MK 2023/2024Mosonmagyaróvár-DVSC-Schaeffler 29-34

Idén is bronzérmes a DVSC SCHAEFFLER a kupában!

A DVSC SCHAEFFLER fokozatosan javuló játékkal, összességében véve magabiztosan nyerte meg a bronzmérkőzést, így ismét érmet szerzett a Magyar Kupában.

2024. március 10., 17:24 - dvsckezilabda.hu (Vida Gyula)

A DVSC SCHAEFFLER egyértelmű célja az volt, hogy az elmúlt év után idén is éremmel térjen haza a négyes döntőről, míg a Mosonmagyaróvár története első dobogós helyezésére hajtott a Magyar Kupa bronzmérkőzésén.

A debreceni lányok nagyon csalódottak voltak a Győr elleni elődöntőt követően, hiszen csak nagyon kevés hiányzott ahhoz, hogy a nagynevű ellenfelet felülmúlva a fináléba jussanak. Így nem volt egyszerű újra felpörögni a bronzmeccsre, ráadásul csak aznap reggel derült ki, hogy Petrus Mirtill megbetegedett, belázasodott, így nem tudta vállalni a játékot.

Kácsor bombával indult a meccs. A DVSC SCHAEFFLER rögtön az első támadásából betalált. A Móvár pedig rögtön válaszolt Tóth Eszter hetesgóljával. Az első negyedórában végig a pontosabban játszó MKC vezetett egy, vagy két góllal, a Loki pedig próbált zárkózni. Érdekesség, hogy Albek Anna kilenc perc alatt begyűjtött két kiállítást, mindkét alkalommal Vámos Petra verte meg lábon, így a folytatásban elsősorban csak támadásban számított rá Gyurka János. A különbség a 15-ik percben nőtt először háromra, ekkor rögtön időt is kért Szilágyi Zoltán. A játék képe azonban nem sokat változott ezt követően sem. A védekezés közel sem volt olyan hatékony, mint a Győr ellen, támadásban pedig lassúan és körülményesen játszott a csapat. Szilágyi Zoltán így ismét időt kért, alig három perccel később! Ekkor négy volt közte. A félidő hajrájában a Loki ismét elővette az ETO ellen jól működő hét a hat elleni támadást és nyitott védekezésre váltott, hiszen a szünetre már a Debrecen vezetett egy góllal (16:15).

A második félidő is debreceni góllal kezdődött. Töpfner Alexandra negyedik hetesét is belőtte, így először vezetett kettővel a Loki. Sőt, alig három perc játék után már négy volt az előny. Ebben az időszakban az irányító, illetve a jobbátlövő poszton is hatékony Szabó Nina volt a főszereplő, aki nagy gólokkal és jó bejátszásokkal igazolta ismét, hogy jó döntés volt "hazahívni". De egyébként is sokkal pontosabb és szervezettebb volt a DVSC SCHAEFFLER, mint az első játékrészben, így stabilan tartani tudta a 3-4 gólos előnyt. A játékrész közepére nagyon összeállt a védekezés és Gabrijela Bartulovis is hozta a bravúrokat a kapuban, így a Loki folyamatosan elszakadt ellenfelétől. A 16-ik percben hét gól volt az előny, miközben Bartulovic a 13. védésénél járt, 50% fölötti mutatóval. Bár a folytatásban tudta csökkenteni a hátrányát a Mosonmagyaróvár, a debreceni győzelem nem forgott veszélyben. A DVSC SCHAEFFLER teljesen megérdemelten és összességében véve magabiztosan győzte le ellenfelét, így az elmúlt év után idén is bronzérmet szerzett a Magyar Kupában.

DVSC SCHAEFFLER - MOTHERSON-MOSONMAGYARÓVÁR 34-29 (16-15)

Tatabánya, 3400 néző. V: Sándor Gy. Szabó B.

