Az 1982-es évi 4. hely igen magasra tette a mércét az idei évre. Felkészülésünk már november elején megkezdődött, amikor is kihasználva a holtidőt, az edzéseken komoly szintű fizikai képességfejlesztés, valamint technikai-taktikai képzés folyt.
1983. március 19. - DMVSC-híradó (Komáromi Ákos)
Decemberben folyamatosan elemeztük a 8. női kézilabda világbajnokság eseményeit, s együtt örültünk a magyar válogatott sikerének. Ebben az időszakban zajlott le az átigazolási időszak is. Eltávozott tőlünk Bata Erzsébet a Vasasba, valamint Teremi Éva a D. Medicorba. Szülés után ismét edzésbe állt Kádárné Eperjesi Ilona. A Győri Textilből átigazoltuk a tehetséges balkezes szélső-beálló Töröknét, valamint a Medicorból Bárdos Zsuzsát, aki elsősorban beálló. 1-2 átigazolási elképzelésünk nem vált valóra, így lényegében játékosállományunk nem sokat változott. Eddigi munkánk elismerését jelentette, hogy két fiatal játékosunkat meghívták az újjászerveződő magyar válogatott keretbe: Nagy Zsuzsát és Szilágyi Katalint. Mindkettőnek még nagyon sokat kell tanulnia, eredményesebb játékossá kell válnia klubjában is és a válogatottban is, hogy biztos tagjai legyenek az A-keretnek. Ez kicsit előlegezett bizalom. Azt várjuk tőlük, hogy a bajnoki mérkőzéseken, valamint a keretedzéseken, mérkőzéseken olyan teljesítményt nyújtsanak majd, hogy stabil kerettagokká váljanak ebben az évben. Így jövőre próbálják megpályázni az olimpiai kiküldetést. Bár olyan fiatalok, hogy még utána sem késő a válogatottság.
Csapatunk decemberben sikertelen kettős mérkózést vívott az MNK 6-os döntőjébe való jutásért az Építők csapatával. A nagyon nehéz ellenfélen nem tudtunk túljutni, mert felkészülésünk jellege, a lehetóségek nem tették lehetővé annak eredményes lejátszását. A rosszban is jó volt, hogy így januárban 10 mérkózés helyett nyugodtan tudtunk dolgozni. A Napló Kupa küzdelmein résztvettünk és meglehetősen biztosan nyerve mérkőzéseinket, 100 százalékos teljesítménnyel elsők lettünk. A vidékbajnokság küzdelmeiben a Békéscsabát itthon megvertük, de otthonában kikapva a csoport második helyére van kilátásunk. Ez azt jelenti, hogy március 18-án a döntőben a 3-4. helyért játszhatunk valószínűleg. Ez megfelel az erőviszonyoknak. A nyugodt felkészülést jelentősen hátráltatták a súlyos sérülések, betegségek (Bárdos, Vargáné, Baraksó).
Ebben az évben csapatunknak igen nehéz dolga lesz, hisz egy nagyon jó helyezést kell megvédeni, lényegében változatlan játékosállománnyal. Csak abban bízhatunk, hogy meglehetősen fiatal csapatunk egy évet érve rutinosabban, tovább fejlődve képes megtartani helyét biztos középcsapatként.
A szakosztály vállalta, hogy a felemelt (14-re) létszámú NB I-ben a csapat megszerzi a 4-7. hely valamelyikét. Ehhez itthon kiemelkedően kell szerepelni.
Az elmúlt évben is óriási segítséget kaptunk lelkes szurkolóinktól. Reméljük, ez ebben az évben sem marad el és a csapat eredményesen és jól fog játszani s meghálálja közönségünk szeretetét.
Játékoskeretünk: Baraksó Ildikó, Bárdos Zsuzsa, Bordás Ágnes, Juhász Karácsonyné, Kádárné Eperjesi Ilona, Nagy Józsefné, Nagy Zsuzsa, Sáfi Márta, Szarvas Anikó, Szilágyi Katalin, Szántó Anna, Szunyogh Hajnalka, Tóth Ildikó, Tóth Rózsa, Török Imréné, Varga Zoltánné, Veres Éva.
Komáromi Ákos
Forrás: DMVSC-híradó
Vezetőedző adatlapja: sportstatisztika.com
A mérkőzés adatlapja: sportstatisztika.com
május 31.
Könnyed győzelemmel búcsúztatta a szezont és Hornyák Dórát a DVSC SCHAEFFLER. Kozármislenyben volt az utolsó tánc, ahol a jól megérdemelt bronzérmet is átvehették a játékosok. Tovább...
május 30.
Vasárnap, 18 órakor a 2025/26-os szezon utolsó mérkőzésén lép pályára a DVSC SCHAEFFLER, a Kozármisleny KA otthonában. Tovább...
május 24.
Újabb szoros meccset játszottunk a Győrrel, de csak megnehezíteni tudtuk a sztárcsapat dolgát. A szezon végén visszavonuló Hornyák Dóra góllal és könnyekkel búcsúzott a Hódostól. Tovább...
május 23.
Mivel az utolsó két forduló minden mérkőzését egyidőben kell elkezdeni, így szokatlan időpontban, vasárnap 18 órakor fogadjuk a Győri Audi ETO KC csapatát a Hódosban. A telt ház garantált. Tovább...
május 16., 17:46
Az első félidőben kiválóan játszott, a folytatásban pedig nagyot küzdött a DVSC SCHAEFFLER, így az utolsó pillanatig megvolt az esélye a győzelemre, de végül a Ferencváros nyert, egy góllal. Tovább...