NBI 2023/2024DVSC-Schaeffler-Mosonmagyaróvár 33-27

Hat góllal vertük a Mosonmagyaróvárt

Megvolt rá az esély, hogy nagyobb arányban nyerjen a DVSC SCHAEFFLER a Mosonmagyaróvár ellen, mint amennyivel kikapott ősszel, de végül nem sikerült. Sima győzelem volt, mégsem tudtak neki örülni a lányok.

2024. április 21., 20:31 - dvsckezilabda.hu (Szűcs Lajos)

30:23-ra nyert a Motherson Mosonmagyaróvár ősszel a két csapat egymás elleni mérkőzésén. A DVSC SCHAEFFLER célja az volt, hogy - elsősorban - megnyerje a találkozót, aztán, ha lesz rá esély, akár nagyobb arányban győzzön, mint amennyivel kikapott októberben. Nos, volt rá esély...

Rendesen beragadt a rajtnál a Loki. Mire a debreceni lányok úgy igazán bemelegedtek, a Mosonmagyaróvár már három góllal vezetett. Majdnem négy percet kellett várni az első gólunkra. Akkor Grosch ejtette át Szemereyt. A hatodik percre sikerült kiegyenlíteni, de aztán ismét elhúzott két góllal a vendég együttes. Az első negyedóra a védelmekről szólt, mindkét csapat nehezen boldogult a másik kapu előtt. Éppen átléptünk a 16-ik percbe, amikor Petrus Mici félpályás gurításával először átvettük a vezetést. De erre is volt válasza a vendégcsapatnak. Hullámzó volt a játék az első félidőben. Hol az egyik, hol a másik csapat vezetett. A félidőben éppen nálunk volt az előny: 16:15.

A második félidőre Catherine Gabriel váltotta Bartulovicot a kapuban és nagyon bekezdett, zsinórban három lövést hárított. A Loki el is húzott három góllal. A 43-ik percben először vezettünk néggyel, Kácsor üreskapus góljával. És a DVSC SCHAEFFLER játékosai ekkor megérezték, hogy meglehet akár a hőn áhított nyolcgólos győzelem is, ami az egymás elleni eredmény szempontjából fontos lehet a végelszámolásnál. A védekezés nagyon összeállt, Cathy továbbra is jól védett és elől is egyre hatékonyabbak voltunk, Fokozatosan nőtt az előny. A mérkőzés utolsó öt percében öt, hat, sőt hét góllal is vezettünk, sőt, megvolt az esély rá, hogy nyolcat tegyünk közé, de végül "csak" hattal nyertünk. Nem a csapaton múlt...

DVSC SCHAEFFLER - MOTHERSON MOSONMAGYARÓVÁR 33-27 (16-15)

Debrecen, 1300 néző: V: Bócz, Wiedemann

DVSC: Bartulovic - GROSCH 6, Szabó N. 1 (1), Vámos P. 3, Haggerty 2, Jovovics, PETRUS 7. Csere: GABREL (kapus), PLANÉTA 3, FÜZI-TÓVIZI 2, Töpfner 2 (2), Kácsor 4, CSERNYÁNSZKI 3, Hornyák D. Edző: Szilágyi Zoltán

MOSONMAGYARÓVÁR: Szemerey - Udvardi 3, Lancz 2, Pásztor N. 2, Tóth E. 4 (2), STRANNIG ZS. 5. Csere: Hadfi (kapus), Sztankovics, TÓTH G. 6, Faragó L. 2 Albek 1, Varga E. Edző: Gyurka János

Az eredmény alakulása: 4. perc: 0-3. 6. p.: 3-3. 17. p.: 8-10. 28. p.: 16-13. 40. p.: 19-16. 47. p.: 25-20. 52. p.: 28-22. 57. p.: 31-25.

Kiállítások: 4, ill. 12 perc

Hétméteresek: 5/3, ill. 3/2

MESTERMÉRLEG

Gyurka János: - Rangadóhoz méltó mérkőzés volt, ami az izgalmakat és a színvonalat illeti. A saját játékunkról azt mondanám, hogy a hosszú meccsszünet alatt elvesztettük az eddig mutatott formánkat. Az első félidő még rendben volt, a másodikban viszont nem nagyon volt befejező játékosunk. Ami dicséretes, hogy hatvan percen keresztül küzdöttünk.

Szilágyi Zoltán: - Csak gratulálni tudok a lányoknak. Mindent megtettünk a győzelemért, ez volt az elsődleges célunk, amit magabiztosan megoldottunk. Van bennem hiányérzet, hiszen az egymás elleni eredmény fontos lehet. A helyzetkihasználásunk bizonyos időszakokban nem volt jó, a védekezést viszont csak dicsérni tudom. Azt gondolom, nem dőlt még el a végső sorrend a bajnokságban.


Szűcs Lajos

Forrás: dvsckezilabda.hu

A mérkőzés adatlapja: sportstatisztika.com

Friss hírek

szeptember 3.

Győzelem, fiatalos lendülettel

22 gólos győzelmet aratott a DVSC SKYLINE a szezon első mérkőzésén a lelkesen küzdő újonc, Eger otthonában. A pályára lépő hat akadémista összesen 20 gólt szerzett. Tovább...

szeptember 2.

Kézilabdaünnepre készül az újonc Eger

Hét év után játszhat újra elsőosztályú meccset az Eszterházy SC női együttese, nem csoda, hogy nagy a várakozás a hevesi megyeszékhelyen. A helyszín is NB I-es lesz, a Dr. Kemény Ferenc Sportcsarnokban fogadja az újonc a DVSC SKYLINE együttesét. Tovább...

július 29.

Kovács Anna: "mai napig gyakran álmodok a kézilabdával"

A DVSC egykori ötvenszeres válogatott jobbátlövője 2022-ben tette le végleg a waxos labdát, azóta civil életet él, családot alapított, gyermeket nevel. Anna többek között azt is elárulta, egyéniképzőként talán el tudná magát képzelni a kézilabdában. Tovább...

május 31.

Köszönjük, Dodó!

Könnyed győzelemmel búcsúztatta a szezont és Hornyák Dórát a DVSC SCHAEFFLER. Kozármislenyben volt az utolsó tánc, ahol a jól megérdemelt bronzérmet is átvehették a játékosok. Tovább...

május 30.

Egy szép szezon zárása

Vasárnap, 18 órakor a 2025/26-os szezon utolsó mérkőzésén lép pályára a DVSC SCHAEFFLER, a Kozármisleny KA otthonában. Tovább...