Hollandia szép ország...

Jóformán nincs év a kézilabdában valamilyen botrányszagú átigazolási, vagy éppen távozási ügy nélkül. Elég csak a két év előtti "leugrásos" eset főszereplőire emlékeznünk: akkor az Elekes Csilla-Kiss Éva válogatott duó lépett odébb két országgal, hátrahagyva érvényes szerződésüket, no meg csalódott versenyzőtársakat és sportvezetőket, a szurkolókról nem is beszélve... Bár a feltételes módban tett kijelentések mindig is sántítanak, azt azért mégis kockáztatom: ha Elekes és Kiss is játszik az 1989. decemberi, dániai B-csoportos világbajnokságon, a magyar válogatott aligha zuhan története legmélyebb pontjára, s kényszerül a VB-rendszer legalsó szintjét jelentő C-csoportos pótvizsgára ez év márciusában, Olaszországban.

Elekes és Kiss ügye felett már régen napirendre tértek itthon és külföldön; ma már inkább azért szurkolnak a sportág barátai, hogy új csapatukkal, a TUS Walle Bremen együttesével, mint újdonsült német bajnokok - immár Kovács László irányításával - érjenek el minél nagyobb sikereket a nemzetközi porondon is. Hogy azért legyen valami érdekesség idehaza most is, arról az idei nyáron a debreceniek kitűnősége, a nem is olyan régen a világválogatottba is meghívást kapott jobbszélső, Szilágyi Katalin gondoskodott. A népszerű "Sziszi" néhány hete egy kiadósabb hatóerejű plasztikbombával azonos hatásfokú robbanást okozott azzal, hogy - már derékig benne a felkészülési időszakban, megújított szerződés birtokában is - a térfélcsere mellett döntött, bejelentve: mindenképpen Hollandiába teszi át működésének színterét.

Miért?

Miért épp most?

Miért éppen Hollandia?

A tisztesség úgy kívánja, hogy mindkét oldal hallathassa a hangját a szokványosnak semmiképpen nem nevezhető eset kapcsán. Szerencsémre Szilágyi Katalint egészen könnyen utolértem; ő nem is nagyon kérette magát, hanem "egyenesben" elmondta, ahogyan ő látja a maga helyzetét-szerepét...

- Azzal kezdem, hogy nem először akartam kijönni valamelyik nyugati országba. Amikor egy évvel ezelőtt Debrecenbe került edzőnek Dusán Szlancso, ő megígérte, hogy az idei nyáron elengednek. Azután a nyáron elérkezett az a bizonyos pillanat, bár kissé másként, ahogy eredetileg várni lehetett... Zalaszentlászlón tartotta esküvőjét volt klubtársam, Nagy Zsuzsa, aki "mellesleg" a Swift Roermond nevű, a holland bajnokság első osztályába most feljutott csapatban játszik. Szó szót követett, s gyakorlatilag már ott meg is állapodtunk. Miután élettársam is munkahelyet kapott a hollandok segítségével, augusztus 17-én végleges elhatározással kijöttem.

Szilágyi Kati, a százharmincszoros magyar válogatott azóta is Amszterdamban tölti az időt, sokat van két és féléves gyerekével, az utóbbi napokban pedig már az edzéseket is látogatja...

- Nem csak a pénz miatt jöttem el - állítja határozottan -, az otthoni, heti tíz edzéses profizmusból is elegem lett. Még nem vagyok 26 éves, így ha most változtatok, nem úgy lépek majd külföldön pályára, mint a legtöbben, hogy már kifelé mennek a kézilabdázásból... Azután az sem töltött el túl nagy lelkesedéssel, hogy arra gondoltam - ha egyszer visszavonulok, kezdhetem elölről a beilleszkedést, mondjuk 6-8 ezer forintos fizetésért. A sport miatt annak idején nem tanultam tovább; nem akartam ezt az újabb hátrányt is elvállalni, már ha kínálkozik jobb megoldás... Igaz, elsőre nem jött össze a megállapodás, ugyanis klubom, a DVSC irreálisan magas árat szabott meg tárgyalási feltételként. Harmincötezer márkát szerintem egyetlen jobbszélsőért sem fizetnek Nyugaton!

Sziszi azt is elmondta, hogy Hollandiában egyébként is könnyebb dolga van a külföldi játékosnak, mint számos más országban, ugyanis itt (legalábbis jelenleg) nincs maximálva az idegenek száma egy-egy csapaton belül. így a Swift Roermondban védő Tóth Ildikó és az átlövő Nagy Zsuzsa mellett még ő is gond nélkül pályára léphet. Egyébként anyagilag egyáltalán nem csinált olyan jó boltot, mint azt sokan hiszik, amíg a nyelvet nem tudja, munkavállalásról szó sem lehet.

