A hét végén megkezdődik a "nagy menetelés" időszaka a kézilabdasportban: rajtol az NB I. B. és a megyei I. osztály küzdelemsorozata, egy hét múlva pedig kezdenek az NB I-es és az NB II-es csapatok.
1981. április 4. - Hajdú-Bihari Napló (Árvay Sándor)
Az újonc gárda bemutatkozása jól sikerült, hiszen nyolcadik lett a női NB I-ben.
(A korábbi sikerek kovácsa, Halász Ferenc edző közös megegyezéssel szerződést bontott a klubbal, az új idényre Varga István készítette fel a csapatot.) A Napló Kupa megnyerése után a vidékbajnokság jelentette a legrangosabb téli tornát, e küzdelemsorozaton utolsó lett az együttes. A dolgok megértéséhez tartozik, hogy az elmúlt évi együttesből három kulcsjátékos vált ki: a csapat szellemi vezére Botkáné Orvos Margit, valamint az átlövő Halászné Huszár Erzsébet visszavonult, Purguly Mária pedig anyai örömök elé néz. Ilyen körülmények között most a fiatalokra hárul a nagy feladat, kiharcolni a bentmaradást. A Debrecenbe visszatérő, volt válogatott Bata Erzsébet, a Bp. Spartacus KEK-döntő mérkőzése miatt csak a negyedik fordulóban játszhat először a DMVSC színeiben.
Az újoncnak az első esztendőben mindig segít a lendület, a második év azonban legtöbbször vízválasztó, sokkal nagyobb feladatot, megterhelést jelent, mint a bemutatkozás éve. Különösen nehéz helyzetben van a DMVSC, hiszen új edzővel, több meghatározó játékos kiválásával vág neki a második NB I-es idénynek. Mit hoz az esztendő?
- Borzasztó nehéz lesz bentmaradnunk, nagy harcot kell vívni a kiesőjelöltekkel. Az a véleményem, hogy az átigazolási idényt követően gyengült az élmezőnyhöz tartozó együttesek játékereje, viszont megerősödött a hátsó régió. Két feladatot vállaltam, amikor átvettem az edzések irányítását, a fiatal játékosokból csapatot kell kovácsolnom, s ez természetesen több esztendőre szóló feladat, viszont az együttesnek már az idén, heteken belül bizonyítania kell, egyébként kiesünk. Elégedett vagyok a játékosok hozzáállásával, viszont sok tennivalónk van még a tudatos csapatjáték kialakításában, a technikai elemek gyakorlásában. Célkitűzésünk a csapatépítés, s ezzel párhuzamosan a bentmaradás. Ha ezt az évet megússzuk, jövőre már nem lesznek gondjaink... A sorsolásunk lehetne jobb is, hiszen tavasszal többet játszunk idegenben, mint itthon, s ráadásul a vetélytársakkal mind azok otthonában mérkőzünk. A Dunaújváros ellen kezdünk idegenben, majd a Tatabányát fogadjuk, a harmadik fordulóban pedig Békéscsabára utazunk.
Nagyné, Pusztai, Teremi (kapusok) - Szarvas, Kádárné, Tóth R., Juhászné, Szilágyi, Máthé. Csere: Halláné, Balogh, Vassné, Kalmár, Antos, Bordás. Természetesen számítunk az áprilisban igazolandó Bata játékára.
Szabóné (D. Dózsa), Bordásné (D. Kinizsi).
Szilágyi (Nyíregyházi Volán Dózsa), Vassné (D. Közútépítők), Bordás (D. Dózsa), Pusztai (Ózd, egy év kivárás után), Halláné (ismét játékra jelentkezett).
Árvay Sándor
Forrás: Hajdú-Bihari Napló
Vezetőedző adatlapja: sportstatisztika.com
május 31.
Könnyed győzelemmel búcsúztatta a szezont és Hornyák Dórát a DVSC SCHAEFFLER. Kozármislenyben volt az utolsó tánc, ahol a jól megérdemelt bronzérmet is átvehették a játékosok. Tovább...
május 30.
Vasárnap, 18 órakor a 2025/26-os szezon utolsó mérkőzésén lép pályára a DVSC SCHAEFFLER, a Kozármisleny KA otthonában. Tovább...
május 24.
Újabb szoros meccset játszottunk a Győrrel, de csak megnehezíteni tudtuk a sztárcsapat dolgát. A szezon végén visszavonuló Hornyák Dóra góllal és könnyekkel búcsúzott a Hódostól. Tovább...
május 23.
Mivel az utolsó két forduló minden mérkőzését egyidőben kell elkezdeni, így szokatlan időpontban, vasárnap 18 órakor fogadjuk a Győri Audi ETO KC csapatát a Hódosban. A telt ház garantált. Tovább...
május 16., 17:46
Az első félidőben kiválóan játszott, a folytatásban pedig nagyot küzdött a DVSC SCHAEFFLER, így az utolsó pillanatig megvolt az esélye a győzelemre, de végül a Ferencváros nyert, egy góllal. Tovább...