A kétgólos hátrány a kiváló közönség segítségével ledolgozható a jövő vasárnapi visszavágón.
2007. március 17., 19:56 (DZL)
Hazai rohamokkal és gólokkal indult a találkozó. Fruensgaard és társai 4-1-re vezettek a mieink ellen. Sopi két fontos góllal jelezte, hogy lassan kiszorítja a kezdőből Benyát. Gabi már a második bombáját süllyesztette el a dán kapuban, ami után Tánya Vorozscova egy hetest fogott. Rikke Schmidt is kiválóan hárított, majd az indulások révén néggyel vezetett az Ikast. Anna biztos kézzel vágta be a jogosan kapott büntetőket és már-már iksz volt (12-11), amikor az utolsó két perc vette kezdetét. Rossz befejezéseink azt eredményezték, hogy a hazaiak három könnyű gólt értek el az ellentámadásokból.
Varga József szünetbeli tanácsai használhattak, mert hamar kettő lett a különbség. Gabica és Anna bátran kezdeményeztek. És aki mer, az általában nyer is. Góljaik reményt adtak. Amikor Sütő Edina 20-17-re szépített nem gondoltuk, hogy 11 perc gólcsendet tartunk. Már hattal vezetettek Hammersengék, amikor megindult a Loki-szív. A Vorozscovát váltó Kiss Éva brillírozott a kapuban, igaz a Ruta vezette védelem is kiválóan zárta le a területeket. Kellően agresszívak és hatékonyak voltunk, ami nem ízlett a dánoknak. Sopi lőtte a Loki utolsó találatait, ami azt jelentette, hogy csapatunk két góllal maradt alul az Ikasttal szemben.
Hullámzó első félidő után remek második játékrészt produkáltak a mieink. Ha nincs az a 11 perc gólszünet, akkor győzhettünk volna. Kiválóan védekezett együttesünk az utolsó negyedórában. Gabi, Anna és Sopi bombái ellen nem volt ellenszere a világ egyik legjobb kapusának. Mindig volt valaki a Lokiban, aki vállaira vette a többieket. Vorozscova, majd Kiss védései elbizonytalanították a sztárokkal teletűzdelt dán együttest.
Itthon továbbjuthatunk, ha végig fegyelmezetten és pontosan játszunk, ugyanolyan keményen védekezünk, mint az utolsó tizenöt percben. Csapatként kell küzdeni, úgy mint az első meccsen is tették a csajok! Az ország legjobb drukkereinek segítségével be fogjuk darálni őket!
Női kézilabda EHF Kupa, negyeddöntő, első mérkőzés:
Ikast Bording-DVSC-Aquaticum 26-24 (16-11)
Ikast, 1900 néző.
Vezette: Yudchyts, Kot (fehéroroszok).
Ikast: Schmidt - Aamodt 3, HALÉN 3, Henriksen 1, BRODSGAARD 6 (2), Nyberg 3, FRUENSGAARD 3. Cserék: Eriksen (kapus), Milanovic 2, Thorsen 1, Hammerseng 2, Hansen 2, Blanco. Edző: Ole Damgaard.
DVSC-Aquaticum: VOROZSCOVA - Csáki 1, Benyáts, SZABÓ V. 1, ORBÁN 6 (4), SZŰCS G. 6, Stuparicová 2. Cserék: KISS É. (kapus), SOPRONYI 6, LATAKAITÉ 1, Sütő E. 1, Rácz. Edző: Varga József.
Hétméteresek: 3/2, illetve 4/4.
Kiállítások: 4, illetve 10 perc.
Ole Damgaard:-A mérkőzés előtt 5-6 gólos előny kiharcolásában bíztam, amire meg is volt az esély, de sajnos nem tudtunk élni a lehetőséggel. De nem szabad elfelejteni, nálunk az előny.
Varga József:-Végig volt tartásunk, és amikor hullámvölgybe kerültünk, mindig akadt olyan játékos, aki a hátára vette a csapatot. A remény továbbra is él.
Czeglédi Zsolt fotói a Galériában láthatók.
DZL
A mérkőzés adatlapja: sportstatisztika.com
április 25., 19:54
Kisvárdán is magabiztos sikert aratott a DVSC SCHAEFFLER. Már a félidőben kilenc gól volt az előny, amiből 12 lett a végére. Ezzel a győzelemmel gyakorlatilag eldőlt, hogy a csapat a dobogón végez a bajnokságban. Tovább...
április 24., 17:00
A bajnoki szezon legrövidebb túrája vár a DVSC SCHAEFFLER csapatára. Szombaton, 18 órakor Kisvárdán lépnek pályára a debreceni lányok és a két pont megszerzésével nagyon közel kerülhetnek céljaik eléréséhez. Tovább...
április 18., 20:09
Védekezésben, támadásban és tempóban is óriási volt a különbség a két csapat között, így nem csoda, hogy sima debreceni siker született. Tovább...
április 18., 17:20
A 2026/2027-es szezontól új névadó szponzora lesz a DVSC női kézilabdacsapatának. A Schaefflert, nyolc év után, az üzleti utaztatással foglalkozó Skyline Tickets Kft. váltja. Tovább...
április 17., 17:00
Szombaton, 18 órakor a Mosonmagyaróvár csapatát fogadjuk a Hódosban, s a két pont megszerzésével nagy lépést tehetünk a harmadik hely megszerzése felé. Tovább...