Grosch Vivien

Grosch Vivien érkezik a jobbszélre

A korábbi junior válogatott játékos Dunaújvárosban nevelkedett, majd a Váci NKSE és az MTK játékosa volt, a kék-fehérektől érkezik a DVSC SCHAEFFLER-hez.

2023. március 4., 14:30 - dvsckezilabda.hu

Ahogy azt a Mariana Costa távozását bejelentő cikkünkben is megírtuk, klubunk azokat a posztokat, ahol ez lehetséges, szeretné magyar játékosokkal megoldani. Így esett a szakmai vezetés választása a 25 éves jobbszélsőre, aki Dunaújvárosban nevelkedett, játszott Vácon és az MTK-ban is.

"Nagyon örültem a DVSC SCHAEFFLER megkeresésének, hiszen olyan helyre kerülök, amely előrelépés a karrierem szempontjából - mondta el honlapunknak Grosch Vivien. - Számomra szimpatikus, ami Debrecenben történik, tetszik a csapat játéka, s az, hogy magyar fiatalokra épít a Loki. Az európai kupaszereplés is fontos számomra, bízom benne, hogy jövőre is fantasztikus hangulatú EL-meccseket játszik majd a csapat. Vácon dolgoztam együtt Szilágyi Zoltánnal, Kácsor Gréti és Hámori Koni pedig a csapattársam volt, de a válogatott keretben is találkoztam több jelenlegi debreceni játékossal, úgyhogy nem lesz gond a beilleszkedéssel."


Forrás: dvsckezilabda.hu

Játékos adatlapja: sportstatisztika.com

Friss hírek

május 31.

Köszönjük, Dodó!

Könnyed győzelemmel búcsúztatta a szezont és Hornyák Dórát a DVSC SCHAEFFLER. Kozármislenyben volt az utolsó tánc, ahol a jól megérdemelt bronzérmet is átvehették a játékosok. Tovább...

május 30.

Egy szép szezon zárása

Vasárnap, 18 órakor a 2025/26-os szezon utolsó mérkőzésén lép pályára a DVSC SCHAEFFLER, a Kozármisleny KA otthonában. Tovább...

május 24.

Szoros meccs, könnyes búcsú

Újabb szoros meccset játszottunk a Győrrel, de csak megnehezíteni tudtuk a sztárcsapat dolgát. A szezon végén visszavonuló Hornyák Dóra góllal és könnyekkel búcsúzott a Hódostól. Tovább...

május 23.

Hazai búcsú a Győr ellen

Mivel az utolsó két forduló minden mérkőzését egyidőben kell elkezdeni, így szokatlan időpontban, vasárnap 18 órakor fogadjuk a Győri Audi ETO KC csapatát a Hódosban. A telt ház garantált. Tovább...

május 16., 17:46

Nagyon közel volt a bravúr

Az első félidőben kiválóan játszott, a folytatásban pedig nagyot küzdött a DVSC SCHAEFFLER, így az utolsó pillanatig megvolt az esélye a győzelemre, de végül a Ferencváros nyert, egy góllal. Tovább...