NBI 2024/2025MTK Budapest-DVSC-Schaeffler 30-38

Idegenben javítana a DVSC SCHAEFFLER

Szombaton 15 órakor ismét Budapesten, ismét a Sterbinszky Amália Kézilabdacsarnokban lép pályára a DVSC SCHAEFFLER, az ellenfél ezúttal az MTK-Budapest csapata lesz.

2024. szeptember 20., 16:00 - dvsckezilabda.hu (Vida Gyula)

Az Esztergom elleni fájó vereség után gyorsan rendezni kellett a sorokat, hiszen szombaton újabb mérkőzés vár a debreceni lányokra. Csakúgy, mint két héttel ezelőtt a nyitófordulóban, ezúttal is a Sterbinszky Amália Kézilabdacsarnok lesz a helyszín, ám ezúttal, "albérlőként", az MTK-Budapest lesz a házigazda.

A kék-fehérek jól kezdték a bajnokságot, hazai pályán 31-26-ra megverték a Dunaújvárost, úgy, hogy a 48. percben még a DKKA-nál volt az előny. A folytatás, hozzánk hasonlóan, az MTK-nak sem sikerült jól, hiszen Kisvárdán pont nélkül maradtak. Számunkra jó előjel, hogy a két csapat legutóbbi hat mérkőzését (öt bajnoki és egy Magyar Kupa-bronzmérkőzés) egyaránt a DVSC SCHAEFFLER nyerte. Legutóbb 2021 novemberében, örülhettek a kék-fehérek, akkor 29-28-ra nyertek.

"Úgy gondolom, a legutóbbi meccs után fontos, hogy elsősorban magunkra koncentráljunk, a saját hibáinkon dolgozzunk és azokat kijavítsuk - mondta az elmúlt szezon egy részét a fővárosi kék-fehéreknél töltő Szabó Nina. - Azt várom a csapattól, hogy rendezni tudjuk a sorainkat. Ami az MTK-t illeti, náluk is volt kisebb-nagyobb játékosmozgás. Fiatal csapat, vannak jó játékosaik, de felkészültünk belőlük, igyekszünk megakadályozni, hogy érvényesülni tudjanak. Egyértelműen a győzelem a célunk."

A Sterbinszky Amália Kézilabdacsarnokban (Budapest, XIII. kerület, Fáy utca 58.) szeptember 21-én, szombaton 15 órakor kezdődő MTK-Budapest - DVSC SCHAEFFLER mérkőzést Paska Dániel és Vastag Sámuel vezeti majd.


Vida Gyula

Forrás: dvsckezilabda.hu

A mérkőzés adatlapja: sportstatisztika.com

Friss hírek

május 31.

Köszönjük, Dodó!

Könnyed győzelemmel búcsúztatta a szezont és Hornyák Dórát a DVSC SCHAEFFLER. Kozármislenyben volt az utolsó tánc, ahol a jól megérdemelt bronzérmet is átvehették a játékosok. Tovább...

május 30.

Egy szép szezon zárása

Vasárnap, 18 órakor a 2025/26-os szezon utolsó mérkőzésén lép pályára a DVSC SCHAEFFLER, a Kozármisleny KA otthonában. Tovább...

május 24.

Szoros meccs, könnyes búcsú

Újabb szoros meccset játszottunk a Győrrel, de csak megnehezíteni tudtuk a sztárcsapat dolgát. A szezon végén visszavonuló Hornyák Dóra góllal és könnyekkel búcsúzott a Hódostól. Tovább...

május 23.

Hazai búcsú a Győr ellen

Mivel az utolsó két forduló minden mérkőzését egyidőben kell elkezdeni, így szokatlan időpontban, vasárnap 18 órakor fogadjuk a Győri Audi ETO KC csapatát a Hódosban. A telt ház garantált. Tovább...

május 16., 17:46

Nagyon közel volt a bravúr

Az első félidőben kiválóan játszott, a folytatásban pedig nagyot küzdött a DVSC SCHAEFFLER, így az utolsó pillanatig megvolt az esélye a győzelemre, de végül a Ferencváros nyert, egy góllal. Tovább...