Hang Györgyi

"Hangos" a Loki

1997. szeptember 26. - Nemzeti Sport (sj)

+ Az a hír járja, hogy a DVSC-Symphonia új kapust talált. Igaz, hogy hamarosan Hang Györgyi áll a Loki kapujába? - kérdeztük Erdei Zoltánt, a debreceni klub ügyvezető elnökét.

- Igen, pontos az információjuk - válaszolta a szakvezető. - A Vasas egykori válogatott játékosa több mint egy éve jelentette be, hogy anyai örömök előtt áll, ezért egy időre, de lehet, hogy végleg befejezi az aktív sportolást.

+ A DVSC-ben kinek és mikor jutott eszébe, hogy Hangot le kellene szerződtetni?

- Egy közös ismerősünk, a Loki szurkolója hívta fel a figyelmünket arra, hogy Hang Györgyi szabadlistán van. Komáromi Ákos, a szakosztály elnöke két hete felhívta telefonon, és elkezdtek tárgyalni.

+ Meglepődött a játékos az ajánlaton?

- Azt mondta, újra ég benne a bizonyítási vágy, és szívesen jön Debrecenbe. Nekünk pedig Irina Szamozvanova és Vas Annamária mellett feltétlenül szükségünk van még egy megbízható, rutinos, nemzetközi szintű klasszisra, hogy az európai és a hazai küzdőtereken elérhessük a céljainkat.

+ Mi lesz a családjával?

- Hang jelenleg Pest mellett, Káván lakik, és hétfőn vesz részt először a Loki edzésén. Két-három héten belül azonban a családja is ideköltözik. Árva Csaba edzővel már megbeszélte, hogy miként nyerheti vissza mihamarabb a régi formáját.

+ A szülés után a kismamákon gyakran marad némi súlyfelesleg.

- Györgyire ez nem vonatkozik, sőt! Edzésre ugyan nem járt az utóbbi hónapokban, de rendszeresen futott, ezért még a hajdani versenysúlyából is leadott egy keveset.


- Halló, Hang Györgyi vagyok - szólt a telefonba, és a háttérből gyereksírás hallatszott. - Elnézést, de Alexandra lányom, aki egyébként már nyolc hónapos, kicsit hangoskodik. Esteledik, és hamarosan le kell feküdnie...

- A visszatérésének a körülményei érdekelnének. Kapott máshonnan is ajánlatot, vagy csak a Debrecentől?

- Tavaly májusban még védtem a Vasasban, aztán már csak a babával törődtem. Az utóbbi hónapokban a férjemmel együtt rendszeresen sportoltam, nem vagyok ellustulva. A nyáron kaptam ajánlatokat, amelyeket azonban nem vettem túl komolyan, mert úgy véltem, visszatérhetek a Vasasba. Mivel nem így alakult, örömmel fogadtam a Loki vezetőinek az igen tisztességes, korrekt ajánlatát.

- Mennyi időre szerződött a hajdúságiakhoz?

- Egyéves megállapodást írtunk alá.

- Mikor látjuk újra a kapuban?

- Remélem, egy hónap múlva tétmeccsen is pályára léphetek. Az idő nem sürget, mert a Lokiban remek kapusok védenek. Gondolom, néhány hónap még kell ahhoz, hogy újra tökéletes formában lehessek, és a tudásom legjavát nyújthassam.

- Nem túl sok a másfél éves kihagyás?

- Más a helyzet a mezőnyjátékosokkal, és más a kapusokkal. Úgy érzem, gyorsan beilleszkedhetek a Lokiba, és már türelmetlenül várom, hogy újra edzésre és meccsekre járhassak.

- Gondol a válogatottságra is?

- Erről még nagyon korai lenne beszélgetni.


sj

Forrás: Nemzeti Sport

Játékos adatlapja: sportstatisztika.com

Friss hírek

szeptember 19.

Vasárnap Vácon folytatjuk

Egy hely, ahol soha nem mehetsz biztosra! Ez a Váci Városi Sportcsarnok, ahol vasárnap 18 órakor pályára lép a DVSC SKYLINE. A találkozót a Sport1 televíziós csatorna élőben közvetíti. Tovább...

szeptember 12.

Megvan az első hazai győzelem is

Magabiztos győzelemmel mutatkozott be a DVSC SKYLINE hazai pályán. Végig vezetve, 7 góllal vertük az Alba Fehérvárt. Tovább...

szeptember 11.

Szombaton premier hazai pályán

Az egri győztes rajt után hazai környezetben is bemutatkozik a DVSC SKYLINE együttese. Szombaton, 18 órakor az előző szezonban kiválóan teljesítő Alba Fehérvár lesz a vendég a Hódosban. Tovább...

szeptember 3.

Győzelem, fiatalos lendülettel

22 gólos győzelmet aratott a DVSC SKYLINE a szezon első mérkőzésén a lelkesen küzdő újonc, Eger otthonában. A pályára lépő hat akadémista összesen 20 gólt szerzett. Tovább...

szeptember 2.

Kézilabdaünnepre készül az újonc Eger

Hét év után játszhat újra elsőosztályú meccset az Eszterházy SC női együttese, nem csoda, hogy nagy a várakozás a hevesi megyeszékhelyen. A helyszín is NB I-es lesz, a Dr. Kemény Ferenc Sportcsarnokban fogadja az újonc a DVSC SKYLINE együttesét. Tovább...