Horváth Beáta: Nyuszi, a "kétkezes" bombázó

- Sportos családból származol?

- Édesapám fiatalon focizott megyei szinten, édesanyám nem sportolt, ennek ellenére nagyon sok meccsemre eljöttek, nem csak a debreceni éveimben, hanem később is, amikor már jóval távolabb voltam tőlük. Két nővérem van, három és hét év a korkülönbség, nagyon jó a kapcsolat köztünk, még úgy is, hogy elég távol vagyunk egymástól: ők Debrecenben, illetve Hódmezővásárhelyen laknak, én pedig Budapesten. A szüleim a kezdetektől fogva mindenben támogattak, segítették az utamat, sokat köszönhetek nekik.

- Hogyan kezdődött a karriered?

- 10 évesen kezdtem el kézilabdázni a Debreceni Sportiskolában. Kiválasztás alapján kerültem be a sporttagozatos osztályba. Előtte tollaslabdáztam, de azt is csak hobbiszinten. Papp György volt az edzőnk a sportiskolában, és hamar rájött egy képességemre, hogy bár jobbkezes vagyok, a balt is jól használom. Így elkezdtem mindkettőt tudatosan fejleszteni és hamar kialakult a kétkezességem, amit a pályafutásom során tudtam kamatoztatni.

- Ez a "kétkezesség" mindenre vonatkozik vagy csak a kapuralövésre?

- A kézilabdán belül mindenre, labdavezetésre is, cselezésre is, stb. De a hétköznapi életre (pl. írás) már nem.

- Találkoztál ezzel másnál is? Mennyire lehet ritkaság?

- A pályán nem találkoztam vele ilyen formában, így azt mondanám, hogy ez nem túl gyakori. Ami viszont számomra is meglepő volt, hogy a nővérem lánya is kézilabdázott és ő is ugyanígy lett kétkezes játékos, mint én.

- Szinte gyerekként kerültél a felnőtt csapatba. Hogyan fogadtak?

- 16 évesen kerültem fel, elsőként az ifi csapatunkból, nagyon örültem és izgatottan vártam. Nagy megtiszteltetés volt olyan fantasztikus játékosok közt edzeni, mint Szántó Anna, Rádinné, Medgyessyné, Jeddi Manyi és még sorolhatnám. Könnyen ment a beilleszkedés, nagyon rendesek voltak velem, sokat segítettek. Kivétel nélkül mindenki. Rengeteget tanultam tőlük. Korábban nagyon sokszor néztük őket a csapattársainkkal a lelátóról, ha tehettük, minden hazai mérkőzésen ott voltunk. Már az is óriási élmény volt számunkra, amikor idegenbeli meccs után a felnőtt csapattal utazhattunk haza a buszon. Így amikor én felkerülhettem hozzájuk, az szinte hihetetlen, nagyon jó érzés volt. Jobbátlövő poszton játszottam a legtöbbet, így természetesen Jeddi Manyi volt a "példakép". A játéka és a kitartása is nagyon motiváló volt számomra.

- Bírtad az iramot?

- Igen, hamar megszoktam Komáromi Ákos és Köstner Vilmos nagy hőfokú edzéseit. Azért nem volt nehéz, mert Papp György kezei alatt is rendkívül sokat dolgoztunk.

- Hamar be is mutatkoztál az NB I-ben, a Nagykanizsa ellen.

- A legemlékezetesebb meccsem, sosem felejtem el! Három gólt sikerült szereznem, azóta is emlékszem mind a háromra, és arra is, hogy Komáromi Ákos a mérkőzés utáni első edzésen átadott egy VHS-videókazettát, amin "Az Első Mérkőzésem" volt. Nemrég próbáltam átkonvertálni valami modernebb formátumba, de még nem sikerült.

- Úgy emlékszem, a szurkolók egyik kedvence voltál...

- Nagyon nagy élmény volt minden egyes hazai mérkőzés, a drukkerek fergetegesen szurkoltak nekünk. Velük kapcsolatban van egy nagyon kedves és felejthetetlen emlékem: amikor gólt lőttem, a becenevemmel összekötött dalt skandálták, ez mindig nagyon jólesett: "Nyuszi hopp, Nyuszi hopp, máris egyet bedobott!"

