NBI 2004/2005Cornexi-Alcoa-DVSC-Valdor 31-23

Ismét bravúr nélkül

A debreceniek igencsak baljós elôjelekkel készültek Székesfehérvárra, mert Laurencz mester dolgát számos hiányzás nehezítette, ráadásul Ruta Latakaite Fradi ellen összeszedett sérülése sem jött rendbe. Így aztán a vendégtréner szerint csoda kellett volna a pontszerzéshez.

2004. október 21., 13:42 (Gurbán György)

A meccs ennek ellenére nem indult rosszul, hiszen a Loki rajtolt jobban, az ötödik percben két góllal vezetett is a vendégcsapat. (0-2). Aztán persze bekeményített a bajnokságban remekül szereplô Cornexi, és zsinórban hat találattal válaszolt a kihívásra. A Debrecen azonban nem hagyta annyiban a dolgot. A lányok óriási akarattal küzdve egalizálták az állást. (6-6). Az elsô félidô hátralévô részében aztán a hazaiak használták ki jobban a helyzeteket és némi lépéselônyt harcoltak ki a szünetig (14-11).

A folytatás aztán már egyértelmű Cornexi-fölényt hozott. A most is kiválóan védô Sugár és az ismét válogatott kerettag Siti vezérletével fokozatosan elhúzott a hazai csapat. Ehhez persze kellett az is, hogy a Loki rengeteget legyen emberhátrányban. Volt tíz gól is a különbség a két gárda között, a Loki innen kapaszkodott vissza nyolcig. Szóval vereség lett a vége, ám örülni lehetett Rácz Emese egyre jobb formájának, illetve Szűcs Gabi és Orbán tartós gólerôsségének. A folytatás a hétvégén hazai környezetben a Vác ellen…

CORNEXI ALCOA-DVSC 31-23 (14-11)

Székesfehérvár, 1000 nézô

Vezette: Dobrovits, Tájok

CORNEXI: SUGÁR - BALOGH 5 (1), KORDYUK 4, Szabó, SITI 6, Vámos 1 (1), LO´´W 3. Cs: Fekete (kapus), TÁPAI 9 (5), Tóth K. 1, O´´ri 1, Kenyeres 1, Uljanics, Vaszari. Edzô: Szabó Edina

DVSC: Vorozcova - Kereki 2, RÁCZ 5, Borók 2, SZŰCS 4, ORBÁN 4, Ariton 3 (3). Cs: Kolsofszki, Király (kapusok), Madai 2, Csáki 1, Nyilas, Sütô. Edzô: Laurencz László

Az eredmény alakulása. 5. p.: 0-2. 13. p.: 6-2. 18. p.: 6-6. 24. p.: 11-7. 35. p.: 18-11. 48. p.: 25-15.

Kiállítások: 14, ill. 24 perc

Hétméteresek: 7/7, ill. 6/3


Gurbán György

A mérkőzés adatlapja: sportstatisztika.com

Friss hírek

április 25., 19:54

Nagy különbség Kisvárdán

Kisvárdán is magabiztos sikert aratott a DVSC SCHAEFFLER. Már a félidőben kilenc gól volt az előny, amiből 12 lett a végére. Ezzel a győzelemmel gyakorlatilag eldőlt, hogy a csapat a dobogón végez a bajnokságban. Tovább...

április 24., 17:00

Fontos szombat Kisvárdán

A bajnoki szezon legrövidebb túrája vár a DVSC SCHAEFFLER csapatára. Szombaton, 18 órakor Kisvárdán lépnek pályára a debreceni lányok és a két pont megszerzésével nagyon közel kerülhetnek céljaik eléréséhez. Tovább...

április 18., 20:09

13 góllal vertük a Mosonmagyaróvárt

Védekezésben, támadásban és tempóban is óriási volt a különbség a két csapat között, így nem csoda, hogy sima debreceni siker született. Tovább...

április 18., 17:20

Ősztől DVSC SKYLINE lesz a csapat neve

A 2026/2027-es szezontól új névadó szponzora lesz a DVSC női kézilabdacsapatának. A Schaefflert, nyolc év után, az üzleti utaztatással foglalkozó Skyline Tickets Kft. váltja. Tovább...

április 17., 17:00

Arccal a bronz felé

Szombaton, 18 órakor a Mosonmagyaróvár csapatát fogadjuk a Hódosban, s a két pont megszerzésével nagy lépést tehetünk a harmadik hely megszerzése felé. Tovább...