Pénteken újabb bajnoki mérkőzés vár a DVSC-Korvex csapatára, Köstner Vilmos tanítványai az újonc Szekszárd otthonában lépnek pályára.
2011. január 27., 15:22 (BA)
A Hódosban egy félidőn át jól tartotta magát a tolnai alakulat, hiszen 30 percnyi játék után csak 18-14-re vezetett a Loki, a folytatásban aztán jelentősen nőtt a különbség, a végeredmény 35-18 lett.
A Tolna megyei együttes kezdi felvenni az első osztály ritmusát, hiszen januárban megszerezte első győzelmét (hazai pályán győzte le az Újbudát), s legutóbbi hazai meccsén csak hét góllal kapott ki a Dunaújvárostól.
Ezzel együtt a sima győzelem a debreceni csapat célja a pénteken 18 órakor kezdődő mérkőzésen. Köstner Vilmos abban bízik, hogy a csapat kiheverte a Győr elleni súlyos vereséget, s szükség is van a sikerélményre, hiszen hamarosan újabb kemény feladatok várnak a csapatra, a jövő héten mindjárt két meccs a Dunaújváros ellen, előbb idegenben az MK-negyeddöntő, aztán hazai környezetben a bajnoki összecsapás.
BA
A mérkőzés adatlapja: sportstatisztika.com
szeptember 19.
Egy hely, ahol soha nem mehetsz biztosra! Ez a Váci Városi Sportcsarnok, ahol vasárnap 18 órakor pályára lép a DVSC SKYLINE. A találkozót a Sport1 televíziós csatorna élőben közvetíti. Tovább...
szeptember 12.
Magabiztos győzelemmel mutatkozott be a DVSC SKYLINE hazai pályán. Végig vezetve, 7 góllal vertük az Alba Fehérvárt. Tovább...
szeptember 11.
Az egri győztes rajt után hazai környezetben is bemutatkozik a DVSC SKYLINE együttese. Szombaton, 18 órakor az előző szezonban kiválóan teljesítő Alba Fehérvár lesz a vendég a Hódosban. Tovább...
szeptember 3.
22 gólos győzelmet aratott a DVSC SKYLINE a szezon első mérkőzésén a lelkesen küzdő újonc, Eger otthonában. A pályára lépő hat akadémista összesen 20 gólt szerzett. Tovább...
szeptember 2.
Hét év után játszhat újra elsőosztályú meccset az Eszterházy SC női együttese, nem csoda, hogy nagy a várakozás a hevesi megyeszékhelyen. A helyszín is NB I-es lesz, a Dr. Kemény Ferenc Sportcsarnokban fogadja az újonc a DVSC SKYLINE együttesét. Tovább...