Elutazott Galatiba tegnap - csütörtökön - délután a DVSC-Symphonia női kézilabdacsapata.
1997. február 14. - Hajdú-bihari Napló (Tóth Csaba )
Az EHF-kupa negyeddöntőjének visszavágójára készülő együttes busszal utazott Békéscsabáig, ahonnan vonattal folytatta útját. A gárda mintegy 13 órás vonatozást követően érkezett meg a romániai városba.
A Loki mindössze háromgólos előnyt tudhat magáénak, így a visszavágó igencsak nehéznek ígérkezik. Az mindenesetre biztató, hogy a debreceniek az elmúlt évek során kerültek már ki győztesen ennél "szorultabb helyzetből" is. A rutin billentheti leginkább a DVSC-Symphonia javára a mérleget, hiszen mégiscsak az EHF-kupa védője lép pályára szombaton egy nemzetközi tapasztalattal alig rendelkező együttes ellen.
A sikerhez - vagyis a továbbjutáshoz - szükségeltetik majd Csapó Erika jó játéka is, akinek - Varga Lajos miskolci sporttörténész gyűjtése szerint - a debreceni mérkőzésen elért gólja éppen 250., nemzetközi kupameccsen lőtt találata volt. A találkozó szombaton - tehát holnap - magyar idő szerint 10, ottani idő szerint 11 órakor kezdődik.
Tóth Csaba
Forrás: Hajdú-bihari Napló
A mérkőzés adatlapja: sportstatisztika.com
szeptember 19.
Egy hely, ahol soha nem mehetsz biztosra! Ez a Váci Városi Sportcsarnok, ahol vasárnap 18 órakor pályára lép a DVSC SKYLINE. A találkozót a Sport1 televíziós csatorna élőben közvetíti. Tovább...
szeptember 12.
Magabiztos győzelemmel mutatkozott be a DVSC SKYLINE hazai pályán. Végig vezetve, 7 góllal vertük az Alba Fehérvárt. Tovább...
szeptember 11.
Az egri győztes rajt után hazai környezetben is bemutatkozik a DVSC SKYLINE együttese. Szombaton, 18 órakor az előző szezonban kiválóan teljesítő Alba Fehérvár lesz a vendég a Hódosban. Tovább...
szeptember 3.
22 gólos győzelmet aratott a DVSC SKYLINE a szezon első mérkőzésén a lelkesen küzdő újonc, Eger otthonában. A pályára lépő hat akadémista összesen 20 gólt szerzett. Tovább...
szeptember 2.
Hét év után játszhat újra elsőosztályú meccset az Eszterházy SC női együttese, nem csoda, hogy nagy a várakozás a hevesi megyeszékhelyen. A helyszín is NB I-es lesz, a Dr. Kemény Ferenc Sportcsarnokban fogadja az újonc a DVSC SKYLINE együttesét. Tovább...