- Egyelőre kevesebb a pénzem is, mint otthon, de sokkal nyugodtabb vagyok... A hazai mezőnyben tíz évet játszottam az élvonalban, már pontosan tudtam előre, ki és hogyan vág pofán, lehetőleg a legelső alkalommal... Egyébként amikor bejelentettem, hogy eljövök, azonnal az volt a válasz, hogy kapok egy fegyelmit. Még azt is elintézték, hogy a DVSC után a Debreceni Dózsa férfi csapatánál se edzhessek....

Arról is szó esett, hogy a két klub, a DVSC és a Swift Roermond között igen akadozva indultak meg a tárgyalások, de végül csak megszületett a megoldás.

- A hollandok abba is belementek, hogy a válogatottnak az előzetesen megállapított menetrend szerint mindig a rendelkezésére állhassak. Igaz, én le akartam mondani a válogatottságot, de Laurencz László mindenképpen igényt tart a játékomra. Még arra is ígéretet kaptam, hogy az utazási és egyéb, szokásos kiadások kiegyenlítése mellett a kisfiam pesztrálását is megoldják Budapestről. Megmondom őszintén, nem akarom elhinni, hogy ennyire fontos vagyok, de ami rajtam áll, meg fogom tenni!

Szilágyi tehát Amszterdamban éldegél, párhuzamosan tanul németül és hollandul, a két nyelv meglehetős hasonlóságaira alapozva. Úgy tűnik, már semmi és senki nem akadályozhatja meg, hogy az ottani, októberi bajnoki rajton új csapatában a pályára léphessen.

Ahhoz azonban, hogy a dolgok idáig jutottak, természetesen a másik félnek, azaz a Debreceni "Loki" képviselőinek is van hozzátenni valója...

- Amikor április végén, egy nappal az Elektromossal kivívott bajnoki címet követően már Debrecenben tartottam edzést, egy meglehetősen szétzilálódott társasággal találtam magamat szemben - így Komáromi Ákos, aki nyolc és fél éves sikeres debreceni edzősködés után egy évig a fővárosban dolgozott (bajnokságot nyerve a férfi mezőnyben), majd visszatért kisebb (saját) és nagyobb (kézilabdás) családjához. - Eltökélt szándékom volt, hogy a széthullófélben lévő csapatot együtt tartsam, s erre, ellentétben a korábbi edzővel, nekem meg is voltak az érdemi ígéreteim. Ezért csak egy, általam minimálisnak tartott, egyhónapos türelmi időt kértünk a játékosoktól a "hátország" rendezéséhez azzal, hogy amennyiben június első hetében valaki a mi ajánlatunknál jobbat hoz, a klub nem fog akadályt gördíteni a távozása elé. Ezek után a klub vezetésével közös nevezőre kerülve, valamennyi játékosunknak - akár lejárt idén a szerződése, akár nem - egy módosított, a korábbinál lényegesen jobb feltételeket biztosító ajánlatot tettünk. Szilágyinak - bár neki is még egy évig érvényes szerződése volt - megtettük az igen hízelgő ajánlatot, amit ő el is fogadott, alá is írt. Úgy állt fel a tárgyalást követően, hogy: minden rendben. Hangsúlyozni szeretném a számok emlegetése nélkül: bármilyen fogadást mernék kötni arra, hogy Szilágyi lett volna a kiemelkedően legjobban kereső magyar kézilabdázónő! ... Amikor azután július 15-én, a felkészülési időszak kezdetekor bejelentette, hogy elmegy, teljes joggal haragudott meg rá mindenki. Elvégre Sziszi a szponzoroktól kezdve a klubvezetőkön át, egészen a csapattársakig, mindenkit becsapott. Nyilvánvaló ugyanis, hogy bármelyik szponzor szívesebben ad pénzt egy Szilágyival kiálló DVSC-nek, mint egy nélküle a bajnoki csatába induló együttesnek. Magyarán szólva, itt a szponzorok csúnyán be lettek csapva, ráadásul a klub ebben az esetben teljesen vétlen volt! Arról nem is beszélve, hogy Sziszi kimerítette a szerződésszegés kritériumait, hiszen még a korábbi okmány jogán is egy évig jogot formálhattunk volna a szereplésére. Júniustól pedig, mint mondtam, sokszorosan jobb feltételeket garantáltunk neki! Az is tény, hogy a következő hónapokban újabb szponzorok beszállására is most már sokkal kevesebb az esélyünk, mint vele lett volna... Tehát erkölcsileg és anyagilag is megkárosította a DVSC-t!

Komáromi Ákos azt is nehezményezte, hogy Szilágyi "angolos távozását" követően új gazdái csupán csak hűvös tartózkodásukról biztosították a debrecenieket, egyáltalán nem kapkodván el a kapcsolatfelvételt.

