A 18 gólos dániai vereséget mindenképpen győzelemmel szeretnék feledtetni a DVSC-Symphonia játékosai a Viborg elleni vasárnapi kupavisszavágón.
1998. november 14. - Hajdú-bihari Napló (Kozák Zoltán )

Köstner Vilmos, a Loki vezetőedzője bízik a szép búcsúban. A tréner elmondta: győzelemre törnek, hogy kiengeszteljék a csapat szurkolóit, szimpatizánsait. A debreceniek alaposan kielemezték a dán csapat sebezhető pontjait, ám így sem lesz könnyű dolguk, hiszen a Viborg a nyolcaddöntő "odavágóján" a játék minden elemében felülmúlta ellenfelét. A piros-fehéreket fűti a visszavágás vágya, s az edző szerint szívvel-lélekkel küzdve bebizonyíthatják, hogy valójában sokkal többre képesek annál, mint amit az egy héttel ezelőtti mérkőzésen produkáltak. Komáromi Ákos szakosztály-igazgató így fogalmazott az esélyeket illetően: "Elvárom, hogy egy góllal győzzük le a Viborgot". Igaz, valószínűleg a korábbi mester sem bánná, ha a lányok túlteljesítenék ezt a tervet.
Legközelebb már csak jövőre játszik tétmeccset a DVSC-Symphonia, így különösen fontos lenne szépen zárni az esztendőt. Bár többen is kisebb sérüléssel bajlódnak, úgy tűnik, Köstner Vilmosnak senkit sem kell majd nélkülöznie a vasárnap 11 órakor kezdődő mérkőzésen, melyen a német Lemme, Ulrich bírói kettős fújja majd a sípot. Az összecsapást az MTV 2 élőben közvetíti, s a 30-12-es vereséget követően talán még a legelvakultabb Loki-hívők sem nagyon álmodoznak a továbbjutásról, ám azért érdemes lesz kilátogatni a Hódosba. Nem mindennap láthat ugyanis az ember élőben egy Viborg-szintű csapatot, s a Lokinak is nagy szüksége lesz a közönség támogatására ahhoz, hogy megőrizze hazai veretlenségét a harmadik számú európai kupában.
A sportcsarnok kilenckor nyitja meg kapuit, s a mérkőzésig színes program várja a nagyérdeműt. A bérletesek helyeit fél 11-ig tartják fenn.
Kozák Zoltán
Forrás: Hajdú-bihari Napló
A mérkőzés adatlapja: sportstatisztika.com
május 31.
Könnyed győzelemmel búcsúztatta a szezont és Hornyák Dórát a DVSC SCHAEFFLER. Kozármislenyben volt az utolsó tánc, ahol a jól megérdemelt bronzérmet is átvehették a játékosok. Tovább...
május 30.
Vasárnap, 18 órakor a 2025/26-os szezon utolsó mérkőzésén lép pályára a DVSC SCHAEFFLER, a Kozármisleny KA otthonában. Tovább...
május 24.
Újabb szoros meccset játszottunk a Győrrel, de csak megnehezíteni tudtuk a sztárcsapat dolgát. A szezon végén visszavonuló Hornyák Dóra góllal és könnyekkel búcsúzott a Hódostól. Tovább...
május 23.
Mivel az utolsó két forduló minden mérkőzését egyidőben kell elkezdeni, így szokatlan időpontban, vasárnap 18 órakor fogadjuk a Győri Audi ETO KC csapatát a Hódosban. A telt ház garantált. Tovább...
május 16., 17:46
Az első félidőben kiválóan játszott, a folytatásban pedig nagyot küzdött a DVSC SCHAEFFLER, így az utolsó pillanatig megvolt az esélye a győzelemre, de végül a Ferencváros nyert, egy góllal. Tovább...