NBI 2024/2025Békéscsaba-DVSC-Schaeffler 25-34

Folytatás a Viharsarokban

Május 3-án, szombaton 18 órakor az ősi rivális, Békéscsaba otthonában lép pályára a DVSC SCHAEFFLER. A mérkőzést az MKSZ YouTube-csatornáján lehet élőben követni.

2025. május 1., 17:00 - dvsckezilabda.hu (Vida Gyula)

A hagyomány mindenképpen azt követeli, hogy kiemelt figyelmet fordítsunk a Békéscsaba-Debrecen párharcra, függetlenül a két együttes aktuális helyezésétől. Ez lesz a felek 86. mérkőzése az NB I-ben, a több évtizedes múlt számtalan végletekig kiélezett csatát hozott már. Ezúttal is nagyon fontos mérkőzés ez mindkét együttes számára. Nekünk a bronzérmes remények életben tartása, a vendéglátóknak a bennmaradás kiharcolása miatt.

A TAPPE-Békéscsabai Előre NKSE nem kezdte rosszul a szezont, hozta a kötelező pontokat, s szállított néhány bravúrosnak mondható eredményt is. Az Eb előtt, novemberben úgy várhatták a folytatást, hogy kilenc mérkőzésen hét pontot szereztek, nyoma sem volt a gyülekező viharfelhőknek. Aztán a következő 11 mérkőzésen mindössze egy pontot szereztek a lila-fehérek, így egyre nagyobb lett a baj. Közben Rác Sándort Herbert Gábor váltotta a kispadon, öthónapos szünet után az ő irányításával nyert újra a lila-fehér együttes április 19-én, a Dunaújváros ellen. A csapat legeredményesebb játékos a portugál válogatott Mariana Lopes 138 gólnál jár, az ő semlegesítése lehet a győzelem egyik kulcsa.

"A Békéscsaba egyre jobb formába lendül, fordulóról-fordulóra jobban játszik, tehát veszélyes ellenfél lehet - kezdte a helyzetelemzést Szilágyi Zoltán vezetőedző. - Tudjuk, hogy az életükért küzdenek, hazai pályán, az utolsó fordulók egyikében minden bizonnyal pontot akarnak szerezni, hogy bebiztosítsák a bennmaradásukat. Nekünk azonban csak magunkkal kell foglalkoznunk, a saját ritmusunkban kell játszanunk, azokat az elveket követve, ami jellemző a csapatra és a taktikai utasításokat betartva. Nem is kérdés, hogy mi vagyunk ennek a találkozónak az esélyesei, dominálni szeretnénk az első pillanattól kezdve."

A Békéscsabai Városi Sportcsarnokban (Békéscsaba, Gyulai út 34.), május 3-án, 18 órakor kezdődő mérkőzést Paska Dániel és Vastag Sámuel vezeti majd. A mérkőzést a Magyar Kézilabda Szövetség YouTube-csatornája élőben közvetíti (https://www.youtube.com/live/NcwkLIzspl4)


Vida Gyula

Forrás: dvsckezilabda.hu

A mérkőzés adatlapja: sportstatisztika.com

Friss hírek

május 16., 17:46

Nagyon közel volt a bravúr

Az első félidőben kiválóan játszott, a folytatásban pedig nagyot küzdött a DVSC SCHAEFFLER, így az utolsó pillanatig megvolt az esélye a győzelemre, de végül a Ferencváros nyert, egy góllal. Tovább...

május 15., 18:00

Rangadó a Népligetben

Szombaton, uzsonnaidőben, azaz negyed négykor kezdődik a női bajnokság, 24. fordulójának rangadója, amelyen a második helyen álló FTC-Rail Cargo Hungária fogadja a harmadik DVSC SCHAEFFLER-t. Tovább...

május 9., 17:49

A Dunakanyarban sem lassított a Loki

Fegyelmezett védekezés és dinamikus támadójáték. Hiányzói ellenére is magabiztos győzelmet aratott a DVSC SCHAEFFLER Vácon. Tovább...

május 8., 18:04

Vác vár ránk

Szombaton, 15.45-kor az ötödik helyezett Vác otthonában lép pályára a DVSC SCHAEFFLER. A mérkőzést az M4Sport+ televíziós csatorna élőben közvetíti. Tovább...

május 3., 20:46

Szépen csillogó ezüst

Nem sikerült a bravúr, a Győr nyerte meg a Magyar Kupát, de helytállt a DVSC SCHAEFFLER a döntőben és az nem is kérdés, hogy megérdemelten szerzett ezüstérmet. Tovább...