NBI 2013/2014DVSC-Veszprém Barabás KC 31-21

Győztes befejezésre várva

Szombat este 18 órakor a Veszprém ellen zárja a 2013/14-es szezont a DVSC-TVP.

2014. május 17., 10:22

A leglényegesebb kérdések viszonylag hamar eldőltek a női első osztály alsóházi rájátszásában, azaz kiderült, hogy az MTK-Budapest és az Eger végez a kiesést jelentő helyeken, a DVSC-TVP és a Veszprém pedig bent marad. Az utolsó előtti körben pedig minden tisztázódott, a tabella immáron kőbe vésve, előzésre, hátrább csúszásra sincs lehetőség.

Talán éppen a tétnélküliség miatt játszhat látványos meccset a két csapat, amelynek kalandos előélete van az idei szezonból. A Loki-Veszprém relációban ugyanis eddig nem számított a sportágban oly sokszor emlegetett hazai pálya előnye. Veszprémben kétszer is nyerni tudott Varga József csapata (az alapszakaszban 26-22-re, a rájátszásban 26-25-re), míg az alapszakasz debreceni meccsén a 30-26-ra diadalmaskodtak a vendégek, úgy, hogy harmincpercnyi játék után még 17-10-re a DVSC vezetett. Ez mérkőzés, amely azóta is fájó emlék a debreceni játékosok és szurkolók számára, hiszen ez a két pont hiányzott a középmezőnybe kerüléshez.

Így a látszólagos tétnélküliség ellenére is akad törleszteni valója a Lokinak, s egy siker azt jelentené, hogy a csapat végrehajtotta a rájátszás előtt kitűzött célt, s valamennyi mérkőzését megnyerve abszolválta az alsóházi sorozatot.

Hogy sikerül-e, kiderül a Hódosban szombaton 18 órakor kezdődő meccsen.


A mérkőzés adatlapja: sportstatisztika.com

Friss hírek

szeptember 3.

Győzelem, fiatalos lendülettel

22 gólos győzelmet aratott a DVSC SKYLINE a szezon első mérkőzésén a lelkesen küzdő újonc, Eger otthonában. A pályára lépő hat akadémista összesen 20 gólt szerzett. Tovább...

szeptember 2.

Kézilabdaünnepre készül az újonc Eger

Hét év után játszhat újra elsőosztályú meccset az Eszterházy SC női együttese, nem csoda, hogy nagy a várakozás a hevesi megyeszékhelyen. A helyszín is NB I-es lesz, a Dr. Kemény Ferenc Sportcsarnokban fogadja az újonc a DVSC SKYLINE együttesét. Tovább...

július 29.

Kovács Anna: "mai napig gyakran álmodok a kézilabdával"

A DVSC egykori ötvenszeres válogatott jobbátlövője 2022-ben tette le végleg a waxos labdát, azóta civil életet él, családot alapított, gyermeket nevel. Anna többek között azt is elárulta, egyéniképzőként talán el tudná magát képzelni a kézilabdában. Tovább...

május 31.

Köszönjük, Dodó!

Könnyed győzelemmel búcsúztatta a szezont és Hornyák Dórát a DVSC SCHAEFFLER. Kozármislenyben volt az utolsó tánc, ahol a jól megérdemelt bronzérmet is átvehették a játékosok. Tovább...

május 30.

Egy szép szezon zárása

Vasárnap, 18 órakor a 2025/26-os szezon utolsó mérkőzésén lép pályára a DVSC SCHAEFFLER, a Kozármisleny KA otthonában. Tovább...