Jeddi Mária (Bocsiné)

Jeddi Mária újra a Lokiban

A játékos nem érez sértődöttséget, amiért a nyáron nem tartottak rá igényt.

2000. január 27. - Hajdú-Bihari Napló (Cs. Bereczki Attila)

Fotó: Napló-archívum

Jeddi Mária (sárgában) rutinja jól jöhet

A bajnokság végéig szóló megállapodást kötöttek a DVSC-Valdor női kézilabdacsapatának vezetői Jeddi Máriával, az együttes korábbi klasszisával.

A játékos, aki éveken át meghatározó tagja volt a EHF-kupát kétszer is elhódító debreceni alakulatnak, a nyáron maradt csapat nélkül, miután az anyagi kérdésekben nem jutott közös nevezőre a szakosztály első emberével, Komáromi Ákossal.

- Manyi igényeit túlzottnak tartottuk, s mivel nem volt hajlandó engedni, lemondtunk róla - mondta a szakosztályvezető, a játékos korábbi edzője. - Mostanra azonban megváltozott a helyzet. Szász Andrea anyai örömök elé néz, másokra - például Gaál Adriennre - pedig sérülés miatt nem számíthat Bíró Imre. Ezért kerestük meg Jeddit, a rutinjánál fogva biztos, hogy segíteni tud a csapatnak.

Bár az átlövő május óta nem szerepelt tétmeccsen, az erőállapotával nincs különösebb gond, hiszen rendszeresen együtt gyakorolt Bíró Imre tanítványaival, így akár a legközelebbi bajnoki találkozón is bevethető.

- Egész nyáron edzettem, hogy megőrizzem a kondíciómat, november óta pedig együtt tréningezem a lányokkal - mondta a Naplónak a jobbátlövő. - Akkor még nem volt szó a megállapodásról, azért látogattam Bíró Imre edzéseit, mert hiányzott a társaság, a mozgás, a játék. Megtiszteltetésnek érzem, hogy a csapatvezetők számítanak a segítségemre, örömmel fogadtam el az ajánlatot. Tudom, hogy már nem kapok meghatározó szerepet a csapatban, hiszen sok tehetséges fiatal alkotja a gárdát, de úgy érzem, védekezésben hasznomat vehetik.

A játékos kifejtette: nem érez sértődöttséget, amiért nyáron nem tartottak igényt a játékára, nem foglalkozik a múlttal, most minden igyekezetével arra törekszik, hogy fiatal csapattársaival a hazai és a nemzetközi porondon is a DVSC hírnevéhez méltóan szerepeljen. A szerződés anyagi részleteiről nem nyilatkoztak a felek.


Cs. Bereczki Attila

Forrás: Hajdú-Bihari Napló

Játékos adatlapja: sportstatisztika.com

Friss hírek

július 29.

Kovács Anna: "mai napig gyakran álmodok a kézilabdával"

A DVSC egykori ötvenszeres válogatott jobbátlövője 2022-ben tette le végleg a waxos labdát, azóta civil életet él, családot alapított, gyermeket nevel. Anna többek között azt is elárulta, egyéniképzőként talán el tudná magát képzelni a kézilabdában. Tovább...

május 31.

Köszönjük, Dodó!

Könnyed győzelemmel búcsúztatta a szezont és Hornyák Dórát a DVSC SCHAEFFLER. Kozármislenyben volt az utolsó tánc, ahol a jól megérdemelt bronzérmet is átvehették a játékosok. Tovább...

május 30.

Egy szép szezon zárása

Vasárnap, 18 órakor a 2025/26-os szezon utolsó mérkőzésén lép pályára a DVSC SCHAEFFLER, a Kozármisleny KA otthonában. Tovább...

május 24.

Szoros meccs, könnyes búcsú

Újabb szoros meccset játszottunk a Győrrel, de csak megnehezíteni tudtuk a sztárcsapat dolgát. A szezon végén visszavonuló Hornyák Dóra góllal és könnyekkel búcsúzott a Hódostól. Tovább...

május 23.

Hazai búcsú a Győr ellen

Mivel az utolsó két forduló minden mérkőzését egyidőben kell elkezdeni, így szokatlan időpontban, vasárnap 18 órakor fogadjuk a Győri Audi ETO KC csapatát a Hódosban. A telt ház garantált. Tovább...