A női kézilabda Kupagyőztesek Európa Kupájában az elmúlt héten a DVSC 21:21 arányú döntetlent ért el Csehszlovákiában az Iskra Partizanske együttese ellen.
1990. március 21. - Hajdú-bihari Napló (Csubák Zoltán)
A visszavágóra holnap, március 22-én, csütörtökön este hét órától kerül sor a debreceni városi sportcsarnokban. A DVSC közli a nézőkkel, hogy a klub által kiadott bérletek erre az alkalomra nem érvényesek. Jegyeket 125, illetve 70 forintos áron, naponta 8-tól 17 óráig a Debrecen Áruházban, valamint 8 és 14 óra között a DVSC Vágóhíd utcai sporttelepén lehet vásárolni.
A holnapi program a következőképpen alakul. Délután negyed ötkor a magyar "öregleány" válogatott játszik a volt DVSC-sekkel, pályára lépnek többek között a Tóth-Harsányi testvérek, Fleckné és mások. Öt óra tíz perckor az újságírók válogatottja a DVSC-szurkolók B-közép válogatott ellen kispályás labdarúgó-mérkőzést vív, melyet Szilágyi S. vezet. Burai Sándor, a szurkolók csapatának kapitánya kéri, hogy a kerettagok háromnegyed ötkor jelentkezzenek a városi sportcsarnok hátsó bejáratánál. Este hat óra után melegítenek a csapatok és a női KEK-meccs hét órakor kezdődik. A program szüneteiben Kállai Attila show-műsorát láthatják a nézők. A Mandula cukrászda az alkalomra hatalmas kupát és egy labdát készít marcipánból a női kéziseknek, amelyet a kezdő dobás előtt adnak át.
Csubák Zoltán
Forrás: Hajdú-bihari Napló
A mérkőzés adatlapja: sportstatisztika.com
szeptember 19.
Egy hely, ahol soha nem mehetsz biztosra! Ez a Váci Városi Sportcsarnok, ahol vasárnap 18 órakor pályára lép a DVSC SKYLINE. A találkozót a Sport1 televíziós csatorna élőben közvetíti. Tovább...
szeptember 12.
Magabiztos győzelemmel mutatkozott be a DVSC SKYLINE hazai pályán. Végig vezetve, 7 góllal vertük az Alba Fehérvárt. Tovább...
szeptember 11.
Az egri győztes rajt után hazai környezetben is bemutatkozik a DVSC SKYLINE együttese. Szombaton, 18 órakor az előző szezonban kiválóan teljesítő Alba Fehérvár lesz a vendég a Hódosban. Tovább...
szeptember 3.
22 gólos győzelmet aratott a DVSC SKYLINE a szezon első mérkőzésén a lelkesen küzdő újonc, Eger otthonában. A pályára lépő hat akadémista összesen 20 gólt szerzett. Tovább...
szeptember 2.
Hét év után játszhat újra elsőosztályú meccset az Eszterházy SC női együttese, nem csoda, hogy nagy a várakozás a hevesi megyeszékhelyen. A helyszín is NB I-es lesz, a Dr. Kemény Ferenc Sportcsarnokban fogadja az újonc a DVSC SKYLINE együttesét. Tovább...