Vasárnap este az MTK Budapest személyében közvetlen riválisa otthonába látogat a Loki.
2014. október 25., 16:05
Fotó: beharangozó;MTK
A mérkőzés mindkét csapat számára kiemelt jelentőségű. Bár korainak tűnhet a mérlegelés: a tabella 10., illetve 11. helyén tanyázó két együttes számára kötelező a győzelem, ha el akarják kerülni a rájátszás utolsó csoportját, és ezzel a kiesés elleni harcot.
Az MTK-nak még nem sikerült nyernie az idei bajnokságban, két döntetlennel és jobb gólkülönbséggel előznek meg minket, de a legutóbbi kupaszereplésük meghozta az első idei sikert. A forduló meglepetését okozva a Vácot gyűrték le, és jutottak tovább a legjobb 16 közé.
A mérkőzés közben kilenc góllal is vezető MTK játékosait minden bizonnyal feldobta a megérdemelt siker, Ábrahám Szilvia, Barna Éva és Valovics Nóra pedig elég jól ismerik a Lokit ahhoz, hogy megnehezítsék Kudor Kittiék dolgát.
Varga József nem számíthat a vírusos betegséggel küzdő Bobana Klikovac és a térdműtétje után még nem teljesen egészséges Lilia Gorilszkaja játékára.
A mérkőzést a Horváth Péter, Marton Balázs bírópáros vezeti.
Ne felejtsetek el tippelni a góltotón!
Szöveges közvetítés: onlajnok.com.
A mérkőzést megelőzően ifi és junior csapataink lépnek pályára.
A mérkőzés adatlapja: sportstatisztika.com
május 16., 17:46
Az első félidőben kiválóan játszott, a folytatásban pedig nagyot küzdött a DVSC SCHAEFFLER, így az utolsó pillanatig megvolt az esélye a győzelemre, de végül a Ferencváros nyert, egy góllal. Tovább...
május 15., 18:00
Szombaton, uzsonnaidőben, azaz negyed négykor kezdődik a női bajnokság, 24. fordulójának rangadója, amelyen a második helyen álló FTC-Rail Cargo Hungária fogadja a harmadik DVSC SCHAEFFLER-t. Tovább...
május 9., 17:49
Fegyelmezett védekezés és dinamikus támadójáték. Hiányzói ellenére is magabiztos győzelmet aratott a DVSC SCHAEFFLER Vácon. Tovább...
május 8., 18:04
Szombaton, 15.45-kor az ötödik helyezett Vác otthonában lép pályára a DVSC SCHAEFFLER. A mérkőzést az M4Sport+ televíziós csatorna élőben közvetíti. Tovább...
május 3., 20:46
Nem sikerült a bravúr, a Győr nyerte meg a Magyar Kupát, de helytállt a DVSC SCHAEFFLER a döntőben és az nem is kérdés, hogy megérdemelten szerzett ezüstérmet. Tovább...