- Egy darabig csend volt, majd augusztus 27-től egy héten át még a két, korábban elszerződött játékosnak, Tóth Ildikó és Nagy Zsuzsa vételárának "egy részeként" hollandiai edzőtáborozáson vettünk részt - folytatta Komáromi. - Ott azután végre létrejött a csúcstalálkozó, amelyen a Roermond gazdái tízezer dollárban és egy rend szerelésben jelölték meg Szilágyi részükről még kifizethető vételárát. Mivel nekünk egészen más elképzeléseink vannak Szilágyi értékéről, ezért úgy tűnt megfeneklenek a tárgyalások; azután, hogyhogy nem, adódott egy szerencsés mentőötlet. Ha már készpénzben nem kapjuk meg a kért árat, akkor más úton próbáltuk megkeresni azt a megoldást, amellyel játékosunk értékének ellenértékéhez juthatunk. Mivel a Swift Roermond szponzorai között akadt autókereskedő is, így jutottunk el odáig, hogy egy négy évesnél nem öregebb 22 személyes Mercedes vagy Volvo márkájú kisbuszt kérünk. Az alku megköttetett, a busznak október 15-ig be kell érkeznie az országba, s át kell esnie a tüzetes műszaki és közlekedésbiztonsági vizsgálatokon. Ellenkező esetben Szilágyi nem kapja meg a Magyar Kézilabda Szövetségen keresztül a játékengedélyt.

Komáromi Ákos elmondta, hogy ez a kisbusz kizárólag a női kézilabdázóké lesz; a szabadnapokon viszont igyekeznek minél több fuvart szerezni rá, ezek nyereségével segítve a szakosztály működését.

- Az adott körülmények között meggyőződésem, hogy messze a legjobb megállapodást kötöttük - summázott a mesteredző, akinek a véleménye Szilágyi eljárásával kapcsolatosan továbbra is elmarasztaló. - Ugyanakkor a realitásokkal nem számolni badarság lett volna, így azokat tudomásul vettük...

Eddig a történet.

A busz bizonyosan idejében megérkezik, hiszen a hollandok nem Szilágyi Katalin szép szemeiért szereztek állást az élettársának, s biztosítanak nyilván egyéb (általam nem ismert) kedvezményeket számukra. Az eset azonban jónéhány tanulsággal is szolgál...

Bizonyítja mindenekelőtt, hogy a nyugati országok vonzása továbbra is reális, sőt - egyre növekvő veszélyforrás a hazai klubok számára! Azt is látni lehet - és kell is -, hogy Szilágyi bizonyosan nem nyerné el a Fair Play-díjat a DVSC-vel szemben tanúsított eljárásért. Ha ugyanis akár csak haladékot (gondolkodási időt) kér a megújitott szerződésajánlat aláírását megelőzően, már senki nem szólhatna egy szót sem. Ha eközben mégsem tudott volna megalkudni a hollandokkal, akkor sem valószínű, hogy a debreceniek - ismerve tudását, képességeit - szabadlistára tették volna...

Az érem másik oldalához az is hozzátartozik, hogy Szilágyi valóban többször felvételizett az orvosi egyetemre, s - ezt nem ő sugallta! - egyáltalán nem vagyok meggyőződve arról, hogy a klub akkori vezetői támogatás helyett esetleg nem azért telefonálgattak, hogy Sziszit nehogy már felvegyék az egyetemre... Hiszen akkor meglehet, végleg elveszhetett volna a kézilabdázásnak... Szilágyi Katalin példája csak egy azon számosak közül, amikor a sportolás már olyannyira előtérbe kerül, hogy a későbbi polgári életbe történő beilleszkedés megalapozására (diploma) leginkább még próbálkozás sem történik. Amikor azután a kiöregedő sportoló megvonja a mérleget (adtam-kaptam), s megpróbál "térfelet" cserélni, beilleszkedni a hétköznapi életbe, bizony nagyon sokszor szomorú a végeredmény.

Szilágyi ügye végül viszonylag hamar és mindkét fél számára viszonylag korrekt módon elintéződött. Az esete kapcsán felmerült, s az élsportolók javarészére ugyanúgy érvényes kérdőjelek és kétségek azonban több, mint elgondolkodtatóak. Jómagam a legjobban annak örülnék, ha az adott esetből levonható tanulságok a tudatos, megelőző cselekvésekben jelentkeznének a következőkben - a kézilabdázóknál és a többi, "exportképes" sportág vezetőinél egyaránt.

Jocha Károly

Forrás: Képes Sport

Játékos adatlapja: sportstatisztika.com

Vezetőedző adatlapja: sportstatisztika.com