NBI 2024/2025DVSC-Schaeffler-Békéscsaba 42-23

Gólzáporos óévbúcsúztató

A DVSC SCHAEFFLER lehengerlő játékkal, olykor a közönségnek is játszva nagy különbséggel verte a Békéscsabát. Egy pillanatig nem lehetett kérdés, hogy melyik csapat nyeri meg az évzáró mérkőzést.

2024. december 29., 20:38 - dvsckezilabda.hu (Vida Gyula)

A DVSC magyar bajnok edzőjét, Komáromi Ákost köszöntöttük a mérkőzés előtt 80. születésnapja alkalmából, aki óriási tapsot kapott a lelátóról.

Ami azt illeti, a DVSC SCHAEFFLER játéka is tapsot érdemelt ezen az estén. A debreceni lányok minimális esélyt sem hagytak arra, hogy akárcsak szoros meccset játsszon a Hódosban a Békéscsaba. Egy kivédekezett vendég támadást követően, rögtön az első lehetőségből gólt lőttünk, Sercien-Ugolin révén, aki nagyon aktív volt a találkozó elején. A Loki szépen építgette előnyét, a tizedik percben három-, a félidő felénél pedig már négygólos volt a különbség. A védekezésünk a játékrész második felére állt igazán össze, ezt követően állva is hagytuk a vendég együttest. Töpfner egymás után értékesítette a hétmétereseket, voltak gyors indításaink és a 26. percben Hámori Konszuéla is betalált, hosszú kihagyása után először. A félidőre hatgólos előnyt építettünk ki (18-12).

A második játékrész elején végképp állva hagyta ellenfelét a DVSC SCHAEFFLER. Jessica Ryde szenzációsan szállt be, a védekezés átjátszhatatlan volt. A vendégek 11 perces gólcsendjét sikerült is kihasználni. Jöttek az átlövésgólok, a gyors indítások és villámgyorsan tíz gól lett a különbség. Gálameccs lett a tétmérkőzésből, méghozzá igazi örömjátékkal. A Loki valamennyi mezőnyjátékosa betalált, köztük a 250-ik DVSC meccsét ünneplő csapatkapitány, Hornyák Dóra is. A végére már csak a különbség maradt kérdéses. Idén először lőttünk negyven gólnál többet. A vége 42-23 lett.

DVSC SCHAEFFLER - TAPPE-BÉKÉSCSABAI ENKSE 42-23 (18-12)

Debrecen, 1400 néző. V: Kovács T., Mándli B.

DVSC: GABRIEL - Grosch 2, SERCIEN-UGOLIN 5, FÜZI-TÓVIZI 3, THORLEIFSDÓTTIR 5, Jovovics 1, Petrus 1. Csere: RYDE (kapus), CSERNYÁNSZKI 3 HÁMORI K 3, TÖPFNER 10 (7), Juhász K.1 Hornyák D. 1, Tóth Nikolett 1, VÁMOS M. 5, Haggerty 1. Edző: Szilágyi Zoltán

BÉKÉSCSABA: J. Ferreira - Horváth G., Lanistanin 2, Román 1, BENCSIK 3, M. Lopes 2 (1), Szondi 1. Csere: Csizmadia, Szabó D. (kapusok), Sablic 3, Aranyi 2, Schlegel 1, BORBÉLY M. 5 (1), Kukely K. 1, Kiss M., Sándor R. 1. Edző: Rác Sándor

Az eredmény alakulása: 7. perc: 4-2. 19. p.: 11-7. 24. p.: 15-8. 41. p.: 27-12. 45. p.: 32-14. 57. p.: 40-22.

Kiállítások: 6, ill 6 perc

Hétméteresek: 7/7, ill. 2/2

MESTERMÉRLEG:

Szilágyi Zoltán: - Örülök, hogy láttam a csapatot mosolyogni és hogy a lányok élvezték a játékot. Az elején megnehezítette a dolgunkat a Békéscsaba, de az első félidő végére megnyugtató előnyt szereztünk, majd a második félidőt nagyon jól kezdtük. A védekezésünk rendben volt és Jessica Ryde is jól védett ezt ki is tudtuk használni. Sorra lőttük a gyors gólokat, bízom benne, hogy ezt a lendületet visszük tovább.

Rácz Sándor: - Sajnos nem volt szoros az első félidő sem, a második meg pláne. A Debrecen nagyon jó mérkőzést játszott, mi viszont nem vagyunk olyan jó formában, mint voltunk korábban. Voltak betegeink, sérültjeink is. Rengeteget hibáztunk védekezésben és támadásban is, igazából kapusteljesítményünk sem volt, a DVSC viszont nagyon meggyőzően játszott.


Vida Gyula

Forrás: dvsckezilabda.hu

A mérkőzés adatlapja: sportstatisztika.com

Friss hírek

szeptember 3.

Győzelem, fiatalos lendülettel

22 gólos győzelmet aratott a DVSC SKYLINE a szezon első mérkőzésén a lelkesen küzdő újonc, Eger otthonában. A pályára lépő hat akadémista összesen 20 gólt szerzett. Tovább...

szeptember 2.

Kézilabdaünnepre készül az újonc Eger

Hét év után játszhat újra elsőosztályú meccset az Eszterházy SC női együttese, nem csoda, hogy nagy a várakozás a hevesi megyeszékhelyen. A helyszín is NB I-es lesz, a Dr. Kemény Ferenc Sportcsarnokban fogadja az újonc a DVSC SKYLINE együttesét. Tovább...

július 29.

Kovács Anna: "mai napig gyakran álmodok a kézilabdával"

A DVSC egykori ötvenszeres válogatott jobbátlövője 2022-ben tette le végleg a waxos labdát, azóta civil életet él, családot alapított, gyermeket nevel. Anna többek között azt is elárulta, egyéniképzőként talán el tudná magát képzelni a kézilabdában. Tovább...

május 31.

Köszönjük, Dodó!

Könnyed győzelemmel búcsúztatta a szezont és Hornyák Dórát a DVSC SCHAEFFLER. Kozármislenyben volt az utolsó tánc, ahol a jól megérdemelt bronzérmet is átvehették a játékosok. Tovább...

május 30.

Egy szép szezon zárása

Vasárnap, 18 órakor a 2025/26-os szezon utolsó mérkőzésén lép pályára a DVSC SCHAEFFLER, a Kozármisleny KA otthonában. Tovább...