DVSC: Gabriel - Töpfner 4 (4), PLANÉTA 2, VÁMOS P. 4, Heggerty 2, KÁCSOR 6 (1), Vámos M. 3. Csere: BARTULOVIC (kapus) Jovovics, SZABÓ N. 7, FÜZI-TÓVIZI 4, Hornyák D., Csernyánszki 1, Gorsch 1. Edző: Szilágyi Zoltán

MOSONMAGYARÓVÁR: Szemerey - Udvardi 2, PÁSZTOR N. 3, Albek 3, IVANCOK 5, TÓTH E. 8 (4), Strannig. Csere: Hadfi, Horváth Sz. (kapusok), Lancz 1, Faragó L. 1, Tóth G. 3, Varga E. 2, Schatzl Natalie 1. Edző: Gyurka János

Az eredmény alakulása: 8. perc: 5-5. 17. p.: 8-12. 29 p.: 15-14. 33. p.: 19-15. 40. p.: 21-19. 46. p.: 27-20. 51. p.: 28-24. 56. p.: 30-26. 58. p.: 32-28.

Kiállítások: 10, ill. 6 perc

Hétméteresek: 6/5, ill. 7/4

MESTERMÉRLEG

Szilágyi Zoltán: - Nagyon örülök ennek a sikernek. Az elmúlt időszak mérkőzései után egyértelműen bebizonyítottuk, elsősorban magunknak, hogy itt a helyünk, ezen a szinten. Már a Győrrel is nagyon jó meccset játszottunk, de ott nem jött össze a győzelem, pedig nem sok híja volt. Nagy dicséret illeti a lányokat, hogy a csalódás után így fel tudtak állni. A nyitott védekezésünk volt a siker kulcsa, a hatékony védekezés adott egy olyan lendületet és önbizalmat, amiből jöttek a kapusbravúrok és támadásban is eredményesek tudtunk lenni. Nagyon büszke vagyok a csapatra.

Gyurka János: - Nekünk ez döntővel felérő mérkőzés volt, ahol másképp kell játszani. Nem elég a csodálatos kezdés, ennél többre van szükség, hatvan percen át kell pörögni. Azt láttam, hogy megtorpant a játékunk, és nem tudtuk átlendíteni magunkat a hibáinkon. Megfogott minket a Debrecen öt-egyes játéka, bizonytalanná váltunk, és mentálisan nem tudtuk feldolgozni a pályán történteket. El kell tudni viselni az ilyen terhet, csak akkor fogunk tudni előre lépni.


Vida Gyula

Forrás: dvsckezilabda.hu

A mérkőzés adatlapja: sportstatisztika.com

Friss hírek

április 5., 20:12

A második félidőben nyertük meg a meccset

A szünetben még két góllal vezetett a Fehérvár, aztán ritmust váltott a DVSC SCHAEFFLER és tíz perc intenzív játékkal a maga javára fordította a mérkőzést. Tovább...

április 3., 17:00

Szombaton a Fehérvárt fogadjuk

Két nehéz mérkőzésen van túl a DVSC SCHAEFFLER. Az egyaránt BL-negyeddöntős Győr és Ferencváros ellen is nagy különbségű vereséget szenvedett a csapat. Sok idő nem maradt a sebek nyalogatására, hiszen szombaton következik az újabb feladat, az Alba-Fehérvár elleni hazai meccs. Tovább...

március 29., 19:22

Súlyos vereség a Fradi otthonában

Ezúttal nem tudtunk lépést tartani a klasszisokkal teletűzdelt bajnokcsapattal. Tovább...

március 28., 17:00

A BL-címvédő után a magyar bajnok következik

Szombaton, 17.15-kor a bajnoki címvédő Ferencváros otthonában lép pályára a DVSC SCHAEFFLER. A mérkőzést az M4 Sport élőben közvetíti. Tovább...

március 22., 20:46

Csodás első félidő után vereség a Győr ellen

35 percen keresztül szenzációsan kézilabdázott a DVSC SCHAEFFLER, a folytatásban azonban már nem tudta tartani a lépést a magasabb fokozatba kapcsoló BL-győztessel. Tovább...