Gellén András nem rejti véka alá, hogy Hódos-párti, akárcsak a Loki B-közép, mely „fontosabb, mint a divatszurkolók”. Sok sportbarát azonban zúgja: Csak a Főnix! Október 9-én eldől a meccs.
2010. szeptember 21., 11:48 - civishir.hu (Cs. Bereczki Attila)
– Ha tavaly a Galac elleni KEK-meccset a Hódosban játsszuk, akkor egészen biztos, hogy továbbjutunk. A Főnixben akkora a tér, hogy képtelenség egyik napról a másikra belőni, éppen ezért nem jelentett hazai pályát a csapatnak – fogalmazta meg a Cívishírnek szakmai aggályait a Főnixszel kapcsolatban Gellén András, a DVSC-Korvex többségi tulajdonosa, miután eldőlt, hogy a debreceni hölgykoszorú ott játssza az első BL-csoportmeccsét október 9-én.
Az ominózus, Galac elleni KEK-negyeddöntő első mérkőzésén – 2009 februárjában – öt góllal nyert a Loki, a Duna-parti visszavágón azonban ugyanennyivel kikapott, végül idegenben lőtt kevesebb góllal kiesett. Az itthoni meccsre, amint arról a képünk is tanúskodik, több mint ötezer sportbarát látogatott ki, tehát két és fél hódosnyi ember előtt játszottak a piros-fehérek. Hiába érveltünk a Főnix mellett, Gellén Andrásnak erre is volt válasza.
– A Főnix 1,2 millióba került nekünk akkor „nagyon olcsón”, a jegybevétel pedig 1,9 millió forintot tett ki. Üzletileg tehát semmivel nem jártunk jobban, mintha a Hódosban rendeztük volna a derbit – így a Loki-tulaj.
Gellén András nem azzal vitázott, hogy melyik csarnok komfortosabb a közönség számára, mert az egyértelmű, de elmondása szerint az eredményesség is fontos szempont.
– A Hódos poklában sokszor előfordult, hogy az ellenfél játékosainak bizony megremegett a lábuk, és mire megszokták a hangerőt, addig a Loki eldöntötte a meccset a maga javára. Ezúttal kifejezetten fontos, hogy jól szerepeljük. Nem titkolom, ebből a csoportból én tovább akarok jutni! A Hódosban már a bemelegítésnél előnybe kerülünk, a Főnixben nem. Arról nem beszélve, hogy nekem a Loki-tábor fontosabb, mint azok a divatszurkolók, akik csak a Főnixbe hajlandók kilátogatni – jegyezte meg Gellén András.
Arra a felvetésre, hogy a Főnixben 7-8 ezer ember is pokoli hangulatot tudna teremteni, Gellén András így reagált: adja az Isten, hogy úgy legyen!
– Azt kell mondanom, hogy bár tavaly a Galac elleni mérkőzésen valóban sokan voltak, utána nem növekedett a meccsek látogatottsága. És meg kell jegyeznem, hogy szégyenszemre a Győr elleni bajnoki döntőt sem telt ház előtt vívtuk meg. Nem tudom, mi kell a debreceni közönségnek. Talán a Bajnokok Ligája? Most ott vagyunk, meglátjuk. Kíváncsi vagyok, hogy mennyien jönnek ki, igyekszünk majd úgy alakítani a jegyárakat, hogy azok ne terheljék túlságosan a pénztárcát. Higgyék el, én lennék a legboldogabb, ha a Főnixben telt ház előtt lépnénk pályára a Hypo ellen!
Cs. Bereczki Attila
Forrás: civishir.hu
A mérkőzés adatlapja: sportstatisztika.com
május 31.
Könnyed győzelemmel búcsúztatta a szezont és Hornyák Dórát a DVSC SCHAEFFLER. Kozármislenyben volt az utolsó tánc, ahol a jól megérdemelt bronzérmet is átvehették a játékosok. Tovább...
május 30.
Vasárnap, 18 órakor a 2025/26-os szezon utolsó mérkőzésén lép pályára a DVSC SCHAEFFLER, a Kozármisleny KA otthonában. Tovább...
május 24.
Újabb szoros meccset játszottunk a Győrrel, de csak megnehezíteni tudtuk a sztárcsapat dolgát. A szezon végén visszavonuló Hornyák Dóra góllal és könnyekkel búcsúzott a Hódostól. Tovább...
május 23.
Mivel az utolsó két forduló minden mérkőzését egyidőben kell elkezdeni, így szokatlan időpontban, vasárnap 18 órakor fogadjuk a Győri Audi ETO KC csapatát a Hódosban. A telt ház garantált. Tovább...
május 16., 17:46
Az első félidőben kiválóan játszott, a folytatásban pedig nagyot küzdött a DVSC SCHAEFFLER, így az utolsó pillanatig megvolt az esélye a győzelemre, de végül a Ferencváros nyert, egy góllal. Tovább...