Ferenczi Irén: A játék öröme

Édesapánk ács volt, én vagyok a három testvér közül a legkisebb. A Központi Általános Iskolába jártam, olyan 12-13 éves lehettem, amikor a Darutelepi suliból átjött a tesitanár, Komáromi Ákos. "Letesztelt" minket egy kézilabdával, adogattunk, kapura dobáltunk, kereste a tehetségeket. Engem is kiválasztott, javasolta, hogy menjek át az ő iskolájába. Tanulni maradtam a Központiban, de kézizni rendszeresen átjártam, a "Darusi" iskola csapatában játszottam hetedik-nyolcadik osztályos koromban. Úttörőcsapatok megyei tornáján vettünk részt nagyon jó eredménnyel. (Akkor még nem volt úttörőolimpia.)

A balmazújvárosi gimnáziumban tanultam tovább, a kézilabdát is egyre komolyabban vettem. Előbb az ifi, majd a felnőtt csapat tagja voltam, a megyei bajnokságban játszottunk. Harmadikos koromban területi ifjúsági válogatott voltam, Kiss Évával és Soós Erzsivel együtt. (Hajdú és Szabolcs megye közös csapatába hívtak meg. Csornán játszottunk egy országos tornán.) Egyébként mivel csak 6 fiú járt az osztályunkba, ezért nekik is be kellett segítenem az iskolai focibajnokságban, imádtam futballozni is. 1969-ben érettségiztem, majd Debrecenbe felvételiztem egyetemre.

A balmazújvárosi csapat (1969) Csige Istvánnal és Komáromi Ákossal

Amint megtudta, hogy Debrecenbe készülök, Kapitány Ferenc kezdett a Dózsához csábítani. Már igent is mondtam, amikor kiderült, hogy a Dózsának "vége", vele együtt mindenki megy át a DVSC-be. Így lettem lokista, nem pedig dózsás. (De később sokszor játszottunk a Dózsa ifi fiúkkal edzőmeccset.) 1970-ben harmadikok lettünk az NB II. Keleti csoportjában, majd 1971-ben meg is nyertük a bajnokságot! Az NB-I/B. már nehezebb dió volt, ott már nem volt keleti csoport, az egész országban utaznunk kellett, Győrbe, Szombathelyre, és így tovább. Pont Győrben játszottam életemben először műanyag borítású pályán, nagyon szokatlan, de nagyon jó is volt a sok beton után.

Vasutas csapatként szinte mindig vonattal mentünk a mérkőzésekre. Egyszer Egerbe indultunk, de a menetrend szerinti szerelvény csak Füzesabonyig ment, ott lekapcsoltak minket. De nem volt gond, kaptunk egy saját mozdonyt és az - csak a mi vagonunkat húzva - elvitt Egerbe. Doki (Botkáné), Hepi (Soós Erzsi), Papp Mari egyébként MÁV-alkalmazottak voltak, Hajnal Erzsi, Kiss Margit és Polgári Inci is dolgozott, voltak páran középiskolások a Bethlenből (Ipacs Ica, Bata Erzsi, Máthé Zsuzsa, Szabó Ica, Szenczi Ica), én pedig nappali tagozatos egyetemista voltam.

1969 és 1974 között a Kossuth Lajos Tudományegyetemen tanultam, matematika-fizika szakon. Az évek alatt legfeljebb néhány edzést hagytam ki a vizsgaidőszak miatt, a kézilabda is nagyon fontos volt számomra, de azért a tanulás volt az első. A játék örömét kaptuk a sporttól, utazhattunk, de soha egy fillér fizetést nem kaptunk, mint a későbbi idők játékosai.

Az egyetemen belül is komoly évfolyambajnokságok voltak, de megrendezték a Tudományegyetemek Felszabadulás Kupáját is, a szegedi JATE, a budapesti ELTE és debreceni KLTE között. Szegedre és Pestre is örömmel mentünk, jó buli volt. Nem csak kézilabdában, de röplabdában, fociban és kosárlabdában is versenyeztünk, imádtam minden labdajátékot. Régi évfolyamtársaimmal a mai napig találkozom, a 40. évfordulón viszont "sűrítettünk" egy kicsit az 5 éves perióduson, igyekeztünk minden évben találkozni. Sajnos, ezt a számításunkat a Covid kicsit keresztülhúzta. Jövőre biztosan találkozunk, akkor kapjuk meg az Aranydiplomát.

Az alsó sarkot célzom hétméteresből

Az utolsó lokista évemben Kapitány Ferencet Kiss Sándor váltotta, de nem sikerült bennmaradni az NB I/B-ben. Vőlegényem (aki történelem-francia szakos bölcsész volt akkor) már szezon közben is ostromolt, hogy házasodjunk össze. De kinek van arra ideje? Végzős voltam az egyetemen, de júniusban lediplomáztam, arra már nem lehetett fogni. Akkor úgy állapodtunk meg, hogy legyen vége a szezonnak (akkor tavaszi-őszi rendszer volt még). Az utolsó meccset lejátszom, utána bármikor esküdhetünk! A szezonzáró az egyik győri csapat, a Textiles ellen volt október 26-án. Négy gólt dobtam búcsúzásként, majd szombaton, november 2-án (egyébként pontosan a 24. születésnapomon) férjhez mentem. Jövőre lesz 50 éve!

Férjem Pozsonyi József, sokáig a helyi múzeum igazgatója volt, nyugdíjba vonulása után lett több ideje a hobbijára, a családtörténet-kutatásra. Több könyve is megjelent. Két fiunk van (András és Attila), valamint öt unokánk. Ők is nagyon gyorsan nőnek, a legidősebb 20 éves és már a legkisebb is 13. A legnépszerűbb a néptánc lett közöttük, nem a kézilabda!

Rengeteg családi élményünk volt, a fiúkkal sokat kirándultunk. Vettünk egy SKIF sátras utánfutót, azzal bejártuk Európát. Eljutottunk egészen Spanyolországig és Portugáliáig, de volt egy 28 napos "Ausztria - Svájc - Liechtenstein - Andorra - Franciaország - Luxemburg" túránk is. Párizsban 6 napot "kellett" töltenünk, mire a főbb látványosságokat végigjártuk...

Diploma, házasság, majd a gyerekek születése után 1978. szeptember 1-től a régi középiskolámban tanítottam matematikát és fizikát. (Ebben az évben kezdtük el saját házunk építését is.) A gimnáziumból jöttem nyugdíjba 2007-ben. Két évet még nyugdíjasként is tanítottam, de 2009-ben már gyakran volt rám szükség nagymamaként. Szerettem tanítani, osztályfőnök is voltam rendszeresen. Nagyon jó tantestületünk volt, a középiskolák megyei ranglistáján legtöbbször a harmadikok voltunk a Kossuth és a Tóth Árpád Gimnázium mögött. Mi vezettük be a megyében először a hatosztályos képzést. A munkahelyen sem hanyagoltam el a mozgást, a kollégákkal lejártunk a tornaterembe is, sőt nagy örömmel játszottunk minden egyes tanár-diák meccsen is! Talán ennek is köszönhető, hogy a mai napig jó erőben vagyok, immár 70-en túl is. Nagy kertünk van, mindig van teendő, ma például fát hasogattam. Az új gyógyfürdőrész megépítése óta (2012) hetente járunk a férjemmel szaunázni. Szeretem, ha jönnek a gyerekek, az unokák, de lassan felnőnek ők is. Most nincs kicsi gyerek a házban, de talán pár év és jöhetnek a dédunokák...

Tóth András Balázs

Forrás: sportstatisztika.com

Játékos adatlapja: sportstatisztika.com