KEK 2001/2002DVSC-Valdor-Sement Baku 45-20

Idén hibátlanul teljesít a Loki

A KEK-mérkőzéseken tovább folytathatják remek sorozatukat a kézis lányok.

2002. január 16. - Hajdú-Bihari Napló (Kozák Zoltán)

Fotó: Czeglédi Zsolt

Nyilas Tündéék eddig nem hibáztak

Négy meccsből négy győzelem. Ez a DVSC-Valdor női kézilabdacsapatának idei mérlege, amin a piros-fehérek a hátralévő három januári találkozójukon még tovább szeretnének javítani.

Erőltetett menet ide, erőltetett menet oda, a Loki lányai nem lassítanak. Rácz Emeséék idén valamennyi mérkőzésüket megnyerték, mégpedig úgy, hogy sem a három bajnokijukon, sem pedig a szegedi kupameccsen nem fukarkodtak a találatokkal.

A januári sikereknek köszönhetően az MK-ban a legjobb tizenkettő közé jutottak a lányok, az NB I. alapszakaszában pedig gyakorlatilag bebiztosították az ötödik helyüket, és már csak valami páratlan pechsorozat akadályozhatja meg őket abban, hogy tagjai legyenek a felsőháznak. Sőt, ha jövő pénteken idehaza legyőzik az előttük álló Cornexit, akkor némi szerencsével akár még a negyedik helyet is megcsíphetik a lányok. Az egyszerre három vasat a tűzben tartó piros-fehérek azonban egyelőre csak az előttük álló KEK-mérkőzésekre összpontosítanak. Pénteken 18 órakor, illetve vasárnap délelőtt 11-kor ugyanis a legjobb tizenhat közé jutásért a teljesen ismeretlen Garadagh Sement Baku gárdájával mérkőznek meg Váczi Sándor tanítványai a Hódosban, akik a KEK-ben is szeretnék folytatni idei remek sorozatukat. Ehhez persze ezúttal is nagy szükségük lesz az utóbbi időben egyre növekvő létszámú szurkolótáboruk biztatására is.

A DVSC-Valdor lelkes hívei a Hódos büféjében, valamint a Loki Club sörözőben elővételben is megválthatják jegyeiket az azeriek elleni két mérkőzésre. Egy-egy találkozóra a felnőtteknek 600, a diákoknak, nyugdíjasoknak pedig 500 forintba kerül a belépő. A mindkét meccsre érvényes bérlet ára 800, illetve 600 forint. Azok a kézilabdabarátok, akik az egész szezonra érvényes bérlettel rendelkeznek, ingyen tekinthetik meg a két KEK-összecsapást.


Kozák Zoltán

Forrás: Hajdú-Bihari Napló

A mérkőzés adatlapja: sportstatisztika.com

Friss hírek

május 31.

Köszönjük, Dodó!

Könnyed győzelemmel búcsúztatta a szezont és Hornyák Dórát a DVSC SCHAEFFLER. Kozármislenyben volt az utolsó tánc, ahol a jól megérdemelt bronzérmet is átvehették a játékosok. Tovább...

május 30.

Egy szép szezon zárása

Vasárnap, 18 órakor a 2025/26-os szezon utolsó mérkőzésén lép pályára a DVSC SCHAEFFLER, a Kozármisleny KA otthonában. Tovább...

május 24.

Szoros meccs, könnyes búcsú

Újabb szoros meccset játszottunk a Győrrel, de csak megnehezíteni tudtuk a sztárcsapat dolgát. A szezon végén visszavonuló Hornyák Dóra góllal és könnyekkel búcsúzott a Hódostól. Tovább...

május 23.

Hazai búcsú a Győr ellen

Mivel az utolsó két forduló minden mérkőzését egyidőben kell elkezdeni, így szokatlan időpontban, vasárnap 18 órakor fogadjuk a Győri Audi ETO KC csapatát a Hódosban. A telt ház garantált. Tovább...

május 16., 17:46

Nagyon közel volt a bravúr

Az első félidőben kiválóan játszott, a folytatásban pedig nagyot küzdött a DVSC SCHAEFFLER, így az utolsó pillanatig megvolt az esélye a győzelemre, de végül a Ferencváros nyert, egy góllal. Tovább...