Hit nélkül kézilabdázni sem lehet

Komáromi Ákos joggal kifogásolja szókimondóan a Magyar Kézilabda Szövetségnél - egyesek "ott fönn" nem is szeretik ezért -, hogy a bajnokság már októberben véget ér a válogatott érdekei miatt, amely decemberben mégis szégyent hozott a magyar kézilabdára. A B-világbajnokságról idegileg fáradtan és testileg is meggyötörve tértek haza Szilágyiék, és jóformán egyhetes pihenőt kaptak ajándéknak karácsonyra.

A csapat másik fele itthon készült és az edzőnek januártól a kétféleképpen edzett társaságot kellett "összegyúrnia". Ráadásul edzőpartnereket is csak lasszóval lehetett fogni, így alkalom és idő sem maradt a formába hozásra. Végül pedig néhány nappal a kupameccs előtt kaptuk a bejelentést, miszerint a klub kölcsönös megegyezéssel nyártól nem hosszabítja meg Komáromi szerződését. A kilenc év monotonságára hivatkozva sokan egyetértenek ezzel, de vannak, akik vitatják a kérdés eldöntésének aktualitását. Egy biztos, hogy az edzőcsere szükségessége régóta szóbeszéd már, de azt senki sem állítja, hogy ennek mostani eldöntése "feldobta" a csapatot.

Belgrádban legalábbis nem ez látszott. Igen, ott a jugoszláv fővárosban, ahol a "szívélyes" vendéglátók három napig egy úttörőtábor öt-hat ágyas szobáiban szállásolták el a magyarokat és csak többszöri kérésre voltak hajlandóak javítani a kosztot, amelyet olykor pléhtányérban raktak az asztalra. A vendéglátásnak eme formája még a Radnicski egyik vezetőjét is bántotta, aki vasárnap este lemondta a pénteki debreceni visszavágó megtekintését, mondván, hogy ő szégyelli azt, ahogy a szerbek a magyarokkal bántak. Mindezt akkor közölte ingerülten fülünk hallatára, amikor látta, hogy a magyar újságírók elől is lezárták a csarnok egyetlen - nemzetközi hívásra alkalmas - telefonját és csak félórás huzavona után nyitották ki a zárját. Szóval, ennyit a sportbarátságról és a jószomszédságról.

Pedig ezt a Radnicskit meg lehetett volna verni, de a fásult és önbizalmát vesztett DVSC-nek nem sikerülhetett. A nemrég még ljubjanai Pesics és Polajnar által vezényelt belgrádiakkal vasárnap húsz percig csak Dörnerné vette fel a versenyt, de sajnos a gyors lábú és rendszerint erőszakosságáról közismert debreceni szélső már nem. A DVSC kapkodott, rendre eladta a labdát, és leggyengébb tagja most éppen az a világválogatott Szilágyi volt, aki egy héttel korábban ellenállhatatlanul szórta a gólokat Bécsben a Hypobanknak. Most 54 percig váratott az első góljára, aztán már a másodikkal be is fejezte.

A kapuban Tóth Ildikó is messze elmaradt a vártnál, Nagy Zs. erőtlensége és lassú lábmunkája most kiütközött, s Szunyogh "mélyvízbe dobva" sem tudott megbirkózni a feladattal. Főleg védekezésben, amikor többnyire nem tudta őrizni a reá bízott Pesicset. Elgondolkoztató volt Komáromi taktikája, miszerint nem Kádárnénak adta ki feladatul Pesics "figyelését", továbbá a sok huzavona után vízumot kapó Jakabot be sem nevezte a találkozóra. Középen Rádinné szíwel-lélekkel harcolt, s négy góljával is hasznára volt csapatának. Dörnerné az első negyedórában ellenállhatatlanul dobta a gólokat, aztán csaknem negyven percen át elfelejtkezett róla. Szántó négy gólt dobott, de ezúttal nem volt meggyőző, védekezésben sokszor átjátszottak. A cserék közül kitűnt a válogatott "erősségének", Bocsinénak a gólképtelensége, igaz, megmagyarázhatatlanul kevés ideig játszhatott. Bojtor négyszer rezgette meg a hálót, talán ő is több lehetőséget érdemelt volna.

A litván bírók "pártatlanságáról" jobb, ha nem beszélünk, egy időszakban annyi hetest ítéltek, ahány jugoszláv áttörési kísérlet volt a debreceni védelmen. A negyvenedik percben még kecsegtető volt az állás (16-13), de aztán öt perc alatt 20-14-re elhúzott a Radnicski, sőt később előnye tovább nőtt (49. perc 23-16, 52. perc 26-17). Végeredményben a sokáig ugyancsak kapkodó és pontatlan belgrádiak az utolsó húsz percben játszottak hírnevükhöz méltóan, de ebben közrejátszott az is, hogy a Debrecen védekezése teljesen szétesett. Egyre többször születtek olyan gólok, amikor a kapus indította a jobbszélsőt, aki a beállóshoz passzolt és a jugoszlávok őrizetlenül értékesíthették a helyzeteket.

A látottak alapján a Radnicski megérdemelten győzött, bár a gólkülönbség biztató lehetett volna a számunkra, ha a DVSC az utolsó 20 percre idegilegnem fárad el. A visszavágón képesnek tartom csapatunkat a győzelemre, de a hátrányt behozni már nem sok az esély. Mindenesetre a debrecenieknek érezniük kell, hogy hazai pályán kötelességük kiköszörülni a csorbát, s hittel küzdeni legalább a tisztes búcsúért. Vagy ki tudja..., tavaly a BEK-ben is voltak debreceni csodák.

Csubák Zoltán

Forrás: Hajdú-bihari Napló

A mérkőzés adatlapja: sportstatisztika.com