NBI 2012/2013DVSC-Fórum-Dunaújváros 28-30

Ezúttal is pont nélkül

Küzdött, szenvedett a csapat, de a siker újra elmaradt.

2013. március 8., 19:54

Végre jól kezdtünk, a hetedik percben 5-1-re vezettünk, ez is kevés volt. A félidő második fele ugyanis semmi pozitívumot nem hozott, ezt a periódust 17-9-re nyerték a vendégek.

Ezzel együtt a szünet utáni percekben újra felzárkóztunk (három perc, 3-0 ide), ám amikor sansz lett volna az egyenlítésre, jöttek a hibák. Kulcspillanatokban eladott labdák, kimaradt hetes, mind-mind visszaütött. Pedig a közönség végig kitartott a csapat mellett, a Loki-szurkolókon semmi sem múlt.

Mégsem sikerült. Mintha átok ülne rajtunk.

DVSC-FÓRUM-DUNAÚJVÁROSI KOHÁSZ KA 28-30 (14-18)

Debrecen, 500 néző. V: Hargitai, Markó

DVSC: Makai – Slakta 3, Karnik Sz. 2, Karalyos 1, SISKA 7, Dakos 3, SZILÁGYI Á 4. Cs: Lajtos (kapus), Kudor 4, VARSÁNYI 4 (1), Vörös B., Simsik, Bohus-Karnik. Edző: Bíró Imre.

DUNAÚJVÁROS: PISÁK – GERA 4, Sánta 2, FERLING 9 (5), Takács D. 3, TAKÁCS F. 3, BERTA N. 5. Cs: Csapó K. (kapus), GÁSPÁR 2, Rádl 2, Kővári. Edző: Mátéfi Eszter.

Az eredmény alakulása 7. p.: 5-1. 14. p.: 6-6. 18. p.: 10-7. 24. p.: 11-13.34. p.: 18-19. 46. p.: 21-24. 53. p.: 23-27.

Kiállítások: 10, ill 14 perc

Hétméteresek: 2/1, ill. 7/6.

MESTERMÉRLEG

Bíró Imre: - A szokásostól eltérően ezúttal jobban kezdtük a félidőket…

Mátéfi Eszter: - Csapatom hatalmas szívvel küzdött, ezért minden dicséretet megérdemelnek a lányok. Az összes problémánk ellenére sikerült óriási győzelmet arattunk Debrecenben. Csodálatos, hogy bent vagyunk a nyolc között.


A mérkőzés adatlapja: sportstatisztika.com

Friss hírek

szeptember 3.

Győzelem, fiatalos lendülettel

22 gólos győzelmet aratott a DVSC SKYLINE a szezon első mérkőzésén a lelkesen küzdő újonc, Eger otthonában. A pályára lépő hat akadémista összesen 20 gólt szerzett. Tovább...

szeptember 2.

Kézilabdaünnepre készül az újonc Eger

Hét év után játszhat újra elsőosztályú meccset az Eszterházy SC női együttese, nem csoda, hogy nagy a várakozás a hevesi megyeszékhelyen. A helyszín is NB I-es lesz, a Dr. Kemény Ferenc Sportcsarnokban fogadja az újonc a DVSC SKYLINE együttesét. Tovább...

július 29.

Kovács Anna: "mai napig gyakran álmodok a kézilabdával"

A DVSC egykori ötvenszeres válogatott jobbátlövője 2022-ben tette le végleg a waxos labdát, azóta civil életet él, családot alapított, gyermeket nevel. Anna többek között azt is elárulta, egyéniképzőként talán el tudná magát képzelni a kézilabdában. Tovább...

május 31.

Köszönjük, Dodó!

Könnyed győzelemmel búcsúztatta a szezont és Hornyák Dórát a DVSC SCHAEFFLER. Kozármislenyben volt az utolsó tánc, ahol a jól megérdemelt bronzérmet is átvehették a játékosok. Tovább...

május 30.

Egy szép szezon zárása

Vasárnap, 18 órakor a 2025/26-os szezon utolsó mérkőzésén lép pályára a DVSC SCHAEFFLER, a Kozármisleny KA otthonában. Tovább...