Foglalkozása: (volt) kézilabdázó - Antos Zsuzsa

Sajnálhatom én Antos Zsuzsát, csakhogy ő ezzel nem ér semmit. Kiebrudalták a Vasasból, mehet, amerre lát. Pedig Antos Zsuzsa azért feküdt kétszer is kés alá, azért vállalta a kétéves tortú­rát orvostól orvosig, hogy fel­épülve ismét az angyalföldi­ekkel futhasson ki bajnoki meccsre. Krámer Aladárné, az (új) edző azonban ki­mondta az ítéletet: neki Antos nem kell.

Vasas-meccsen a Vasasért...

- Antos... miért érdekes ez, miért kell ebből egyálta­lán ügyet csinálni? Elküldtük, mert jobb játékosokra van szükségünk, s mert két éve semmi hasznát nem vettük - mondja az edzőnő.

- De hiszen most lett egészséges, most bizo­nyíthatna, ha hagynák.

- Ha látná játszani, akkor maga sem mondaná, hogy teljesen rendbe jött. Külön­ben is, jobb játékosokra van szükségünk.

- Vasas-meccsen, a Vasa­sért sérült meg...

- Elég tisztességes is volt vele az egyesület.

- Azzal, hogy kiadta az út­ját?

- Azzal, hogy két éven át játék nélkül is kapta a fizeté­sét.

- Ez a lány a kézilabdára tette fel az életét, huszonhá­rom éves korában megrop­pant a térde, s amikor már-már összeszedné magát, azt mondják neki, viszlát. Rend­jén van ez így?

- Nézze, nem mondhatok mást: tisztességgel fizettünk, vártuk, mi lesz vele, de most nagyon meg kell néznünk, kikre költjük a pénzt. Egyéb­ként, ha jól tudom, két NB l-es klub is hívta. Nem élcsapa­tok, de legalább játszhatna. Bizonyítsa be ott, hogy rosszul döntöttünk.

Kettéhasítják a szalagot

Négy éve kerültem a Va­sashoz, azóta Krámerné a negyedik edző. Ez is megér­ne egy misét, de hát most nem erről kérdezett. Külön­ben sem akarok bántani sen­kit, sem a lányokat, akik - az elnökhelyettes szerint - elle­nem fordultak, sem a vezető­ket. De menjünk sorjában...

Nyolcvanhét szeptembe­rében, amikor a BHG ellen játszottunk, kifordul a tér­dem. Kórház, artroszkópia, gipsz. Pihenjek, nem kell mű­tét. Jó, pihenek. Januárig. Az edző sürget: játsszál, játsszál! Edzőmeccs, a térdem cipó. Leszívják, két hét múlva újra pályán vagyok. Minden oké. Nyolcvannyolc nyarán csodaszép két hét jön: Ame­rika. Hazajövünk, kezdődik az alapozás, számítanak rám, amikor megint kattan a térdem. Nem hogy kézilab­dázni, de egy ideig még buszra szállni sem tudok. Sportkórház, Sportkórház, Sportkórház... Összevissza szurkálnak, de nem tudják, mi van. Saját orvost keresek, Kalabai tanár úr az ortopéd ­klinikán megvizsgál, és kije­lenti: Hölgyem, önnek hiány­zik a keresztszalagja.

Megműtene, de csak no­vember végén. Három hó­nap... Istenem, hát az na­gyon sok idő, így tétlenül. Ro­hanok hát a Vasasba. De jó lenne, mondom, ha valaki te­lefonálna és megsürgetné... Nyolcvannyolc szeptembe­rében vagyunk, én hülye, csak lelkesedek ott, a veze­tők meg rám sem hederíte­nek. Továbbra is lejárok az edzésekre. Ott vagyok, de minek. Erősítés, lazítás, erősítés, lazítás. November har­mincadikén műtőasztalra ke­rülök: egy kevésbé fontos szalagot megnyújtanak, ket­téhasítják, azzal helyettesítik a keresztszalagomat. Két és fél hétig fekszem bent, ugye, mondanom sem kell, a veze­tők felém sem szagolnak. Gyógytorna jön, nyolcvankilenc őszére ígérik a tel­jes gyógyulást. De ekkor már jelzik a Vasasnál, nézzek más csapat után. Határidő: június. Aztán december. De­cemberben pedig kilencven júniusa. Eközben gőzerővel készülök, a sok erősítés kö­vetkeztében valóban erős­nek s egészségesnek is ér­zem magam. Az elmúlt év utolsó hónapjában a csapat a Cséfai Kupán játszik. Végre játszhatom... játszhatnék. Krámerné öt perceket ad. Ér­zem, nem bízik bennem.

Január végén az egyik edzés után szólnak a lányok: az elnökhelyettes hívat. Biz­tosan érdeklődni szeretne, hogy vagyok, számíthatnak-e rám, gondolom. Kopogtatok, leültet, és közli: "Február hu­szonnyolcadikétól nem a mi játékosunk."

Tanító, edző vagy butikos

Mi lesz Antos Zsuzsával? Elmegy tanítani (TF-et vég­zett), edző lesz (jelenleg is visz egy serdülőcsapatot), netalán elmegy butikosnak? Nem tudni még.

Ám ennél fontosabb: mi lesz az antoszsuzsákkal.Azokkal a kézilabdázókkal (bármely más sportág tet­szés szerint behelyettesíthe­tő), akik szerződés nélkül szegődnek egy klub szolgá­latába, és súlyosan megsé­rülnek. Netalán olyan súlyo­san, hogy az a pályafutásuk végét jelentheti. Vagy azért, mert nem épülnek fel, vagy azért, mert - lásd fent - a kihagyás miatt lemondanak róluk.

Meglehet, Antos Zsuzsa valóban nem klasszisjáté­kos, de hát az antoszsuzsák többsége nem az. Ám nélkü­lük nem létezhet sport. Illene hát gondoskodni róluk. Konkrét, érthető szerződésekkel például, amelyek kitérnek a sérülésre és annak következ­ményeire is.

Gyakorlás helyett a földön ül

Amikor a Fáy utcában jár­tam, a kapura lövést gyakorló lányok között a földön ülve labdázgatott egy göndör hajú lány. Keresztszalag... art­roszkópia, nem kell műtét. A neve: Mezei Hajnalka. Fog­lalkozására nézve válogatott kézilabdázó. Illetve - egyelő­re -, csak volt.

Harle Tamás

Forrás: Mai Nap

Játékos adatlapja: sportstatisztika.com