MK 2006/2007DVSC-Aquaticum-Hódmezővásárhely 31-25

Holnap kupameccs

A Hódmezővásárhely elleni találkozó 17 órakor kezdődik a Hódosban.

2007. január 21., 01:33 (DZL)

A nemzetközi küzdelmeket hazai bajnokik követték eddig 2007-ben. Hétfőn viszont már a Magyar Kupa lesz a lányok szeme előtt. Na persze még nem emelhetjük a magasba a korábban már ötször elhódított trófeát, de a nyolc közé bejuthatunk.

17 órától a szintén NB I-es Hódmezővásárhely lesz a Loki ellenfele a Hódosban. Ezen az egy összecsapáson fog eldőlni a továbbjutó személye, így botlani tilos. A döntetlen a vendégeknek hozhat örömöt. A csajok a Dunaferr elleni gyengébb teljesítményt szeretnék feledtetni a holnapi mérkőzésen és mindenképpen be akarnak jutni a nyolc közé.

Október negyedikén, a bajnokság 7.játéknapján már volt vendégüng a vásárhelyi alakulat. Akkor 26-24-re vertük őket viszonylag gyenge produkcióval. Most egy megnyugtató siker jót tenne minden piros-fehér érzelmű drukkernek. A meccsre természetesen érvényesek az éves bérletek.

A csapat tegnap kettő, ma egy foglalkozást tart(ott). Mindenki elszánt, komolyan készül a hétfői összecsapásra.


DZL

A mérkőzés adatlapja: sportstatisztika.com

Friss hírek

szeptember 19.

Vasárnap Vácon folytatjuk

Egy hely, ahol soha nem mehetsz biztosra! Ez a Váci Városi Sportcsarnok, ahol vasárnap 18 órakor pályára lép a DVSC SKYLINE. A találkozót a Sport1 televíziós csatorna élőben közvetíti. Tovább...

szeptember 12.

Megvan az első hazai győzelem is

Magabiztos győzelemmel mutatkozott be a DVSC SKYLINE hazai pályán. Végig vezetve, 7 góllal vertük az Alba Fehérvárt. Tovább...

szeptember 11.

Szombaton premier hazai pályán

Az egri győztes rajt után hazai környezetben is bemutatkozik a DVSC SKYLINE együttese. Szombaton, 18 órakor az előző szezonban kiválóan teljesítő Alba Fehérvár lesz a vendég a Hódosban. Tovább...

szeptember 3.

Győzelem, fiatalos lendülettel

22 gólos győzelmet aratott a DVSC SKYLINE a szezon első mérkőzésén a lelkesen küzdő újonc, Eger otthonában. A pályára lépő hat akadémista összesen 20 gólt szerzett. Tovább...

szeptember 2.

Kézilabdaünnepre készül az újonc Eger

Hét év után játszhat újra elsőosztályú meccset az Eszterházy SC női együttese, nem csoda, hogy nagy a várakozás a hevesi megyeszékhelyen. A helyszín is NB I-es lesz, a Dr. Kemény Ferenc Sportcsarnokban fogadja az újonc a DVSC SKYLINE együttesét. Tovább...