NBI 2008/2009DVSC-Aquaticum-Győri Audi ETO KC 24-22Bakó Botond

"Helyén volt az eszünk és a szívünk"

Nyilatkozatok a tegnapi rangadóról. Bakó Botond természetesen dicséri tanítványait.

2008. október 23., 10:18 (DZ)

Magyarországon csak nálunk van ilyen hangulat, sehol máshol. Félelmetes atmoszféra volt a Hódosban. A hajdúsági szurkolók nagyon hálásak lehettek kedvenceiknek, mert azok legyőzték a bajnokin majdnem tizenhét hónapja (!) veretlen Győrt. A diadallal immáron egyedül első DVSC-Aquaticum játékosai megérdemelten zsebelhették be a tengernyi gratulációt a lefújás után a publikumtól. Egy ilyen szuperrangadó, úgy gondoljuk, nem maradhat nyilatkozatok nélkül.

Konkoly Csaba, az ETO vezetőedzője ezt mondta:

-Védekezési egyéni hibákon és a kihagyott ziccereken múlott, hogy nem mi nyertük meg a mérkőzést. Két napunk volt felkészülni erre a találkozóra, de ez nem mentség a vereségre, csak tényként mondom. Ezen rövid idő alatt azért igyekeztünk felkészülni a Debrecen játékából, de több hibát is vétettünk. Nem a hazaiaktól, hanem a saját játékosaimtól kaptam "meglepetést" azzal, hogy nem értünk időben oda az ellenfél embereihez. Még sok van hátra a bajnokságból és bízom abban, hogy az alapszakaszt mi fogjuk az első helyen zárni. Addig fel kell dolgoznunk a látottakat és ki fogjuk javítani a hibákat.

Csáki Viktória így vélekedett az öltözőfolyosón:

-Nagyon kemény mérkőzés volt a mai. Szerintem mindenki elfáradt, aki a pályán volt. Pasi nagyon fontos helyzetekben védett ziccereket. A végén szerencsére jobban koncentráltunk és sikerült megnyerni ezt a rangadót.

A siker egyik komoly részese volt a válogatott Pastrovics Melinda, akiből ömlöttek a szavak:

-Egy nagyon hajtós, kemény meccsen vagyunk túl. Kicsit féltem, hogy elfáradunk a végére. Fantasztikus küzdelmet hozott a rangadó, csapatunk minden egyes tagja kettőzött erővel és akarattal próbálta tenni a dolgát. Talán ennek köszönhetően múltuk felül a Győrt. Az ilyen nagy rangadókkal lehet a legtöbbet fejlődni. Örülök neki, hogy fiataljaink is tudtak hozzátenni a produkcióhoz. Gondolok itt elsősorban Csáki Viktóriára. Örülök a győzelemnek és ennek a két nagyon fontos pontnak. Úgy érzem, hogy én is tudtam segíteni a sikerben a csapatot. Szerettem volna bizonyítani, mint minden meccsen. Jól éreztem magamat a kapuban. A végén tudtam, hogy meglesz a meccs, mert helyén volt az eszünk és a szívünk.

Meg sem fordul a fejemben a gondolat, hogy nem győzhetünk Nyíradonyban. Hallottam a megyei rangadó jelentőségéről. Most hazamegyünk, új lapot nyitunk és készülünk a szombati feladatra. Nyerni megyünk oda is.

Bakó Botond vezetőedző kiválóan állta a sajtó rohamát a meccs után. Honlapunknak a következőket mondta:

-Hogy öregedtem-e a rangadón pár évet? Nem tudom. Majd otthon a barátnőm elmondja. Úgy gondolom, hogy egy nagyon komoly csatát látott a közönség ezen az estén. Kiváló védekezéssel és remek kapusteljesítményekkel. Örülök, hogy a védekezésben nagy energiákat mozgósítva meg tudtuk valósítani azokat az elképzeléseket, amiket elterveztünk. Győzelmünk értékét külön növeli két kulcsjátékosunk hatvan százalékos egészségi állapotban vállalt és látott jó játéka. Uhraková és Crap volt, akik így léptek pályára. Szrnka Hortenzia sajnos nem tudta vállalni a játékot betegsége miatt. Fontos momentumai voltak a találkozónak a lepattanó, lecsorgó labdák megszerzése. Ezekben ma nagyon akartunk valami jót felmutatni és szerintem sikerült is. Az ilyen labdák komoly rangadókon pontok sorsáról döntenek.

A második félidőben már nem jöttek be azok a lerohanásaink, amelyek a szünet előtt még sikerültek. Ekkor nem mertük felvállalni azokat a területeket, amelyek nyíltak előttünk. Egy ilyen szintű ellenféllel szemben ezek a hibák benne vannak egy csapat játékában. Ebben kell még rengeteget fejlődnünk. Óriási teljesítménynek tartom beteg játékosokkal felálló csapatom diadalát egy ilyen szintű gárda ellen!


DZ

Vezetőedző adatlapja: sportstatisztika.com

A mérkőzés adatlapja: sportstatisztika.com

Friss hírek

november 17., 20:14

Nem sikerült

Kevesebb hibával, koncentráltabban játszott a Valcea, így a visszavágót is megnyerte és végül kettős győzelemmel jutott az Európa Liga csoportkörébe. A DVSC SCHAEFFLER búcsúzott a nemzetközi porondtól. Tovább...

november 16., 17:00

Nehéz lesz, de sikerülnie kell!

Kétgólos hátrányból vág neki a DVSC SCHAEFFLER a SCM Ramnicu Valcea elleni visszavágónak vasárnap 18 órakor a Hódosban. Tovább...

november 13., 19:44

Fontos győzelem Mosonmagyaróváron

Végig kiegyenlített mérkőzésen, komoly küzdelem árán, nagyon értékes két pontot szerzett a DVSC SCHAEFFLER Mosonmagyaróváron. Tovább...

november 12., 17:00

Bronzérmesek egymás közt

Szerdán a szezon egyik legfontosabb bajnokija vár Mosonmagyaróváron a DVSC SCHAEFFLER csapatára. A 17.30-kor kezdődő találkozót az M4Sport élőben közvetíti. Tovább...

november 10., 19:02

Szoros meccsen, kétgólos vereség Romániában

A hazai együttes a félidőben még öttel vezetett, de kőkemény munkával sikerült két gólra felzárkózni a végére. A továbbjutás kérdése teljesen nyitott, izgalmas lesz a visszavágó. Tovább...