NBI 2011/2012Váci NKSE -DVSC-Fórum 34-21

Ezúttal elmaradt a bravúr

A két szép hazai győzelem után Vácon gyengébben teljesítettek a debreceni fiatalok, így magabiztosan nyert az esélyesebb Duna-parti együttes.

2012. január 11., 19:05 (BA)

Csak tíz percig volt szoros a meccs, utána fokozatosan elhúzott a Vác. A Loki játékából hiányoztak a szombaton látott szellemes megoldások, a szélsőgólok, de tudtuk, hogy a fiatal, még rutintalan játékosokból álló csapat nem tud folyamatosan a maximumon játszani. Siska Pálma ezúttal is megszórta magát és Slakta Petrától is láthattunk szép egyéni akciókat, a többiek is igyekeztek, ezúttal ennyire tellett.

Elkeseredésre azonban nincs ok, főként, hogy két nagyon fontos meccs – a Dunaújváros ellen idegenben és a Kiskunhalas ellen otthon – vár a csapatra.

VÁCI NKSE-DVSC-FÓRUM 34-21 (19-10)

Vác, 500 néző. V: Natkai, Szalay

VÁC: Juhász - Ertl 3, Barján 4, Uhraková 3, Fülöp, KLIVINYI 9 (2), SZEGEDI 5. Cs: BÍRÓ B., Péntek-Dózsa (kapusok), GYETVÁN 4, MÉSZÁROS R. 3, Petrovics 2, Ivanics 1, Szondi, Horváth A. Edző: Ökrös Csaba

DVSC: Makai - Varsányi 1, SLAKTA 4, Karalyos 3, Dakos 3 (3), SISKA 8 (1), Szilágyi Á. Cs: Illés-Sütő J. (kapus), Bálint 1, Karnik Sz., Láng, Kudor, Bohus-Karnik M., Som, Pál, Horváth Cs. 1. Edző: Köstner Vilmos

Az eredmény alakulása. 8. p.: 5-3. 15. p.: 10-5. 23. p.: 15-7. 38. p.: 23-13. 49. p.: 30-15. 56. p.: 33-18

Kiállítások 8, ill. 8 perc

Hétméteresek: 2/2, ill. 7/4

MESTERMÉRLEG

Ökrös Csaba: – Szép és fontos győzelmet arattunk a számomra különösen csodálatos nap megkoronázásaként.

Köstner Vilmos: – Ma nem sikerült megismételnünk az eddigi erőn felüli teljesítményünket. Bátortalanul, sok hibával kézilabdáztunk, számunkra sok még a sűrített bajnoki menetrend.

Ökrös Csaba második kisfia, Balázs a meccs napján született, neki és édesanyjának ezúton kívánunk jó egészséget!


BA

A mérkőzés adatlapja: sportstatisztika.com

Friss hírek

szeptember 12.

Megvan az első hazai győzelem is

Magabiztos győzelemmel mutatkozott be a DVSC SKYLINE hazai pályán. Végig vezetve, 7 góllal vertük az Alba Fehérvárt. Tovább...

szeptember 11.

Szombaton premier hazai pályán

Az egri győztes rajt után hazai környezetben is bemutatkozik a DVSC SKYLINE együttese. Szombaton, 18 órakor az előző szezonban kiválóan teljesítő Alba Fehérvár lesz a vendég a Hódosban. Tovább...

szeptember 3.

Győzelem, fiatalos lendülettel

22 gólos győzelmet aratott a DVSC SKYLINE a szezon első mérkőzésén a lelkesen küzdő újonc, Eger otthonában. A pályára lépő hat akadémista összesen 20 gólt szerzett. Tovább...

szeptember 2.

Kézilabdaünnepre készül az újonc Eger

Hét év után játszhat újra elsőosztályú meccset az Eszterházy SC női együttese, nem csoda, hogy nagy a várakozás a hevesi megyeszékhelyen. A helyszín is NB I-es lesz, a Dr. Kemény Ferenc Sportcsarnokban fogadja az újonc a DVSC SKYLINE együttesét. Tovább...

július 29.

Kovács Anna: "mai napig gyakran álmodok a kézilabdával"

A DVSC egykori ötvenszeres válogatott jobbátlövője 2022-ben tette le végleg a waxos labdát, azóta civil életet él, családot alapított, gyermeket nevel. Anna többek között azt is elárulta, egyéniképzőként talán el tudná magát képzelni a kézilabdában. Tovább...