Edzőtábor Annecyben: Legyőzték a bajnokot is
1982. április 28. - DMVSC-híradó

Debreceni kézilabdázók és sportvezetők Annecy városközpontjában
Két utazás ölelte át a kézilabdás lányok idei bajnoki készülődését. Az elsőnek talán kevesen örültek - újév hajnalán huszonnégy órás vonatozás elé nézni, s egy fárasztó, nehéz tornára az NDK-ba indulni nem váltott ki egyértelmű lelkesedést. Mégis szükség volt rá: szakmai szempontból, no meg a csapat összerázását, az új társakkal, az új edzővel való ismerkedést segítendő is. S aztán ami ezt követte januártól márciusig, az szintén nem irigylésre méltó - fáradtságos, sokszor monotonnak tűnő edzések, meccs meccs hátán, Napló Kupa, MNK, vidékbajnokság, előkészületi mérkőzések... Most pihenni kell!
S ekkor jött a franciaországi túra, amely lazábbnak tűnő szakmai programjával ésszerű könnyítést hozott az addig meglehetősen szorosra fogott gyeplőn. Persze az edzések most sem maradtak el, így kezdődött az ott töltött napok mindegyike, s volt három könnyed játék is (közte a francia bajnok Lyon elleni fölényes győzelemmel), de ezúttal a pihenés is előre tervezett feladat volt. Akadt, aki suttyomban kis motoros repülőgépen csodálta a hegyek ölében meghúzódó festői tóparti városkát és környékét, akadt, aki a Tátrábán csiszolt sítudását tette próbára egy alpesi lesiklással, s akadt olyan is, aki nézelődéssel, császkálással, a tájjal, az emberekkel való ismerkedéssel töltötte kevéske szabadidejét. Kevéske, hiszen a vendéglátó Salesienne sportkör melegszívű vezetői a lelküket kitették a debreceni csapatért. A bő egy hét alatt városnézések, kirándulások szerepeltek a programban, fogadták a küldöttséget a meglátogatott városok polgármesterei, színházban, majd jégrevüben jártak a debreceniek, láthatták a világhírű Holiday on Ice programját, az egykori nagy sztárt, Nepelát. A sportklub vezetői magánházaknál szállásolták el a vendégeket, mondhatni főúri kényelmet biztosítva, lehetőséget adva a baráti szálak erősödéséhez, a családok közötti kapcsolatok alapozásához.
Vendégszerető, baráti fogadtatásban volt része a DMVSC női kézilabda csapatának a március végi franciaországi túrán. Az Annecyben töltött nyolc nap jól szolgálta a bajnokságra való felkészülés zord menetelését lezáró időszakban az aktív pihenést, elősegítette az átállást a más ritmust követő NB I-es idényre.
Forrás: DMVSC-híradó
április 25., 19:54
Kisvárdán is magabiztos sikert aratott a DVSC SCHAEFFLER. Már a félidőben kilenc gól volt az előny, amiből 12 lett a végére. Ezzel a győzelemmel gyakorlatilag eldőlt, hogy a csapat a dobogón végez a bajnokságban. Tovább...
április 24., 17:00
A bajnoki szezon legrövidebb túrája vár a DVSC SCHAEFFLER csapatára. Szombaton, 18 órakor Kisvárdán lépnek pályára a debreceni lányok és a két pont megszerzésével nagyon közel kerülhetnek céljaik eléréséhez. Tovább...
április 18., 20:09
Védekezésben, támadásban és tempóban is óriási volt a különbség a két csapat között, így nem csoda, hogy sima debreceni siker született. Tovább...
április 18., 17:20
A 2026/2027-es szezontól új névadó szponzora lesz a DVSC női kézilabdacsapatának. A Schaefflert, nyolc év után, az üzleti utaztatással foglalkozó Skyline Tickets Kft. váltja. Tovább...
április 17., 17:00
Szombaton, 18 órakor a Mosonmagyaróvár csapatát fogadjuk a Hódosban, s a két pont megszerzésével nagy lépést tehetünk a harmadik hely megszerzése felé. Tovább...