Végig kiegyenlített mérkőzésen, komoly küzdelem árán, nagyon értékes két pontot szerzett a DVSC SCHAEFFLER Mosonmagyaróváron.
2024. november 13., 19:44 - dvsckezilabda.hu (Vida Gyula)

Furcsa jelenettel kezdődött a meccs, hiszen a hazaiak két gól beengedésével tiltakoztak valami ellen, vagy valami mellett...
Ezt követően azonban nem hagyták magukat. Fej-fej mellett haladt a két csapat a tizedik percig. Akkor kettős emberelőnybe került a DVSC SCHAEFFLER, ám nem tudta ezt kihasználni, sőt, mire kiegészült a Mosonmagyaróvár, mi kerültünk emberhátrányba, a hazaiak pedig elhúztak kettővel. Szilágyi Zoltán kapust cserélt: Gabriel helyett érkezett Ryde, a svéd kapus pedig rögtön egy dupla védéssel jelezte, hogy ezúttal is lehet rá számítani. A félidő közepére ki is egyenlített a Loki Sercien-Ugolin hetesével, aki ebben a műfajban még nem hibázott mióta előlépett első számú ítéletvégrehajtóvá. Aztán a 20-ik percben csak megszakadt a francia nagy sorozata... Ezzel együtt, Jovovics harmadik góljával ismét sikerült kettőre növelni az előnyt, aztán szintén ő talált be és lett három a különbség, először a meccsen. Ezt sikerült is megtartani a szünetig. 15:18 volt a félidei állás.
Négy és fél perces gólcsenddel kezdődött a második játékrész, amit aztán a Móvár tört meg és két gyors találattal feljött egyre. A Lokinak majd hét percre volt szüksége ahhoz, hogy végre betaláljon, Csernyánszki révén. Ezzel együtt rendkívül impotensen támadott a DVSC SCHAEFFLER ebben az időszakban, hiszen 12 perc alatt ezt az egy gólt lőtte. Ki is egyenlített a hazai csapat, majd a vezetést is átvette, igaz Jovovics gyorsan egyenlített. Ekkor már a 15-ik percben jártunk. A folytatásban is rendkívül kiegyenlített küzdelem zajlott a pályán, hol az egyik, hol a másik csapat vezetett, de elhúzni egyik sem tudott. Döntetlen állással mentünk neki az utolsó tíz percnek, ami hihetetlen izgalmakat hozott, hiszen a két csapat felváltva lőtte a gólokat. A két pont sorsa csak az utolsó percben dőlt el. Sercien-Ugolin duplájára már nem tudtak válaszolnia a hazaiak. 26:28 a vége, nagyon értékes két pontot szereztünk.
Mosonmagyaróvár 900 néző. V: Andorka, Hucker
MOSONMAGYARÓVÁR: C. Martins - Falusi-Udvardi 2, Albek 2, TÓTH ESZTER 11 (6), Faragó Luca, 1 Tóth G. 3 Strannig 1. Csere: Halter (kapus), IVANCOK-SOLTIC 4, Wolfs, KUKELY A. 4, Lancz 1 Varga Emília. Edző: Gyurka János
DVSC: Gabriel - Töpfner 2 (2), SERCIEN-UGOLIN 6 (3), FÜZI-TÓVIZI 5, THORLEIFSDOTTÍR 5, JOVOVICS 6, Petrus 2. Csere: RYDE (kapus), CSERNYÁNSZKI 4, Hornyák D, Haggerty, Tóth Nikolett, Grosch 1, Dramac. Edző: Szilágyi Zoltán
Az eredmény alakulása: 5. perc: 3-4. 10. p.: 7-6. 19. p.: 9-10. 24. p.: 9-12. 43. p.: 20-19. 53. p.: 24-26. 58. p.: 28-28.
Kiállítások: 6, ill. 12 perc
Hétméteresek: 7/6, ill. 6/5
Gyurka János: - Azért küzdünk, hogy Mosonmagyaróváron ez a nívó megmaradjon. Büszke lehetek a csapatomra, még ha hullámzó is volt a játékunk. A végjátékban könnyű gólokat kaptunk, ezért veszítettünk.
Szilágyi Zoltán: - Örülök a két pontnak, büszke vagyok a csapatomra. Egy nagyon feszült hangulatú meccset nyertünk meg, amelyen olyan dolog is történt, amelyet még nem láttam hosszú pályafutásom során. Hullámzó volt a teljesítményünk, de ez mindkét csapatra jellemző volt. Örülök, hogy a kiélezett végjátékban mit tettük fel az i-re a pontot.
Vida Gyula
Forrás: dvsckezilabda.hu
A mérkőzés adatlapja: sportstatisztika.com
május 31.
Könnyed győzelemmel búcsúztatta a szezont és Hornyák Dórát a DVSC SCHAEFFLER. Kozármislenyben volt az utolsó tánc, ahol a jól megérdemelt bronzérmet is átvehették a játékosok. Tovább...
május 30.
Vasárnap, 18 órakor a 2025/26-os szezon utolsó mérkőzésén lép pályára a DVSC SCHAEFFLER, a Kozármisleny KA otthonában. Tovább...
május 24.
Újabb szoros meccset játszottunk a Győrrel, de csak megnehezíteni tudtuk a sztárcsapat dolgát. A szezon végén visszavonuló Hornyák Dóra góllal és könnyekkel búcsúzott a Hódostól. Tovább...
május 23.
Mivel az utolsó két forduló minden mérkőzését egyidőben kell elkezdeni, így szokatlan időpontban, vasárnap 18 órakor fogadjuk a Győri Audi ETO KC csapatát a Hódosban. A telt ház garantált. Tovább...
május 16., 17:46
Az első félidőben kiválóan játszott, a folytatásban pedig nagyot küzdött a DVSC SCHAEFFLER, így az utolsó pillanatig megvolt az esélye a győzelemre, de végül a Ferencváros nyert, egy góllal. Tovább...