Idegenben remekelt a DVSC-Valdor

Nagyító alatt a Loki női kéziseinek őszi bajnoki és kupaszereplése.

1999. november 18. - Hajdú-Bihari Napló (Kozák Zoltán)

Fotó: Nagy Gábor

A lányok megküzdöttek a sikerekért

Jóval a várakozások fölött szerepelt az ősszel a DVSC-Valdor női kézilabdacsapata. Bíró Imre tanítványai különösen idegenben remekeltek.

Öt mérkőzést játszott vendégként a Loki az ősszel, s csak Dunaújvárosban szenvedett vereséget. Igaz, a BEK-győztes elleni 19-40-es zakóval a piros-fehérek megdöntötték a Fradi ellen (16-33) három éve felállított negatív élvonalbeli csúcsukat. A további idegenbeli meccseken viszont megállíthatatlan volt a Lokomotív, amely a szekszárdi, a marcali és a székesfehérvári bajnokikon, valamint a mostari kupameccsen is győzni tudott.

Hazai közönség előtt már nem ment ennyire jól, hiszen a bajnokságban mindössze a Békéscsabát sikerült megverniük a lányoknak, a harmatgyenge Spartacus ellen csak döntetlenre voltak képesek, míg a Győrtől kilencgólos vereséget szenvedtek. Az utolsó őszi meccsen, az EHF-kupa nyolcaddöntőjének visszavágóján 31-17-re nyert a Bíró-gárda, s ezzel a Loki 1994 ősze óta először dobott harminc gól fölött nemzetközi kupameccsen. A csapatban eddig tizenöten léptek pályára, s közülük tizenketten gólt is szereztek. A legeredményesebb

játékosnak Borók Rita bizonyult 60 találattal. A további sorrend: Kocsik 30, Félix 18, Buglyó 11, Nagy, Nyilas, Szász 10-10, Tóth, Virág 4-4, Szamozvanova, Gaál, Szabados 1-1 gól. Az EHF-kupában Szász dobta a legtöbb gólt, összesen kilencet.

A debreceniek minden NB I-es találkozójukon kihagytak legalább egy büntetőt, s 36 hetesükből csak 26-ot értékesítettek. Az ellenfeleknél ugyanez az arány 30-ból 22. Borók és társai összesen 60 percet töltöttek a büntetőpadon, ami különösen annak fényében tűnik soknak, hogy a riválisok játékosait a bírók csak 16 kétperces kiállítással büntették.


Kozák Zoltán

Forrás: Hajdú-Bihari Napló

Friss hírek

május 31.

Köszönjük, Dodó!

Könnyed győzelemmel búcsúztatta a szezont és Hornyák Dórát a DVSC SCHAEFFLER. Kozármislenyben volt az utolsó tánc, ahol a jól megérdemelt bronzérmet is átvehették a játékosok. Tovább...

május 30.

Egy szép szezon zárása

Vasárnap, 18 órakor a 2025/26-os szezon utolsó mérkőzésén lép pályára a DVSC SCHAEFFLER, a Kozármisleny KA otthonában. Tovább...

május 24.

Szoros meccs, könnyes búcsú

Újabb szoros meccset játszottunk a Győrrel, de csak megnehezíteni tudtuk a sztárcsapat dolgát. A szezon végén visszavonuló Hornyák Dóra góllal és könnyekkel búcsúzott a Hódostól. Tovább...

május 23.

Hazai búcsú a Győr ellen

Mivel az utolsó két forduló minden mérkőzését egyidőben kell elkezdeni, így szokatlan időpontban, vasárnap 18 órakor fogadjuk a Győri Audi ETO KC csapatát a Hódosban. A telt ház garantált. Tovább...

május 16., 17:46

Nagyon közel volt a bravúr

Az első félidőben kiválóan játszott, a folytatásban pedig nagyot küzdött a DVSC SCHAEFFLER, így az utolsó pillanatig megvolt az esélye a győzelemre, de végül a Ferencváros nyert, egy góllal. Tovább...