Február 22-én, vasárnap 14 órakor a montenegrói Buducsnoszt Podgorica ellen zárja a BL-csoportkört a DVSC SCHAEFFLER.
február 21., 16:00 - dvsckezilabda.hu (Szűcs Lajos)

Vasárnapi ellenfelükre minden tekintetben igaz az elcsépelt "egykor szebb napokat látott" megállapítás. A Buducsnoszt Podgorica ugyanis egykoron mindhárom európai kupasorozatot megnyerte. A három KEK-győzelem (ifjabbak kedvéért Kupagyőztesek Európa Kupája) mellett diadalmaskodtak a már Európa-ligává alakított EHF Kupa elődjében, az IHF Kupában, s kétszer végeztek élen a Bajnokok Ligájában. Ez a múlt, hiszen bár a Budu a régi sikerek okán alanyi jogon résztvevője a kontinens elitsorozatának, az elmúlt években maradandót nem alkotott.
Pedig a játékoskeret, ha nem is idézi a hőskort, sokkal többre hivatott, mint amit a megszerzett pontot mutatnak. Hogy a kék-fehér együttesben van potenciál, azt jelzi, hogy idegenben legyőzték a Besztercét és hazai pályán játszottak döntetlent az Esbjerg ellen. Három pontot szereztek két biztos továbbjutó ellen, nullát az összes többi meccsen. Emlékezhetünk az örökös montenegrói bajnok szeptember 7-én, éppen a Loki ellen kezdte meg BL-szereplését, s a hektikus meccs végén mi örülhettünk a Moroacsa Arénában, 25-24-re nyertünk.
Az már az utolsó előtti körben eldőlt, hogy a DVSC SCHAEFFLER az ötödik helyen végez az A-csoportban, azaz a B-jelű nyolcas negyedik helyezettjével játszik majd, s mire vasárnap kora délután elkezdődik a meccs ismert lesz a nyolcaddöntőbeli ellenfél is. (Egészen pontosan ma este fél nyolc körül, amikor véget ér az Odense - Ferencváros rangadó a B-csoportban.)
A debreceni lányok nem szomorkodtak, amiért ezen a héten nem kellett hétközi bajnoki meccset játszani, hiszen a vasárnapi besztercei meccs, majd a hazaút után szükség volt a regenerációra. Az biztos, hogy az Erdélyben nyújtott produkció jó alap lehet a csoport zárómeccsére, de akár a nyolcaddöntőre is.
"Bár már nem változhat a helyezésünk a csoportban, fontos számunkra ez a mérkőzés is, mert hazai pályán a szurkolóink előtt szeretnénk jó kézilabdát játszani és természetesen nyerni - fogalmazott a DVSC SCHAEFFLER svéd átlövője, Kristin Thorleifsdóttir. - Nagyon sokat léptünk előre a Bajnokok Ligája kezdetéhez képest. Meccsről-meccsre fejlődünk, egyre gyorsabbak vagyunk, ezért is fontos számunkra, hogy szerepelhetünk a BL-ben."
A február 22-én, 14 órakor kezdődő DVSC SCHAEFFLER - OTP Gruop Buducsnoszt Podgorica mérkőzést két dán játékvezető, Jacob Jaeger Pagh, Karl Johan Pontoppidan Thygessen vezeti majd. A mérkőzés EHF ellenőre az ukrán Viktor Konopliasztij lesz.
Szűcs Lajos
Forrás: dvsckezilabda.hu
A mérkőzés adatlapja: sportstatisztika.com
április 4., 20:18
Végig kiegyenlített mérkőzésen, hajrábeli higgadtságának köszönhetően nyert a DVSC SCHAEFFLER a Szombathelyi KKA otthonában. Tovább...
április 3., 18:00
A Szombathelyi KKA otthonában lép pályára április első szombatján, 18 órakor a DVSC SCHAEFFLER. Jó hír, hogy a vasi megyeszékhelyen visszatérhet a csapatba Jovovics Jovana. Tovább...
március 29., 18:27
Meseszerűen indult, de végül elmaradt a csoda Andersen szülővárosában. A DVSC SCHAEFFLER bravúros döntetlennel búcsúzott a Bajnokok Ligájától. Tovább...
március 28., 18:45
Vasárnap délután négykor az Odense otthonában próbál meg csodát tenni a DVSC SCHAEFFLER. Tét a Bajnokok Ligája legjobb nyolc csapata közé jutás. Tovább...
március 25., 19:53
Bajnokok Ligája tempóban és színvonalon játszott a DVSC SCHAEFFLER és ennek a NEKA fiataljai itták meg a levét. Szezoncsúccsal, 46 találatot szerezve és 27 gólos különbséggel nyert a Loki. Tovább...