gond volt a támadásainkkal és a védekezésünk is hiányosnak bizonyult.
2006. október 28., 18:36 (DZL)
Nem jó előjelekkel utazott a DVSC a kiskunhalasi csatára. A belázasodott Sütő Edina és a szalagtűzőjén szereplő Kovács Adrienn mellett Tánya Vorozscova sem tudta vállalni a játékot. A derék ukrán hálóőr dereka mondta be az unalmast, így a sajgó testrész lehetetlenné tette a Loki erősségének a szereplését a mérkőzésen.
Ennyi sok viszály után még a támadásaink is csődöt mondtak. Több szakasza volt a találkozónak, amikor hosszú percekig nem találtunk be a szintén EHF-résztvevő Halas kapujába. Védőfalunk hibát hibára halmozott, ezért rengeteg ziccert kaptak kapusaink. Már tízzel is menetek a hazaiak, akik a végén kissé kiengedve csak a győzelemre figyeltek az ezen a napon a mélyen tudása alatt teljesítő Loki ellen. Varga József másodedző honlapunknak elmondta, hogy ezen a találkozón szinte semmi nem jött össze a lányoknak. A vereség (látva a forduló többi eredményét) nagyon nem esett jól. Most egy kissé megnehezítettük magunknak a sorsunkat.
NB I, 10.forduló: Kiskunhalas-DVSC 28-23 (15-10)
Kiskunhalas, 600 néző.
V: Bonifert, Oláh.
KISKUNHALAS: VÖRÖS - Sterbik 2, Borbély 2, ILYÉS 3, VALOVICS 2, KOCSIK 3, KOROKNAI 6. Cs: Győri (kapus), HERR 4, Szűcs 1, Kósa, Kurgyis 2 (2), Baross 3, Kocsis. Edző: Zsiga Gyula.
DVSC: Király - Csáki 2, Benyáts 1, Caltiková, Orbán 4, Szűcs 3, Stuparicová 1. Cs: Kiss É., LATAKAITÉ 3, Madai 2, Sopronyi 2 (2), Rácz 1, SZABÓ V. 4. Edző: Bíró Imre.
Az eredmény alakulása. 13. p.: 7-2, 20. p.: 10-5, 41. p.: 19-11, 49. p.: 25-15.
Kiállítások: 8, ill. 10 perc.
Hétméteresek: 4/2, ill. 2/2.
A forduló további mérkőzései a mai napon:
Cornexi-Vác 26-26 (13-12) (Szabó Edinát menesztették a Cori kispadjáról)
Makó-Vasas 29-29 (14-17)
Hódmezővásárhely-Dunaferr 25-23 (17-12)
Ifi: Kiskunhalas-DVSC 24-33
A bajnoktól (DVSC) öt kezdő hiányzott szalagtűzője miatt a találkozón. Varga József együttese így is gond nélkül zsebelte be az újabb két pontot és maradt a tabella első helyén.
DZL
A mérkőzés adatlapja: sportstatisztika.com
április 25., 19:54
Kisvárdán is magabiztos sikert aratott a DVSC SCHAEFFLER. Már a félidőben kilenc gól volt az előny, amiből 12 lett a végére. Ezzel a győzelemmel gyakorlatilag eldőlt, hogy a csapat a dobogón végez a bajnokságban. Tovább...
április 24., 17:00
A bajnoki szezon legrövidebb túrája vár a DVSC SCHAEFFLER csapatára. Szombaton, 18 órakor Kisvárdán lépnek pályára a debreceni lányok és a két pont megszerzésével nagyon közel kerülhetnek céljaik eléréséhez. Tovább...
április 18., 20:09
Védekezésben, támadásban és tempóban is óriási volt a különbség a két csapat között, így nem csoda, hogy sima debreceni siker született. Tovább...
április 18., 17:20
A 2026/2027-es szezontól új névadó szponzora lesz a DVSC női kézilabdacsapatának. A Schaefflert, nyolc év után, az üzleti utaztatással foglalkozó Skyline Tickets Kft. váltja. Tovább...
április 17., 17:00
Szombaton, 18 órakor a Mosonmagyaróvár csapatát fogadjuk a Hódosban, s a két pont megszerzésével nagy lépést tehetünk a harmadik hely megszerzése felé. Tovább...