- Hogy gondolsz vissza a pályafutásodra?

- Mindösszesen egy dolgot bánok a sporttal kapcsolatosan, az pedig a korai térdsérülésem 18 évesen, ami jelentősen befolyásolta pályafutásomat. Ezt az egyet nagyon sajnáltam, jó lett volna tudni, hogyha ez a sérülés nem lett volna, akkor milyen szintig tudtam volna eljutni. De természetesen így sem panaszkodhatok: pályafutásom során 9 évet játszhattam NB I-ben, különböző csapatokban (Debrecen, Szekszárd, Derecske, Székesfehérvár, Orosháza, Spari és Vác).

- Ez azért az átlagnál több. Pedig szinte mindenhol megdobtad a 30-40, akár az 50 gólokat is idényenként. Direkt kerested az új impulzusokat?

- Dehogy, természetesen nem én akartam így. Sajnos, ezek a "vándorlások" az egyesületek anyagi helyzete miatt történtek, ebben nem voltam túl szerencsés. Szekszárd, Derecske, Orosháza, Spartacus, egyik sem tudott megfelelni az aktuális NB I-es kritériumoknak anyagilag, ez az oka a korai továbblépéseknek.

- Kikre emlékszel a legszívesebben?

- Az évek során sok jó edzővel dolgozhattam, és nyugodtan mondhatom, hogy a legerősebb kezű edzőkkel is egyben. Papp György, Komáromi Ákos, Köstner Vilmos, Kedves László, Berzsenyi Mária, Csulikné Bozó Éva, Róth Kálmán, Hajdú János. Mind-mind remek szakember, kedvenc nincs köztük, de természetesen nevelőedzőmnek, Papp Györgynek köszönhetek a legtöbbet.

- Ez a rengeteg munka két dolgot okozhat a pályafutás után. Vagy "végre abbahagyhatom" és leállsz, vagy pedig az életed fontos része marad. Veled melyik történt?

- Inkább az utóbbi. A mozgás jelen van az életemben, de már persze kisebb mértékben, hetente kétszer, spinning és TRX formájában.

- Mi következett az élvonal után?

- Jött a családalapítás 29 évesen, azután már csak NB I/B-s és NB II-es csapatoknál játszottam. Ezekben az időkben történt, hogy elkezdtem az edzőséggel foglalkozni, ami azóta is tart. Teljesen váratlanul érkezett az életembe, nem terveztem, hogy edző leszek, de örülök neki, hogy megpróbáltam, mert nagyon megszerettem és azóta is ezzel foglalkozom. Több korosztállyal, több egyesületnél voltam már edző, jelenleg Dunaújvárosban a DKKA női serdülő csapatának vagyok az edzője. Most végzem a B-licences felsőfokú edzőképzést, hogy minél magasabb szintem tudjak foglalkozni a kézilabdával. Épp most lett vége a vizsgaidőszaknak.

- Mit jelentett neked a sport, a kézilabda, Debrecen?

- Fiatalom tagja lehettem az EHF-kupát nyert csapatnak, nagy élmény volt! Amikor pályára kerülhettem, élveztem minden percét. Összességében Debrecennek és magának a kézilabdának is nagyon sokat köszönhetek. Rengeteg jót adott nekem, nem csak a sportpályafutásom alatt és után, hanem a magánéletben is, hiszen férjemet, Gurics Attilát is itt ismertem meg. Immár 21 éve vagyunk házasok, van egy 16 éves nagyfiunk, Máté, aki bár kiskorától a kézilabdapálya szélén nőtt fel, ennek ellenére nem a kézilabdát választotta, sőt sokáig nem is igazán érdekelte a labda. Ez később megváltozott, jelenleg a Vasas Kubala Akadémián focizik az U17-es csapatban.

- A régiekkel tartod a kapcsolatot?

- Annyira nem, hogy például rendszeresen találkoznánk. De amikor éppen aktuális évfordulót ünneplünk a DVSC-vel, azon mindig részt veszek.

A győzelmi arány statisztikája 2021. februárjában

1994. február 16. Hajdú-Bihari Napló

Tóth András Balázs

Forrás: sportstatisztika.com

Játékos adatlapja: sportstatisztika.com