KEK 1990/1991DVSC-U. Hollabrunn 32-14

Javában készülődik a DVSC: vasárnap kézilabda KEK-mérkőzés

A DVSC női kézilabdacsapata január 13-án, vasárnap délelőtt 11 órai kezdettel a debreceni Városi Sportcsarnokban a Kupagyőztesek Európa Kupája keretében fogadja az osztrák Union Hollabrunn együttesét, amely előreláthatólag szombaton érkezik Debrecenbe.

1991. január 10. - Hajdú-Bihari Napló (Csubák Zoltán)

Az ellenfélről és a debreceniekről Dusán Szlancsó edző adott felvilágosítást szerdán délelőtt.

- Egy évvel ezelőtt, 1990 tavaszan Ausztriában egykori csapatommal, a pozsonyi Starttal mérkőztünk a Hollabrunn ellen, és legyőztük őket. Akkor az volt a benyomásom, hogy az osztrákok szerényebb képességű szélsőkkel rendelkeznek, és az átlövőjátékot erőltetik. Sajnos videofelvételt nem sikerült beszerezni róluk, de annyit tudunk, hogy az Union pillanatnyilag az osztrák bajnokságban a harmadik helyen áll, és egy jugoszláv vendégjátékossal, a Vozdovac Beogradból átigazolt Tanja Vujicsiccsel rendelkezik. Bízom abban, hogy kapusaink jó teljesítménnyel rukkolnak ki, és gyors indításaink által jelentős előnyt szerzünk a január 19-ei visszavágóra.

Dusán Szlancsó beszámolt a DVSC-ről is, s megtudtuk, hogy bizony tartalékos lesz a gárda. Előreláthatólag a Szamozvanova - Szilágyi, Bocsiné, Mironyec, Rádinné, Bojtor, Szántó hetes kezd, míg a cserepadra Pusztainé, Zágonyi, Kádárné, Sipos és Nyilas ül.

Néhány név hiányzik hát a felsorolásból. Például Dörnerné neve, akivel kedden találkoztunk, és elmondta, hogy december közepén porcműtéten esett át, sőt karácsonykor otthonában, Győrben autóbalesetet szenvedett. Egy Volkswagenben utazott, amely összeütközött egy 126-os Polski FIAT-tal és többen könnyebben megsérültek. Dörnerné műtét utáni felépüléséhez még hetekre van szükség, de már Debrecenben tartózkodik.

Érdekesség, hogy Szilágyi Katalin az elmúlt év végén lemondott a csapatkapitányi tisztségről, az ev sportolóinak díjátadásakor helyette Rádinné vette a díjat, januártól viszont Dörner Tamásné a csapatkapitány.

Dörnerné nem játszik vasárnap, Szilágyi is fájlalja a lábát, bár edzesekre jár; Szántó Anna pedig ma, csütörtökön érkezik haza a világválogatottbeli szerepléséről. Ugyancsak nem számíthat az edző Csapó Anitára, akit ősszel igazolt le a DVSC, így már nem nevezhette be az IHF-nél a KEK-re. Hiányozni fog továbbá Medgyessyné is, akinek szerződése november végén lejárt a klubnál, eddig még nem kötöttek újat vele és állítólag a D. Közúti Építőkbe tart.

Az előjelek nem a legkedvezőbbek, szerencsére az első ellenfél könnyűnek ígérkezik, így remélhető, hogy az első akadályon túljut a DVSC, s mire a második ellenfeléhez érkezne, az egyesület vezetői rendezik az együttes körüli problémákat. Épp ideje lenne, ugyanis állítólag a szakosztály baráti köre is jelentős prémiumösszeggel tartozik őszről a játékosoknak.


Csubák Zoltán

Forrás: Hajdú-Bihari Napló

A mérkőzés adatlapja: sportstatisztika.com

Friss hírek

szeptember 19.

Vasárnap Vácon folytatjuk

Egy hely, ahol soha nem mehetsz biztosra! Ez a Váci Városi Sportcsarnok, ahol vasárnap 18 órakor pályára lép a DVSC SKYLINE. A találkozót a Sport1 televíziós csatorna élőben közvetíti. Tovább...

szeptember 12.

Megvan az első hazai győzelem is

Magabiztos győzelemmel mutatkozott be a DVSC SKYLINE hazai pályán. Végig vezetve, 7 góllal vertük az Alba Fehérvárt. Tovább...

szeptember 11.

Szombaton premier hazai pályán

Az egri győztes rajt után hazai környezetben is bemutatkozik a DVSC SKYLINE együttese. Szombaton, 18 órakor az előző szezonban kiválóan teljesítő Alba Fehérvár lesz a vendég a Hódosban. Tovább...

szeptember 3.

Győzelem, fiatalos lendülettel

22 gólos győzelmet aratott a DVSC SKYLINE a szezon első mérkőzésén a lelkesen küzdő újonc, Eger otthonában. A pályára lépő hat akadémista összesen 20 gólt szerzett. Tovább...

szeptember 2.

Kézilabdaünnepre készül az újonc Eger

Hét év után játszhat újra elsőosztályú meccset az Eszterházy SC női együttese, nem csoda, hogy nagy a várakozás a hevesi megyeszékhelyen. A helyszín is NB I-es lesz, a Dr. Kemény Ferenc Sportcsarnokban fogadja az újonc a DVSC SKYLINE együttesét. Tovább...