Szerdán 17 órakor a NEKA otthonában lép pályára a DVSC SCHAEFFLER. Az újonc boglári akadémisták remekül kezdték a szezont, két idegenbeli győzelmüknek köszönhetően négy ponttal a középmezőnyben állnak az NB I-ben.
2025. október 21., 17:00 - dvsckezilabda.hu (Vida Gyula)

Azt nem mondhatjuk, hogy sok idő jutott a NEKA elleni felkészülésre, hiszen válogatott játékosaink - szám szerint hatan - vasárnap még mérkőzést játszottak, s ezután indultak el Debrecen felé. A magyar kerettagok hétfőn reggel indultak el busszal Prágából, Kristin Thorleifsdóttir Litvániából, Alicia Toublanc Finnországból vágott neki a visszaútnak, de Jovovics Jovana és Adrianna Placzek sem panaszkodhat kilométerhiányra. Ilyen előzmények után kedd délután tudott teljes kerettel gyakorolni a DVSC SCHAEFFLER, s ez az edzés jelentette a NEKA elleni bajnokira való felkészülést. Ha hozzátesszük, hogy a Bakó Botond által irányított fiatal csapat jócskán a várakozások felett teljesített a szezon első felében, megállapíthatjuk, hogy nem számíthat könnyed balatoni kirándulásra a debreceni együttes.
"Nem egyszerű így felkészülni egy meccsre, hogy igazából csak egyszer tudunk együtt edzeni, dehát ez van, ehhez kell alkalmazkodnunk - mondta a keddi edzés előtt Grosch Vivien. - A NEKA egy fiatal, lendületes csapat és azt gondolom, hogy nem szabad lebecsülni őket, mert már idén is okoztak meglepetést. Nem szabad félvállról vennünk a meccset, ugyanúgy a maximumot kell beleadnunk. Kívülről úgy tűnhet, hogy a szerdai találkozó csak egy felhozó meccs a Győr elleni BL-rangadó előtt, de az lenne a legnagyobb hiba, ha ezt mi is így fognánk fel."
A NEKA Csarnokban (Balatonboglár, Gaál Gaszton utca 58.), október 22-én, 17 órakor kezdődő mérkőzést Hargitai Gábor és Markó Gábor vezeti majd.
Vida Gyula
Forrás: dvsckezilabda.hu
A mérkőzés adatlapja: sportstatisztika.com
május 31.
Könnyed győzelemmel búcsúztatta a szezont és Hornyák Dórát a DVSC SCHAEFFLER. Kozármislenyben volt az utolsó tánc, ahol a jól megérdemelt bronzérmet is átvehették a játékosok. Tovább...
május 30.
Vasárnap, 18 órakor a 2025/26-os szezon utolsó mérkőzésén lép pályára a DVSC SCHAEFFLER, a Kozármisleny KA otthonában. Tovább...
május 24.
Újabb szoros meccset játszottunk a Győrrel, de csak megnehezíteni tudtuk a sztárcsapat dolgát. A szezon végén visszavonuló Hornyák Dóra góllal és könnyekkel búcsúzott a Hódostól. Tovább...
május 23.
Mivel az utolsó két forduló minden mérkőzését egyidőben kell elkezdeni, így szokatlan időpontban, vasárnap 18 órakor fogadjuk a Győri Audi ETO KC csapatát a Hódosban. A telt ház garantált. Tovább...
május 16., 17:46
Az első félidőben kiválóan játszott, a folytatásban pedig nagyot küzdött a DVSC SCHAEFFLER, így az utolsó pillanatig megvolt az esélye a győzelemre, de végül a Ferencváros nyert, egy góllal. Tovább...