EHF 1994/1995DVSC-Symphonia-Silcotub Zalau 24-14

"Ha fél góllal győznénk, továbbjutnánk"

A Silcotub Zalau edzője mindent tud a magyar női kézilabdáról és a Lokiról

1995. január 21. - Hajdú-Bihari Napló (Nehéz Attila)

Fotó: Horváth Katalin

A DVSC-Symphonia szombati ellenfele

Tegnap kora délután megérkezett Debrecenbe a román Silcotub Zalau csapata, amely a Hódos Imre-sportcsarnokban ma délután öt órától a DVSC-Symphonia ellen az EHF-kupa negyeddöntőjének első mérkőzését játssza, A Nagy­erdei Gyógyszálló társalgójában faggattuk Gheorghe Tadicit, a vendégek 43 esztendős edzőjét, aki több mint húsz éve, 1974 óta dolgozik a zilahi klubnál:

- Az első körben az ukrán Avtomobil Brovari csapatán jutottak túl (idegenben 20-23, otthon 27-22). Mik toltak az első benyomásai, ami­kor a sorsoláson kiderült, hogy a DVSC-Symhonia lesz a következő el­lenfél?

- Vegyes érzelmekkel fogadtam a hírt. Egyrészt örültem, mert Ma­gyarország közel van, tehát a csa­patot nem fárasztja ki a hosszú utazás. Ugyanakkor elismerem, több olyan gárda is volt, amelyik­kel szívesebben találkoztam vol­na, mint a debreceniekkel.

- Mit tud a DVSC-Symphoniáról?

- Ismerjük a hírét, figyelemmel kísértük a korábbi kupaszereplé­sét. Játék közben először televízió­ban láttam a debreceni csapatot, a Spectrum-FTC elleni rangadón. Igaz, akkor még a pesti együttest figyeltem inkább, lévén tavaly a KEK-ben ők vertek ki bennünket, így volt alkalmunk megtapasztal­ni a magyar női kézilabda erejét. Tudjuk, hogy az elmúlt évben há­rom magyar klubcsapat is döntőt játszott az európai kupákban, s mivel az Európa-bajnokságon is egy csoportban volt Románia és Magyarország, az ottani tapasz­talatokat is hasznosítottuk. Az EB-n elért 4. hely erős bajnokságot sejtet, s tudom, hogy a DVSC az elmúlt időszakban mindannyiszor az élmezőnyben végzett. Ellenfe­lünk jó játékerőt képvisel, kiváló kapusokkal és átlövőkkel, gyors és technikás szélsőkkel rendelkezik.

- Hányadik helyen áll a Zalau a román bajnokságban?

- A legutóbbi forduló után át­vettük a vezetést, jelenleg éppen a Vasas City-kupa ellenfelét, a Rapid Bukarestet előzzük meg. Viszont sok van még hátra a szezonból, tulajdonképpen semmi sem dőlt el. Csapatom nagyon egységes, nincsenek sztárok. Viszont nagyon jól ismerik egy­mást, játékuk összecsiszolódott. Az átlagéletkor 21 év, ami igen alacsony, jellemző, hogy 15 éves játékos is van a keretben. Ketten - Apostol és Melinte - tagjai a felnőtt válogatottnak, Veres és Motogna pedig az ifjú­sági keretnek.

- Azt tudjuk a Zalauról, hogy gyors, technikás kézilabdát játszik, és minden mérkőzésén rengeteg gólt dob. De a sok jó tulajdonság mel­lett bizonyára vannak negatívumok is.

- A nemzetközi mezőnyhöz ké­pest talán alacsony a csapat átlag­magassága. Védekezésünknek is van neuralgikus pontja: a "haza­járás", azaz a játékosok nem min­dig érnek idejében vissza a saját hatosukra. És azt hiszem, a jobbszárnyunk is sebezhető.

- Milyen eredménnyel lenne elége­dett?

- Ha egy fél góllal győzünk, ak­kor nem lehet gond a továbbjutás. Komolyra fordítva a szót, kis kü­lönbségű vereség esetén minden esélyünk megvan a négy közé ju­tásra.

- Hány zilahi szurkoló támogatá­sára számíthat a szombati mérkőzé­sen?

- Körülbelül 40-50 drukker ér­kezik, de őszintén szólva számom­ra teljesen mindegy, a közönség hogyan viselkedik, kizárólag csa­patom tudásában bízom.


Nehéz Attila

Forrás: Hajdú-Bihari Napló

A mérkőzés adatlapja: sportstatisztika.com

Friss hírek

szeptember 19.

Vasárnap Vácon folytatjuk

Egy hely, ahol soha nem mehetsz biztosra! Ez a Váci Városi Sportcsarnok, ahol vasárnap 18 órakor pályára lép a DVSC SKYLINE. A találkozót a Sport1 televíziós csatorna élőben közvetíti. Tovább...

szeptember 12.

Megvan az első hazai győzelem is

Magabiztos győzelemmel mutatkozott be a DVSC SKYLINE hazai pályán. Végig vezetve, 7 góllal vertük az Alba Fehérvárt. Tovább...

szeptember 11.

Szombaton premier hazai pályán

Az egri győztes rajt után hazai környezetben is bemutatkozik a DVSC SKYLINE együttese. Szombaton, 18 órakor az előző szezonban kiválóan teljesítő Alba Fehérvár lesz a vendég a Hódosban. Tovább...

szeptember 3.

Győzelem, fiatalos lendülettel

22 gólos győzelmet aratott a DVSC SKYLINE a szezon első mérkőzésén a lelkesen küzdő újonc, Eger otthonában. A pályára lépő hat akadémista összesen 20 gólt szerzett. Tovább...

szeptember 2.

Kézilabdaünnepre készül az újonc Eger

Hét év után játszhat újra elsőosztályú meccset az Eszterházy SC női együttese, nem csoda, hogy nagy a várakozás a hevesi megyeszékhelyen. A helyszín is NB I-es lesz, a Dr. Kemény Ferenc Sportcsarnokban fogadja az újonc a DVSC SKYLINE együttesét. Tovább...